A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Vallás és Társadalom Kutatóintézete (VTKI), valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Teremtésvédelmi Kutatóintézete közösen szervezte meg az Afrika ökológiai térképezése című konferenciát az NKE John Lukacs Társalgójában, május 28-án.
Darabos Ádám, az NKE EJKK VTKI tudományos munkatársa köszöntő beszédében hangsúlyozta: az afrikai kontinens ökológiai helyzete nem pusztán érdekes kérdés, hanem jelentős probléma, komoly egyéni és társadalmi következményekkel. Kifejtette, hogy a konferencia egy hosszabb távú akadémiai kutatási program része, amely Afrika békéjével, konfliktusaival, migrációjával, gazdasági fenntarthatóságával és az egyház szerepével foglalkozik. Darabos Ádám hivatkozott egyebek mellett VI. Pál pápa 1967-ben kiadott Populorum progressio kezdetű enciklikájára, valamint II. János Pál pápa Ecclesia in Africa elnevezésű apostoli buzdítására. Darabos Ádám úgy fogalmazott: a konferencia célja, hogy mélyebben megértsük Afrika ökológiai helyzetét és annak társadalmi következményeit.
Pulay Brigitta, a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa Természetvédelem és Afrika című bevezető előadásában kiemelte a modern fogyasztói társadalom kritikáját. A kutató úgy fogalmazott: „A fejlett világ nagy részében szinte teljesen eltűnt a különbség szükséglet és vágy között”. Szerinte a gazdasági rendszerek ma már nem az emberi szükségletek kielégítésére, hanem az elégedetlenség állandó ösztönzésére épülnek. Afrika helyzetét „fájdalmas paradoxonként” írta le. Mint mondta, a kontinens rendkívül gazdag természeti erőforrásokban, biodiverzitásban, termékeny földekben és emberi potenciálban, mégis százmilliók nélkülözik a tiszta ivóvizet, az egészségügyi ellátást, az oktatást vagy az energiát. Ez szerinte azt mutatja, hogy a hiány nem a természet elégtelenségének következménye, hanem torz hatalmi struktúrák, kizsákmányolás és egyenlőtlen hozzáférés eredménye. Hozzátette, hogy a modern civilizáció egyik legnagyobb gyengesége a felelősség időhorizontjának beszűkülése. Hangsúlyozta a jövő generációk iránti felelősség kérdését is.
„Afrika vizsgálata nem pusztán akadémiai munka, hanem az emberi méltóság megértésének kérdése” – emelte ki felszólalásában Richard Baafi atya, az Afrika Központ vezérigazgatója, aki szerint az egyik fő probléma a tudás széttagoltsága, ugyanis szerinte nincs koherencia, nincs integráció az ökológiai, béke- és konfliktuskutatások kapcsán. Hozzátette: a vallási szervezetek és a helyi közösségek sok esetben már régóta dolgoznak a természetvédelemért, de munkájuk észrevétlen marad, miközben az őshonos tudás sincs megfelelően dokumentálva. Az előadás szerint Afrika feltérképezésének célja éppen ezért az, hogy láthatóvá tegye a láthatatlan tudást. Az előadó kiemelte az afrikai hagyományos vezetők szerepét is, akik formálják a közösségi értékeket és támogatják a társadalmat.
Fr. Idigbe Emmanuel Chibueze SDB szalézi szerzetes, aki Nyergesújfalun szolgál, Don Bosco missziós szemléletének jelentőségét ismertette az afrikai oktatás fejlesztésében és a társadalmi stabilitás előmozdításában. Az előadó felidézte Don Bosco 19. századi munkásságát, akinek nevelési rendszere három pillérre épült: ész, vallás és szeretetteljes kedvesség. A szerzetes szerint ez a modell azért működött Afrikában is, mert az afrikai kultúrákban erős a közösségi gondolkodás és az együttműködés hagyománya. Elmondta, hogy a szalézi közösség számos afrikai országban működtet iskolákat, szakmai képző központokat és utcagyerekeket segítő programokat. A szerzetes összehasonlította az európai és afrikai oktatási helyzetet is. Magyar diákjainak gyakran azt mondja: „legyetek hálásak, hogy iskolába járhattok”. Afrikában ugyanis sok tehetséges gyermek a földeken dolgozik vagy otthon marad, mert a család nem tudja fizetni az iskolát. A szerzetes külön megköszönte a konferencia nem afrikai résztvevőinek érdeklődését Afrika iránt. Úgy fogalmazott: „Az emberiség nem Európa, Ázsia, Afrika vagy Amerika. Az emberiség azt jelenti, hogy mindannyian Isten képmására teremtettünk”.
Okpala Emmanuel Chinonyerem vízgazdálkodási szakember az NKE képviseletében az ökológiai romlás, a kormányzás és a konfliktusdinamika kapcsolatát elemezte a Csád-tó medencéjében, különös tekintettel a migráció és a regionális stabilitás kérdéseire. A szakember emlékeztetett arra, hogy a Csád-tó térségében mintegy 30 millió ember él, és a tó az 1960-as évektől napjainkig vízfelületének több mint 90 százalékát elveszítette. A folyamat hátterében az 1970-es évektől súlyosbodó aszály, a népességnövekedés miatt fokozódó vízhasználat és az éghajlatváltozás áll. Az előadása részletesen bemutatta, hogy a tó eltűnése miként rombolta le a helyi társadalmak gazdasági alapjait: a halászat, az állattenyésztés és a mezőgazdaság évszázadokon át biztosította a megélhetést, ám a víz visszahúzódásával a nomád pásztorok egyre hosszabb utakra kényszerültek. Emiatt nőtt a konfliktus a földművesek és az állattartók között. A szakértő rámutatott arra is, hogy a gyenge állami irányítás tovább súlyosbította a helyzetet. Külön kitért a migráció kérdésére is: a tó kiszáradása miatt családok milliói hagyták el lakóhelyüket, sokan országhatárokon át vándoroltak tovább. Az előadó szerint ez nemcsak humanitárius, hanem társadalmi válságot is okozott, ugyanis a közösségek szociális kohéziója szétesett. A lehetséges megoldások között az előadó az integrált megközelítést sürgette. Szerinte egyszerre kell kezelni a környezetvédelmet, a béketeremtést, a gazdasági fejlesztést és a társadalmi bizalom helyreállítását.
Fabiola Stephanie Todisoa és Rovatiana Salema Andrianasolomahefa az NKE képviseletében az aszály madagaszkári hatásairól beszéltek, kiemelve a belső migráció irányításának jogi és politikai kereteit, valamint a vallási közösségek szerepét a biztonság megőrzésében. Fabiola Stephanie Todisoa elsősorban az aszály társadalmi következményeire helyezte a hangsúlyt. A kutató ismertette, hogy terepfelmérést végeztek azok között az emberek között, akik Madagaszkár déli részéből az ország északi területeire vándoroltak. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárják, milyen körülmények késztetik az embereket lakóhelyük elhagyására, és milyen élet vár rájuk az új régiókban. Bár az előadó elismerte, hogy a migrációnak lehetnek pozitív hatásai is – például a családok támogatása, új tudás megszerzése vagy a gazdasági fejlődés elősegítése –, beszédének középpontjában a válságos helyzet állt. Elmondta: a déli régiókat sújtó aszály katasztrofális gazdasági körülményeket teremtett. A terepkutatás során részletes képet kaptak a migránsok társadalmi összetételéről is. Nemcsak férfiak és családfők indulnak útnak, hanem gyerekek és fiatalok is. Az emberek fő motivációi között az előadó a munkalehetőségek hiányát, a rossz életkörülményeket és a művelhető földterületek szűkösségét említette. Rovatiana Salema Andrianasolomahefa elmondta, hogy mintegy egymillió ember mozdul meg szezonálisan a déli térségekből az északkeleti régiók felé, főként a mezőgazdasági időszakban, hogy művelhető földet találjanak. A kutató rámutatott, hogy sok család nem véglegesen hagyja el otthonát: az anyák és a gyerekek gyakran otthon maradnak, míg más családtagok ideiglenesen költöznek el munkát vagy termőföldet keresni. Hozzátette: az emberek szeretnének visszatérni szülőföldjükre. A problémák középpontjában szerinte a vízgazdálkodás hiányosságai állnak. Beszédében arra is figyelmeztetett, hogy az északkeleti régiók nincsenek felkészülve az érkező tömegekre. A szakértő szerint a valódi megoldás a déli régió átfogó fejlesztése lehetne.
