NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Ha szeptember utolsó péntekje, akkor Kutatók Éjszakája!


Az egyetem részletes programja megtekinthető a Kutatók éjszakája honlapján:
Budapesti programok
Bajai programok
Szolnoki programok

A programok regisztráció kötelesek - az egyetemi polgárok számára is - a termek befogadó kapacitása miatt.
A regisztráció 2018. szeptember 12-én, 00:01-kor indul.
További információ: http://www.kutatokejszakaja.hu
 
Ludovika Campus Programsorozata

Hungária Körúti Campus Programsorozata

Katonai Repülő Intézet Programsorozata

Víztudományi Kar Programsorozata 


Négy helyszínen, minden eddiginél több, összesen 140 előadással várja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az érdeklődőket szeptember 28-án, a Kutatók éjszakáján. Az intézmény megalakulása óta résztvevője az Európai Unió Bizottságának kezdeményezésére létrejött eseménynek, amelyet idén már 13. alkalommal rendeznek meg azzal a céllal, hogy a tudósi, kutatói életpályát és általában a tudományt közelebb hozzák a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára.  

Az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár szervezésében megvalósuló rendezvényen – amely kora délutántól késő estig tart – öt kar, két karközi intézet, az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár munkatársai, valamint az NKE doktoranduszai és szakkollégistái adnak elő, összesen 108-an. Az előadások tematikájukban felölelik az egyetem teljes képzési, illetve kutatási portfólióját, sok érdekességet, újdonságot kínálnak minden korosztály számára.

Az európai Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság Marie Sklodowska-Curie programjának támogatásával valósul meg. A hazai rendezvénysorozatért idén is az RCISD Regionális Tudásközpont vezetésével az a konzorcium felel, amelynek további tagjai a Nők a Tudományban Egyesület, a  Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hétfa Kutatóintézet. A támogatók között idén szerepet vállal a Fővárosi Önkormányzat is. 


Szöveg: Dr. Horváthné Tóth Zsuzsanna kari könyvtárigazgató, a Kutatók éjszakája egyetemi főszervezője