NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Folyóiratszemle : Magyar Jogi Nyelv


„A jogot és a jogászokat hosszú, intim kapcsolat fűzi a nyelvhez. Ha mondhatjuk, hogy a szó: fegyver, még inkább mondhatjuk, hogy a szó: szerszám.Az egyetlen szerszám a jog mesterembereinek kezében.
S amilyen fontos minden mesterember – az ács, a varga, a kovács – számára, hogy szerszámai a legalkalmasabbak legyenek a számára, ugyanolyan fontos a jogásznak, hogy „kezére álljanak” a szavak.”

(Idézet a kiadó beköszöntőjéből)

2017-ben új folyóiratot, a Magyar Jogi Nyelvet bocsátotta útjára a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., amelyben két hivatás: a nyelvészet és a jogászat képviselőinek együttes előre tudják mozdítani a magyar jogi nyelv fejlődésének ügyét.

A kiadó célja, hogy tudományos igényességű információkat
a szakmai-közéleti fórumon át a közönséghez eljuttasson.

Évente két lapszám jelenik meg, online szabad, ingyenes hozzáférést biztosítanak a lapszámokhoz.
✔ Tekintse meg

Könyvtárunkban nyomtatott formában 2018-tól érhető el a kiadvány.