Józsefvárosi Roma Gyakornoki Program
Józsefvárosi Roma Gyakornoki Program
A VIII. kerületi Önkormányzat gyakornoki programja kifejezetten roma felsőoktatásban tanuló hallgatók számára biztosít lehetőséget arra, hogy tanulmányaik mellett gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, betekintést nyerjenek az önkormányzati működésbe, valamint széles körű szakmai tapasztalatokat gyűjtsenek különböző területeken.
A program elindításával és folytatásával az Önkormányzat elköteleződését fejezi ki a kerületi kötődésű roma származású fiataljai munkaerőpiaci integrációjának támogatása iránt, azáltal, hogy a munka világában támogató közegben biztosít lehetőséget számukra gyakorlati tapasztalat megszerzésére. A program célja továbbá annak elősegítése, hogy a romák a társadalmi súlyuknak megfelelő mértékben vehessenek részt a józsefvárosi közigazgatásban.
A gyakornoki programra olyan, felsőoktatásban, illetve szakképzésben (korábbi elnevezés: OKJ) résztvevő roma származású diákokat várunk, akik lakóhelyük vagy oktatási intézményük miatt kötődnek Józsefvároshoz. Előnyt jelent, ha a jelentkező előrehaladt tanulmányaiban (végzős alapszakos, vagy mesterszakos hallgató).
A jelentkezés határideje 2026. szeptember 1. 08:00
Pályázati felhívás: Roma Gyakornoki Program a Józsefvárosi Önkormányzatban – 2026 ősz – Józsefvárosi Önkormányzat