Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A kormányzati adminisztráció kezdetei – indul a Ludovika Szabadegyetem

A magyar közigazgatás történetéről szól a Ludovika Szabadegyetem ma induló új évada. Az előadás-sorozaton a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai mutatják be a magyar közigazgatás múltját az Árpád-házi királyoktól a rendszerváltozásig. Az első két előadás a kormányzati adminisztráció korai időszakának bemutatására tesz kísérletet méghozzá pecsétek segítségével.

Hogyan kormányozták királyaink az országot a középkorban? Erre a kérdésre keresi a választ Rácz György előadása, amely bemutatja, hogy miként lehetett a Regnum Hungariae-nak nevezett Magyar Királyságot igazgatni a középkorban a mai értelemben vett hivatalszervezet és írásbeliség nélkül. A Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgató-helyettese a magyar kormányzattörténet nevezetes oklevelein keresztül szemlélteti témáját. Az előadáson kiderül majd az is, hogyan lehet a különböző királyi pecsétekből rekonstruálni a kormányzati adminisztrációt? Az első, mai óra a központi intézményekről szól, a második, szeptember 21-i a területi, vidéki kormányszerveket mutatja be. „Két kiválasztott uralkodó, III. Béla és Hunyadi Mátyás korának kormányzati rendszerén keresztül lesz látható az a fejlődés, ami a Magyar Királyságot a 15. század végére Európa legjobban irányítható és mondhatni legjobban működő monarchiájává tette” – árulta el honlapunknak Rácz György. A témát jól szemlélteti az előadó által küldött fent látható fotó is: az országos levéltár falán lévő szekkó azt a pillanatot ábrázolja, amikor III. Béla elrendeli az írásbeliséget.

A regisztrációhoz kötött rendezvény ma 18 órakor kezdődik az Oktatási Központ II. számú előadójában.

További részletek és regisztráció

 

Szerző: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes