
Hivatalosan is tanévet zárt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) július 16-án, az egyetem Oktatási Központjában. Deli Gergely, az NKE rektora összegezte az évet, majd a méltatásokat követően átadták „Az év TDK konzulense” és „A Tanév embere” díjakat, amelyekkel az egyetem karai és szervezeti egységei ismerik el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársakat.
Deli Gergely rektor az elmúlt tanév eseményeit személyes emlékeken és fényképeken keresztül idézte fel. Beszédében kitért az egyetem közösségének kiemelkedő teljesítményeire, köztük az egyetem szerepére Gulyás Michelle olimpiai sikerében, a kulturális és társadalmi szerepvállalás fontosságára, az egyetem új, intézményfenntartó szerepének kiteljesítésére, valamint a tudományos és nemzetközi kapcsolatok erősítésére. Úgy fogalmazott, még ha ez nem is jelenik meg minden nap a nyilvánosság előtt, az egyetem közössége világszínvonalon képes dolgozni.
A rektor szólt a mesterséges intelligencia által támasztott új kihívásokról is, hangsúlyozva, hogy az egyetemnek az oktatás mellett egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a hallgatók személyes támogatásában és értékorientációjában. Deli Gergely kiemelte továbbá a nemzeti hagyományok ápolásának, a magyar értékek megőrzésének és nemzetközi kontextusba helyezésének jelentőségét, végül pedig megköszönte az egyetemi közösség egész éves munkáját.
A rektor beszéde után második alkalommal adták át „Az év Tudományos Diákköri (TDK) konzulense” elismeréseket. Kovács László vezérőrnagy, az NKE korábbi tudományos rektorhelyettese, a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője, a Honvédelmi Minisztérium kibervédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a tudományos minőség alapja a kitartó munka és az alázat. Hozzátette, a több mint hetvenéves magyar tudományos diákköri mozgalom nemzetközi összehasonlításban is különleges értéket képvisel, sikeréhez pedig elengedhetetlenek azok az oktatók, akik elkötelezetten támogatják a hallgatók kutatómunkáját és tehetséggondozását. A díj ráirányítja a figyelmet azokra a kollégákra, akik e területen pozitív értelemben véve szürke eminenciásként dolgoznak.
Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon (ÁNTK) a dékán javaslatára Czeczeli Vivien adjunktus vehette át „Az év TDK konzulense” díjat. A díjazott az elmúlt években kiváló minőségű, a közgazdaság mély összefüggéseit elsajátíttató oktatói tevékenységet végzett kimagasló munkabírással és elkötelezettséggel. Hallgatóival lelkiismeretesen és magas szakmai elvárásokat támasztva foglalkozik, proaktívan menedzseli a rábízott diploma- és TDK dolgozatokat.
A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) dékánjának javaslatára „Az év TDK konzulense” lett Magyar Sándor ezredes, a Katonai Nemzetbiztonsági Tanszék tudományos munkatársa. A díjazott három évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik, kutatói és széles körű oktatói tevékenysége mellett pedig kiemelt figyelmet fordít a hallgatók tehetséggondozására mind szakkollégiumi tevékenységével, mind a pályázatok felkarolásával, mind pedig a Tudományos Diákköri Konferenciára történő felkészítéssel.
A tudományos rektorhelyettes javaslatára a Nemeskürty István Tanárképző Karon (NITK) „Az év TDK konzulense” díjat Szabó Kincső vehette át. A díjazott a Digitális Média és Kommunikáció Tanszék tanársegédje. Kiemelten fontosnak tartja a tehetséggondozást, amit az is mutat, hogy már pályája elején is eredményesen vezetett TDK-pályamunkákat. Nem csupán saját hallgatóit segíti, hanem más TDK-résztvevők felkészülését is támogatja előadói készségeik fejlesztésével. Tanszékvezetőjével együtt szervezi Az év előadója versenyt és a Kommunikáció- és médiatudomány TDK-programokat.
A Rendészettudományi Kar (RTK) dékánjának javaslatára „Az év TDK konzulense” Major Róbert r. ezredes, tanszékvezető egyetemi docens lett. A díjazott az elmúlt tanévben a kar legeredményesebb TDK-témavezető oktatója lett, aki kiemelkedő munkájával jelentősen hozzájárult a hallgatói tudományos teljesítmény erősítéséhez. Oktatói és kutatásvezetői tevékenysége példamutató: munkája hozzájárul ahhoz, hogy az RTK tudományos diákköri mozgalma valódi tehetséggondozó műhelyként működjön, és a hallgatók szakmai önbizalommal, igényes tudományos szemlélettel lépjenek tovább pályájukon.
A Víztudományi Kar (VTK) dékánjának javaslatára „Az év TDK konzulense” díjat Liptay Zoltán Árpád adjunktus kapta. A díjazott évek óta meghatározó szerepet vállal a VTK tudományos diákköri tevékenységében. TDK-konzulensként szakmai felkészültségével, nyitottságával és következetes mentorálásával támogatja hallgatóit a kutatási munka minden szakaszában, az ötletek kidolgozásától az eredmények magas színvonalú bemutatásáig. Elkötelezett témavezetői munkájával jelentősen hozzájárul hallgatói szakmai fejlődéséhez, valamint a VTK tudományos életének és tehetséggondozó tevékenységének erősítéséhez. Elismerését távolléte miatt egy későbbi időpontban veszi át.
Az Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) főigazgatójának javaslatára Egeresi Zoltán lett „Az év TDK konzulense”. A díjazott, a John Lukacs Intézet tudományos munkatársa, kutatóként hosszú évek óta munkája fontos részének tekinti az utánpótlás-nevelést – az NKE-n éppúgy, mint más oktatási intézményekben. Témavezetésével Pásztor Ákos, az NKE HHK hallgatója II. helyezést ért és különdíjat nyert a tavaszi intézményi TDK-n.
Ezt követően „A Tanév embere” díjban részesülők vehették át kitüntetésüket Deli Gergely rektortól, a karok dékánjaitól, valamint a főtitkártól és a korábbi tudományos rektorhelyettestől. Az ÁNTK díjazottja, Szőcs-Varga Lívia főreferens méltatásában Varga Réka dékán kiemelte, hogy a díjazott évek óta szinte láthatatlanul tölt be meghatározó szerepet a kar működésében. Precizitásával, memóriájával, kivételes szervezőkészségével és nyelvi igényességével biztosítja a feladatok magas színvonalú ellátását, miközben segítőkészségével és emberségével kollégái megbecsülését is kivívta.
A HHK dékánja, Lippai Péter dandártábornok Farkas Judit őrnagy, logisztikai koordinátor méltatásában hangsúlyozta, hogy a díjazott meghatározó szerepet tölt be a HHK vezető és beosztott állománya különböző telephelyeken megvalósuló gyakorlati foglalkozásainak, konferenciáinak és protokollfeladatainak élelmezési és szállítási biztosításában. A fegyverek és a harcászati felszerelések 2025/26-os beszerzése és tárolása terén kiemelkedő munkát végzett, nemcsak munkaidőben, hanem azon túl is. A kari vezetők bizalommal fordulhatnak hozzá, akár váratlan feladatokkal összefüggésben is. Olyan háttérben dolgozó kolléga, aki ritkán kerül rivaldafénybe, ám a munkája kiemelten fontos.
Veszelszki Ágnes, a NITK dékánja Bányász-Váczi Kincső Boróka szakelőadót méltatva kiemelte, hogy munkájával nemcsak a mindennapi feladatokhoz járul hozzá, hanem az egyetem oktatóinak és adminisztrációban dolgozó kollégáinak továbbképzéséhez is. Segítőkészségével és felkészültségével jó példával jár elöl mindannyiunk számára. Humora színt visz az irodai életbe, nevetése utánozhatatlan. Több területen is remekül teljesít, egyszerre kiváló munkatárs, kutató és egyetemi hallgató.
Kovács Gábor r. vezérőrnagy, az RTK dékánja Ambrusz József tű. ezredes kapcsán a díjazott példamutató magatartását méltatta, hiszen segítőkészség, nyitottság és szakmai alázat jellemzi mind a tudományos életben, mind a hallgatók pályaorientációjában. Pedagógiai érzékenységét, szakmai tudását, vezetői tapasztalatait képes magas színvonalon átadni. Számára a kiválóság mindennapi kihívás. Emellett nevéhez fűződnek az RTK jövője szempontjából meghatározó katasztrófavédelmi fejlesztések is. Úgy tanít és irányít, hogy közben értéket is teremt.
A VTK dékánja, Cimer Zsolt szerint Kiss János tevékenysége meghatározó támogatást nyújt a VTK oktatási és kutatási feladatainak magas színvonalú megvalósításához. Kiemelkedő gyakorlati tudását és mérnöki tapasztalatát készséggel osztja meg kollégáival, akik rendszeresen számíthatnak szakértelmére. Együttműködő hozzáállása, segítőkészsége és kezdeményezőkészsége révén jelentős szerepet vállal a VTK mindennapi feladatainak sikeres ellátásában.
Az NKE funkcionális területei egymással egyeztetve, éves váltásban jelölhetnek „A Tanév embere” díjra. Idén a Rektori Hivatalon volt a sor. Barcza Attila informatikai igazgató méltatásakor elhangzott: immár három évtizedes tapasztalattal szolgálja az egyetemi polgárokat az informatika területén. Munkája révén jelentős előrelépés történt a digitális ügyintézésben, az információbiztonságban, valamint az egyetem megjelenítésében a digitális térben. Ebben az évben is számos informatikai fejlesztést valósított meg munkatársaival együtt. Emellett emberséges, nyitott, együttműködő vezető. Elismerését távolléte miatt egy későbbi időpontban veszi át.
Az egyetem rektorhelyettesei a hagyományok szerint évente felváltva döntenek a díjazott személyéről, idén a tudományos rektorhelyettes következett. Kovács László helyettes államtitkár Kitta Annamária irodavezetőről szóló méltatásában hangsúlyozta: a díjazott kollégát kivételes szervezőkészség, felelősségteljes gondolkodás és példaadó elhivatottság jellemzi, ugyanakkor valódi értékét az adja, hogy minden feladat mögött az embert látja. Empátiája, segítőkészsége és a hallgatók iránti őszinte elkötelezettsége számtalan fiatal számára jelentett már biztatást, iránymutatást és támogatást. Munkájával nemcsak eredményeket ér el, hanem közösséget épít és értéket teremt az egyetem számára. Az elmúlt év folyamán meghatározó szerepet vállalt az egyetem tudományos tehetséggondozásában: elkötelezetten segíti a szakkollégiumok működését, gondos szakmai odafigyeléssel koordinálja a tudományos pályázatok folyamatát, valamint kiemelkedő munkát végez a Ludovika Collegium sikeres működtetésében.
Végül a rektorhoz közvetlenül tartozó szervezeti egységek munkatársai következtek. Deli Gergely elsőként Mészáros Annát méltatta, aki 2025 februárjától látja el az NKE Pedagógus-továbbképzési Központjának igazgatói feladatait. Vezetésével teljesen új szervezeti egység jött létre, amelyet elhivatottsággal, stratégiai szemlélettel és szorgalommal irányít. A központ felépítésén túl meghatározó szerepet vállalt egy új továbbképzési rendszer kidolgozásában és bevezetésében is. Több évtizedes szakmai pályafutása során széles körű tapasztalatot szerzett az oktatás, a pedagógusképzés területén. Tudása vitathatatlan, munkáját igényesség, lelkiismeretesség és kiemelkedő elhivatottság jellemzi, feladatait pedig mindig alázattal és kitartással végzi.
A rektor a második díjazottról, Kóródi Gyula professzorról szólva elmondta, hogy az NKE-n töltött pályafutását a kezdetektől fogva kiemelkedő színvonalú munkavégzés jellemzi: oktatóként és foglalkozásegészségügyi szakorvosként is kimagasló teljesítményt nyújtott. Az egyetemi polgárok nemcsak foglalkozásegészségügyi orvosként ismerik, hanem olyan szakemberként is, akihez bizalommal fordulhatnak. Professzor úr személyiségét kiemelkedő szakmai tudása mellett példaértékű emberség jellemzi. Kimagasló szakértelmét szerénységgel és közvetlenséggel párosítja, kiváló humorérzékével pedig mindig oldott légkört teremt munkatársai és hallgatói körében. Bölcsessége, nyitottsága és segítőkészsége miatt nemcsak nagyra becsült szakember, hanem mindenki által szeretett és tisztelt kolléga is – olyasvalaki, akire az egyetemi közösség tagjai mindig számíthatnak.
Szöveg: Sarnyai Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes