NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Töretlenül halad előre az EUSecure egyetemi projekt

EUSecure InfoDay címmel rendeztek nemzetközi konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében április 5-én, melyen az előadók a kapcsolódó uniós projekt előrehaladását, illetve az EU és Magyarország előtt álló biztonsági kihívásokat ismertették. Az előadások kezdete előtt a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg a szomszédunkban zajló háború áldozatairól.

Koller Boglárka, az NKE nemzetközi rektorhelyettese, az Európa-tanulmányok Tanszék vezetője bevezető előadásában feltette a kérdést: vajon milyen hatása lesz a háborúnak az európai egységre és az európai értékekre? Fontos célnak nevezte az EU ellenállóképességének megőrzését, ennek részeként pedig olyan társadalom kialakítását, amely fel tud készülni a biztonsági kihívásokra.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője szintén kiemelte az ellenállóképesség fontosságát, és vázolt számos, az Unió előtt álló gazdasági, demográfiai, éghajlatváltozási, védelmi, biztonsági és egyéb megoldásra váró feladatokat. Úgy fogalmazott: ahol csak lehetséges, helyi megoldásokra kell törekedni, és közös uniós fellépés szükséges ott, ahol ez jelenti a hathatós választ.

Bese Márton, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának főosztályvezető-helyettese arról beszélt, hogy az EU sok tekintetben válaszút előtt áll és kezdeményezőnek kell lennie, miközben a nemzetközi biztonsági környezet egyre kiszámíthatatlanabb. Emlékeztetett arra is: mialatt zajlik az ukrajnai háború, nem szűntek meg más, az EU-t, illetve Magyarországot érintő aktuális vagy potenciális biztonsági fenyegetések sem, többek között a nemzetközi terrorizmus, az illegális migráció, a kibertérben megjelenő veszélyek, az éghajlatváltozás, a járványok, a továbbra is zajló egyéb nemzetközi konfliktusok, valamint a Nyugat-Balkán ingatag helyzete.

Molnár Anna, az NKE Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének vezetője, az EUSecure szakmai vezetője a projektet ismertetve kiemelte, hogy több tudományág határait átlépő megközelítésről van szó, melynek egyik legfontosabb célja, hogy a hallgatók ne csupán megértsék az érintett kérdéseket, hanem képessé váljanak reagálni is azokra.

Ezt követően a partneregyetemektől érkezett vendégek panelbeszélgetés keretében vázolták azokat a területeket, amelyekkel részt vesznek a projektben, valamint röviden bemutatták intézményüket. A rendezvény a biztonsági kérdések digitális oktatásáról tartott kerekasztal-beszélgetéssel zárult.

 

Szerző: Békefi Miklós

Fotó: Szilágyi Dénes 


Címkék: EUSecure