A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának (ÁNTK) szervezésében, valósult meg A tudományos pálya lehetőségei – út és motiváció a tudományos pálya iránt elnevezésű kerekasztal-beszélgetés április 29-én. A Tudományos Diákköri pályázat keretében életre hívott rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a hallgatókhoz közelebb hozza a tudományos kiválóság eszményét, és hiteles példaképeken keresztül mutassa be a kutatói életpálya perspektíváit.
A Marton Ádám, az ÁNTK oktatója által moderált diskurzus során a magyar tudományosság és az egyetemi élet olyan meghatározó alakjai osztották meg tapasztalataikat, mint Koller Boglárka, az ÁNTK Európai Tanulmányok Tanszékének vezetője, Halmai Péter akadémikus, ÁNTK Közpénzügyi Tanszékének egyetemi tanára, az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnöke, Jean Monnet professzorok, valamint Kovács László vezérőrnagy, az NKE tudományos rektorhelyettese és az egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének igazgatója.
A szakemberek bemutatkozásuk során hangsúlyozták, hogy a tudományos pálya ritkán egyenes vonalú. Koller Boglárka például a versenyszférából tért vissza az akadémiai világba, mert „értéket szeretett volna teremteni”. Pályájára olyan mentorok voltak hatással, mint Bayer József vagy a Londonban megismert világhírű Anthony D. Smith. Halmai Péter tudományos pálya iránti indíttatása családi gyökerekig nyúlik vissza: édesapja Heller Farkas utolsó tanítványainak egyike volt. Saját karrierjében meghatározó volt a ’80-as évek „budapesti iskolája”, ahol Kornai Jánossal és más neves közgazdászokkal dolgozhatott együtt a hazai gazdaság valóságának feltárásán. Kovács László rektorhelyettes útja a katonai hivatástól vezetett a tudományig; a ’90-es évek végén egy TDK-dolgozat megírása ébresztette fel benne a kíváncsiságot a jövő hadviselése, különösen a robotika és a kiberbiztonság iránt.
A beszélgetés egyik legfontosabb visszatérő eleme a tudomány szabadsága és az egyéni autonómia volt. Halmai Péter hangsúlyozta, hogy a tudósnak a szakmai lelkiismerete szerint kell eljárnia, és nem szabad külső elvárásoknak megfelelnie. „A tudomány szabadsága mindent felülír” – fogalmazott, utalva arra, hogy bár pályája során magas állami és vállalati pozíciókat is betöltött, kutatóként érzi magát leginkább a maga urának.
Koller Boglárka szerint a tudományos munka legfontosabb eleme a kritikai gondolkodás, amelyet már az egyetemi alapképzéstől kezdve intézményesíteni kellene. Kiemelte, hogy a kutató olyan ember, aki nem fogad el kész válaszokat, hanem állandóan kérdez. Koller Boglárka és Kovács László beszéltek a kutatói lét magánéleti nehézségeiről is, például a munka és a család egyensúlyáról, megemlítve, hogy a tudományos alkotómunka egyfajta „szenvedély”, amely szinte sosem hagyja nyugodni az embert.
A résztvevők kritikával illették a jelenlegi, sokszor „ipari jellegű” publikációs kényszert. Halmai Péter rámutatott, hogy a kizárólag online működő, évi több tízezer cikket megjelentető folyóiratok és a tartalom nélküli, statisztikai mutatókra hajtó publikálás torzítja a tudományt. Kovács László hozzátette, hogy a kutatás nem egyszerű irodalomfeldolgozás, hanem valódi módszertani felépítést igényel, és kritikát fogalmazott meg a „mennyiséget a minőség elé” helyező szemlélettel szemben.
Mi számít újszerűnek a tudományban? – tette fel a kérdés Marton Ádám. Halmai Péter szerint minden olyan elemben jelen van, amely hozzáadott értéket képvisel a tudományág eddigi elért eredményeihez képest. Koller Boglárka egy szemléletes ábrával érzékeltette ezt a folyamatot: a kutató a tudás hatalmas köréből kihasít egy pici szeletet, amelyre mélyebben fókuszál, ám a valódi siker záloga az, hogy eközben a „nagy egészet” is látóterében tudja tartani.
Kovács László kiegészítése szerint az újszerűség gyakran egyfajta innovatív megközelítést takar, ahol a meglévő vívmányokból vonunk le új következtetéseket, míg a „teljesen új” eredmények a tudomány korábban ismeretlen területeinek feltárását jelentik. A tartalmi munka mellett azonban a módszertani alaposság és a megjelenítés is döntő: a kritikus gondolkodás elengedhetetlen a kutatásmódszertan felépítéséhez, a hiteles publikációs tevékenység pedig elképzelhetetlen saját vizsgálatok nélkül. Végezetül a kutatóknak az eredmények interpretációját és a meggyőző előadásmódot is el kell sajátítaniuk, hogy a tudomány dinamikusan változó, folyamatos kihívást jelentő világában érvényesülni tudjanak.
Marton Ádám a tudományos utánpótlás lehetőségeiről, valamint a mesterséges intelligencia (MI) és a tudomány jövőbeli kapcsolatáról kérdezte a résztvevőket, tanácsokat kérve a pályakezdő kutatók számára.
A válaszok során a résztvevők egyöntetűen a kíváncsiságot és a kritikai szemléletet jelölték meg legfőbb iránytűként. Koller Boglárka szerint a diákoknak nem szabad elrejteniük a munkájukat; a folyamatos interakció, a viták és a másoktól kért visszajelzések viszik előre a kutatást. Halmai Péter akadémikus hozzátette, hogy a tudományos pálya azoknak való, akik mindennél többre értékelik a szakmai autonómiát és a saját kíváncsiságuk mentén akarnak dolgozni ahelyett, hogy egy merev hierarchiában hajtanának végre utasításokat.
Az MI jövőbeli szerepével kapcsolatban a szakértők a tiltás helyett az etikus és transzparens használat mellett foglaltak állást. Kovács László szerint „ésszel kell használni” az MI-t, felismerve, hogy bár óriási hatékonyságnövelő ereje van, a hallgatók munkája a jövőben nagyban fog függeni ezektől a technológiáktól. Koller Boglárka arra figyelmeztetett, hogy a kritikai gondolkodás az MI korában még fontosabb, hiszen ezek az eszközök képesek a legnagyobbat tévedni. Az etikai dilemmákra Halmai Péter a „labeling” (feliratozás) módszerét javasolta megoldásként: a kutatónak transzparensen jeleznie kell, ha MI-t használt, hasonlóan az élelmiszerek adalékanyag-listájához. Kiemelete ugyanakkor, hogy az MI soha nem helyettesítheti az emberi intuíciót és az önálló gondolatokat, amelyek a tudomány valódi motorjai.
A beszélgetés zárásaként Halmai Péter a tudomány és a hatalom viszonyát világította meg Márai Sándor gondolatain keresztül, emlékeztetve a jelenlévőket a tudomány társadalmi felelősségére.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes