A koszovói politikai rendszer másfél éve tartó instabilitása és a nemzetközi környezet változása állt a középpontjában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézete által szervezett Quo vadis Kosovo? konferencián. A résztvevők szerint az ország mélyebb alkotmányos és politikai dilemmákkal kénytelen megküzdeni.
A rendezvényt Márkusz László, a John Lukacs Intézet tudományos munkatársa nyitotta meg, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Koszovó belpolitikai folyamatai ritkán jelennek meg kellő mélységben a nemzetközi diskurzusban, miközben a Nyugat-Balkán stabilitása továbbra is európai jelentőségű kérdés.
A Kosovo in the Trap of Elections című első panelbeszélgetés kiindulópontját az adta, hogy Koszovó rövid időn belül ismét parlamenti választások elé néz. A résztvevők szerint a jelenlegi helyzet megértéséhez egészen a 2021-es választásokig kell visszatekinteni. Delfin Pllana, Koszovó budapesti nagykövete hangsúlyozta, hogy a koszovói politikai rendszer hosszú ideig a háború utáni politikai elitekre épült, amelyek részben a Koszovói Felszabadítási Hadsereghez, részben a békés ellenállás korszakához kötődtek. A 2021-es győzelem ezzel szemben rendszerkritikus mozgalomként jelent meg, amely a korrupcióellenességre és az intézményi reformokra építette politikáját.
A koszovói választási rendszer sajátossága, hogy a 120 fős parlamentből húsz mandátum kisebbségi közösségek számára fenntartott hely, ebből tíz a szerb közösséget illeti meg. Az ország teljes egészében egyetlen választókerületet alkot, a választók nyílt listás rendszerben szavazhatnak. A rendszer kompromisszumkényszerre épül, a parlamenti többség megszerzése önmagában nem elegendő a stabil kormányzáshoz, hiszen az államfő megválasztásához szélesebb parlamenti támogatás szükséges. Éppen ez vezetett a jelenlegi politikai patthelyzethez is, miután a parlament nem tudott megegyezni az elnökválasztás kérdésében.
Ezért felmerült a kérdés, hogy az alkotmányos rendszer okozza-e a politikai válságokat. Naim Rashiti, a Balkans Policy Research Group vezetője szerint Koszovó mai politikai működését alapvetően meghatározza, hogy az ország intézményrendszere egy háború utáni környezetben született meg, erős nemzetközi felügyelet mellett. A koszovói alkotmányos rendszer modern és erős fékekre és ellensúlyokra épül, ugyanakkor sok politikai szereplő soha nem érezte igazán sajátjának. A rendszer célja eredetileg az volt, hogy megelőzze az etnikai és politikai konfliktusok újbóli kirobbanását, ezért a hatalommegosztás és az etnikai reprezentáció kiemelt szerepet kapott. Rashiti szerint azonban idővel egyre több politikai szereplő kezdte akadálynak tekinteni ezt a struktúrát.
Koszovó jelenlegi problémái részben abból fakadnak, hogy a politikai rendszer továbbra is a konfliktus utáni logika szerint működik, miközben a társadalom és a politikai generációk változtak. A korábbi politikai elit a kompromisszumokra és a hatalommegosztásra épülő modellt használta saját pozícióinak fenntartására, míg az új politikai szereplők egy része éppen ezt a rendszert akarja lebontani. A kihívás, hogy miként lehet egyszerre fenntartani az alkotmányos egyensúlyt és működőképes kormányzást biztosítani az erősen polarizált politikai térben.
Leon Malazogu politikai elemző és Koszovó korábbi tokiói nagykövete szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a koszovói politikai rendszerben a kompromisszumkényszer idővel negatív jelentéstartalmat kapott. A koalíciós alkuk és a folyamatos politikai egyeztetések sok választó szemében összefonódtak a klientúraépítéssel és a korrupcióval. Malazogu ugyanakkor hangsúlyozta: a jelenlegi patthelyzetet nem pusztán személyi konfliktusok okozzák, hanem a háború utáni intézményi konstrukció.
