NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA
 

Jó tanuló – Jó sportoló díj 2021-ben

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem minden évben megjutalmazza a tanulásban és a sportban is kiváló eredményt elérő hallgatókat.

A pályázat célja:

-          A tehetséggondozás

-          A hallgatók ösztönzése jobb tanulmányi- és sporttevékenységre

-          Bebizonyítani, hogy az egyetemi tanulmányok és a magas szintű sport összeegyeztethető.

A pályázatban részt vehet minden II.-III.-IV. évfolyamban nappali munkarendben tanuló hallgató, aki nemzetközi (Olimpia VB, EB) és hazai (legalább országos bajnokság) sportszövetségek versenyein, a sportági nemzetközi szövetség által kiírt világkupán, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, a Belügyminisztérium (BM), és a Honvédelmi Minisztérium (HM) bajnokságok versenyein eredményesen szerepel, és az utolsó két aktív félév lezárásakor feltüntetett súlyozott tanulmányi átlagainak számtani középértéke legalább 3,51. Előnyt jelent, ha a pályázó a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesületéhez kapcsolódó szakosztályok valamelyikében igazolható sporttevékenységet végez.

Jó tanuló, jó sportoló végeredmény.pdf
PDF letöltése
Jó tanuló, jó sportoló pályázati felhívás.pdf
PDF letöltése
Pályázati adatlap_210513.xlsx
Excel letöltése
Adatkezelési_Tájékoztató_210513.docx
Word letöltése