NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Magyar Tudomány Ünnepe 2021

A magyar tudomány eredményeinek hazai bemutatásában kitüntetett esemény a Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 18 éve minden év novemberében megrendezett országos programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik. A Magyar Tudomány Ünnepe idei mottója: „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”, amelynek fő üzenete, hogy csak a tudományos tények és összefüggések ismeretében vállalkozhatunk a környezetünkben zajló folyamatok megértésére, és azok várható következményeinek felmérésére, befolyásolására; felhívja a figyelmet továbbá a közérthető és élményalapú ismeretátadás szerepére az álhírek visszaszorításában, valamint motiválni kívánja a fiatal generációkat eredeti gondolatok létrehozására.
 
A kiemelt programok, rendezvények vezető témái:

  • poszt-COVID stratégia,
  • klímavédelem megvalósítása,
  • a járványhelyzet hatása a társadalomra és a tudományos teljesítményre,
  • járványok – betegségek – klímaváltozás,
  • mesterséges intelligencia alapú technológiák a kutatásban és a mindennapokban,
  • városfejlődés: környezeti fenntarthatóság, élhető környezet,
  • új irányok és eredmények a humán, az élet- és természettudományok területén,
  • a tudomány meghatározó szerepe a jövő társadalmi, gazdasági átalakulásában.

Bővebb információ az MTÜ programsorozatról az alábbi honlapon található: www.mta.hu/tudomanyunnep.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem immár kilencedik alkalommal, szervezett keretek között vesz részt a rendezvénysorozatban. A 2021. november 3. és 30. közötti időszakban az alábbi rendezvényekkel kívánunk megemlékezni a Magyar Tudomány Ünnepéről.

 

 

2021. november 3. The Responsibility to Protect - Vision or Reality - The Chinese Example
2021. november 4. Az alakulóban lévő rendészettudomány fejlődése
2021. november 4. Innováció az élhető jövőért
2021. november 8. A hadtörténelem időszerű kérdései 2021
2021. november 8. Tőzsdepiaci felfutás és kriptodeviza láz - avagy mi történik az egyes piacokon és miért?
2021. november 9. Innovatív szellemi alkotó technikák a felsőoktatásban
2021. november 9. Kreatív Tanulás Program workshop
2021. november 9. A jövő biztonsági kihívásai
2021. november 10. Bűn és büntetés II. - A bűnügyi tudományok új kihívásai a XXI. században
2021. november 10. Infokommunikáció 2021
2021. november 10. III. Országos Települési Csapadékvíz-gazdálkodási Konferencia
2021. november 11.  Hitelezés a Covid-válság idején (Hová jutott a magyar bankrendszer az elmúlt 2 évben?)
2021. november 11.  A rendszerváltás utáni magyar külpolitika elméleti megközelítésben
2021. november 12.  VII. Önkormányzatiság napjainkban
2021. november 15. Trade policy and the art of negotiation in the EU's decision-making progress
2021. november 16. A tanulási eredményfókuszú pedagógiai módszertani fejlesztés
2021. november 16. Kriptodevizák befektetői szemszögből
2021. november 17. A pandémia hatása a kiberbűnözésre
2021. november 17. VTK Tudományos Diákköri Konferencia
2021. november 18. MOE konferencia
2021. november 18. IV. Civilisztikai Poszterverseny
2021. november 18. Új technológiák a katonai repülésben
2021. november 19. A Tudomány Kapujában poszterverseny és kiállítás
2021. november 19. A Haza Szolgálatában
2021. november 23. VÍZHIÁNY Országos Konferencia
2021. november 24. Tréneri készségek a gyakorlatban haladóknak
2021. november 24. Robothadviselés 2021 és Kiberbiztonság tudományos-szakmai konferencia
2021. november 24. VÍZÉRTÉK Országos Konferencia
2021. november 25. Tehetségmentori felkészítő (hallgatói tehetséggondozás)
2021. november 25.  A katonai logisztika időszerű kérdései
2021. november 29. Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea című kötet bemutatója
2021. november 30. A székelyföldi turizmuspiac professzionális lehetőségei