
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghirdette az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) 2026/2027-es tanévre szóló pályázati felhívását, amely továbbra is lehetőséget biztosít a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók, doktoranduszok, oktatók és fiatal kutatók tudományos munkájának támogatására.
Az egyetemi közösség tagjai a pályázati felület megnyitásakor már Neptun-üzenetben is értesülhettek a pályázati felhívás megjelenéséről, valamint a jelentkezés legfontosabb tudnivalóiról. Az érintettek számára fontos emlékeztető, hogy a pályázatok benyújtási határideje 2026. június 15., így még néhány nap áll rendelkezésre a pályázati anyagok véglegesítésére és feltöltésére.
Az EKÖP-program célja a tudományos utánpótlás erősítése és a kutatói életpálya támogatása. A pályázati lehetőség széles kör számára nyitott: jelentkezhetnek alapképzésben és mesterképzésben részt vevő hallgatók, doktori képzésben tanulók, doktorvárományosok, valamint fiatal oktatók és kutatók is. A program kiemelt célja, hogy ösztönözze az innovatív tudományos kezdeményezéseket, valamint támogassa a kutatási eredmények hazai és nemzetközi megjelenését.
A különböző ösztöndíjkategóriák eltérő időtartamú támogatást kínálnak, az elnyerhető ösztöndíj összege pedig kategóriától függően havi 125 ezer és 250 ezer forint között alakul. A támogatás hozzájárulhat többek között kutatások megvalósításához, publikációk elkészítéséhez, konferenciarészvételhez, illetve a fiatal kutatók szakmai előmeneteléhez is.
A pályázatok benyújtása elektronikus formában történik az NKE online pályázati rendszerén keresztül. A jelentkezéshez szükséges dokumentumok, a részletes feltételek és az egyes kategóriákra vonatkozó tudnivalók az egyetem honlapján érhetők el.