A Ludovika Collegium (LC) lezárta 2024-es tavaszi félévét, amelynek értékelése alakalmából zárókonferenciát rendeztek az NKE-n május 15-én. Az eseményen bemutatták a szakmai képzési programot, de szó esett az ehhez kapcsolódó tapasztalatokról is.
A kurzusvezetők (Túry Krisztina: Civil társadalom és nonprofit szervezetek, Tárnok Balázs: Az Európai Unió intézményrendszere, működése és kihívásai, Ződi Zsolt: Mesterséges intelligencia) ismertették az általuk koordinált tematikus ívek felépítését, menetét, illetve eredményeit, ezt követően egy hallgatói projektmunka bemutatása következett. Majd a 2024-es év első LC-hackathon győztes csapatának előadását hallgathatták meg a jelenlévők.
Az est további részének központi programeleme egy karrierutakat tárgyaló panelbeszélgetés volt Oláh Adrienn Réka, a Ludovika Collegium egyéni fejlesztőjének moderálásában, amelynek résztvevői Korim Balázs, az NKE főtitkára, Hidegh Attila nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár, valamint Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese voltak.
A felek praktikus javaslatokat és tanácsokat osztottak meg a hallgatókkal főként arról, hogy fiatal pályakezdőként milyen szempontokra érdemes figyelni a munka világában, milyen lehetőségeket nem szabad kihagyniuk a szakmai kiteljesedés érdekében, hogy hivatásukon keresztül meg tudják valósítani önmagukat.
A beszélgetést egy, az LC prefektusa, Frech Helga által készített, kulisszák mögé betekintést nyújtó videó követte, amely összefoglalta az aktuális félév történéseit, előretekintve a nyári rendezvényekre.
A konferencia zárásaként Molnár Dóra, a Hallgatói Közgyűlés elnöke pohárköszöntőjében köszönetet mondott a kurzusvezetőknek féléves munkájuk és szakmai támogatásukért.
Szöveg: Fazakas Áron
Fotó: Sarnyai Benedek, Tinkó Máté