A korrupció elleni fellépés kapcsán Zsivity Tímea, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének kutatója arról beszélt, hogy a korrupció elleni küzdelem a stabilitás és a biztonság egyik alapvető feltétele. Az Európai Bizottság 2025-ös jelentésére hivatkozva kiemelte, hogy Koszovó több területen is előrelépést mutatott, például nőtt a magas szintű korrupciós ügyekben hozott jogerős ítéletek száma, ugyanakkor továbbra is komoly intézményi problémák maradtak fenn.
A második panel a Kosovo in the International Arena címet kapta. A beszélgetés során többen hangsúlyozták, hogy a 2011-ben elindított EU-közvetítésű párbeszéd eredetileg gyakorlati problémák rendezésére jött létre, például az okmányok, rendszámok, diplomák vagy határátlépések ügyének rendezésére, később azonban a folyamat egyre inkább politikai jelentőséget kapott. A 2013-as brüsszeli megállapodás még áttörésnek számított, hiszen lehetővé tette a koszovói intézmények megerősítését és az északi szerb közösségek integrációját, ám az ezt követő években fokozatosan elfogyott a politikai bizalom.
Mikó Lili Dorottya, az NKE doktorandusza arra hívta fel a figyelmet, hogy a párbeszéd mára inkább válságkezeléssé süllyedt. Az Európai Unió nem határozta meg egyértelműen, mi lenne a tárgyalások végső célja. Koszovó számára a normalizáció hosszú távon nemzetközi elismerést és teljes nemzetközi integrációt jelentene, míg Szerbia ezt a fogalmat nem köti feltétlenül az állami elismeréshez. Mikó Lili Dorottya szerint a két fél teljesen eltérő politikai és történelmi narratívából indul ki: Belgrád a területi integritás és a nemzetközi jog szempontjait hangsúlyozza, míg Pristina a demokratikus legitimációra és az állami szuverenitásra helyezi a hangsúlyt.
Dragisa Mijacic, a Chapter 35 szerb civil szervezet képviselője arról beszélt, hogy Belgrád számára a párbeszéd elsősorban az európai integrációhoz kapcsolódó politikai folyamat része. Szerbia számára az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése jelentette a fő motivációt a kompromisszumokra, ugyanakkor az EU bővítési lendületének megtorpanása jelentősen csökkentette az együttműködési hajlandóságot is. Úgy vélte, a migrációs válság, a Brexit, majd az ukrajnai háború következtében az Európai Unió elvesztette korábbi hitelességét a régióban, miközben a csatlakozás perspektívája is egyre távolabbinak tűnik. Mijacic hangsúlyozta, hogy Szerbiában továbbra sincs olyan jelentős politikai vagy társadalmi szereplő, amely nyíltan támogatná Koszovó függetlenségének elismerését.
Leon Malazogu ezzel szemben a folyamat problémájának a bizonytalanságot tartotta, Naim Rashiti pedig a párbeszéd társadalmi támogatottságának elvesztését említette. Az EU által közvetített folyamat nem tudott valódi bizalmat kialakítani a felek között, és mára mind Koszovóban, mind Szerbiában erősödött a kiábrándultság az európai integrációval kapcsolatban.
A résztvevők abban egyetértettek, hogy a jelenlegi helyzetből rövid távon nem látszik gyors kiút. A párbeszéd továbbra is szükséges a régió stabilitása szempontjából, de az elmúlt évek eseményei azt mutatják, hogy pusztán technikai megállapodásokkal nem lehet kezelni a mélyebb politikai és társadalmi konfliktusokat. Többen hangsúlyozták, hogy a Nyugat-Balkán jövője szempontjából kulcsfontosságú lenne, hogy az Európai Unió ismét aktív és kreativ szereplővé váljon a térségben.
Szöveg: Jancsó Orsolya
Fotó: Szilágyi Dénes