Coretor N. Kanyungulu, a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), kutatójának előadása a gabonanövényeket fenyegető kockázatokról szólt, valamint a fenntarthatóság kérdéseiről Afrika déli és keleti térségeiben. A kutató hangsúlyozta: a kukorica a térség egyik legfontosabb alapélelmiszere, és több mint 16 afrikai országban alapvető táplálékforrásnak számít. Az előadó szerint a kukorica nemcsak élelmiszer, hanem gazdasági tényező is Kelet-Afrikában, különösen Kenyában, Ugandában és Tanzániában. Ugyanakkor a termelést súlyosan veszélyeztetik a betegségek és a kártevők, amelyek megjelenésének egyik fő mozgatórugója a klímaváltozás. „A hosszú aszályos időszakok ideális szaporodási környezetet teremtenek ezeknek a kártevőknek” – emelte ki az előadó. Emellett problémát jelent a növényvédő szerek túlzott használata is, mert ez tovább növeli a rovarok ellenálló képességét.
Obiechefu Theodore Ukwuaglu, a Liszaboni Egyetem képviseletében, a család, a kultúra és a társadalmi értékek szerepét vizsgálta a fenntartható afrikai közösségek építésében, különösen a nigériai igbó társadalom hagyományos értékeiről beszélt. Egy ismert igbó filozófiát idézve kijelentette: „Egy egész falura van szükség egy gyermek felneveléséhez.” Elmondása szerint az afrikai közösségek hagyományosan kollektív módon hoztak döntéseket. Úgy vélte, hogy az igbó hagyományok a környezeti fenntarthatóságot is szolgálták: erdőket és folyókat védtek, tilos volt szennyezni a vízforrásokat, és különféle növények ültetésével védekeztek az erózió ellen. A modernizáció és a nyugati individualizmus ugyanakkor komoly kihívásokat jelent. Úgy látja, Afrika jövőjét nem lehet kizárólag külföldről importált modellekre építeni.
Mark Awe Tachega, a kínai Henan Normal University kutatója online csatlakozott a konferenciához: előadásában Afrika klíma- és ökológiai sebezhetőségéről, valamint az emberi biztonságot fenyegető kihívásokról beszélt. Mint fogalmazott: „Miközben Európában és Amerikában konferenciákat tartanak az üvegházhatású gázokról, addig az afrikai társadalmak közvetlenül tapasztalják a szárazságot, az árvizeket, az energiaválságot és az élelmiszerhiányt.” Az előadás egyik fő állítása az volt, hogy a tudományos szakirodalom túl gyakran külön kezeli a fenntarthatóság és az emberi biztonság kérdését. Szerinte a fenntarthatósági stressz három fő tényezőből állt: klímaválság (aszályok, csapadék-anomáliák, vízhiány), ökológiai stressz (erdőpusztulás, biológiai kapacitáshiány), energiaszegénység. Kutatásaiból kiderül többek között, hogy a konfliktusok és a bizonytalanság gyakran átterjednek az országhatárokon, példaként említette a Száhel-övezetet és Afrika szarvát, ahol a legsúlyosabb fenntarthatósági problémák és biztonsági válságok egyszerre jelentkeznek. Arra figyelmeztetett, hogy Afrikában a klímaváltozás nem pusztán környezeti kérdés, hanem társadalmi és biztonsági válság is.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes