A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Scholars Program nyilvános előadásán Adrian Băncilă, a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia egyetemi docense, valamint a Rendészet és közbiztonság alapképzési program igazgatója tartottak előadást április 21-én, az NKE Oktatási Központjában. A szakértő előadásában a nemzetközi menekültügyi rendszer kihívásairól beszélt.
Adrian Băncilă a menekültügyi politikák aktuális megközelítéseivel kezdte a programot, összehasonlító perspektívában. „Vajon a 20. századból örökölt nemzetközi menekültügyi rendszer még megfelel-e az eredeti céljának” – tette fel a kérdést a szakértő, aki arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogyan lehet kritikusan megvizsgálni az úgynevezett restriktív menekültügyi stratégiákat, miért vallanak ezek kudarcot és milyen lehet a jövő ezzel kapcsolatban.
A probléma léptékét érzékeltetve hangsúlyozta, hogy több mint 120 millió kitelepített ember van világszerte, miközben az Európai Unióba egyetlen év alatt egymillió menedékkérelem érkezik. Felidézte, hogy az 1951-es Genfi Egyezmény egy egészen más világra készült: akkor a menekültek száma ezrekben volt mérhető, nem milliókban, és a rendszer az egyéni üldöztetés eseteire épült. Mint fogalmazott: „A mai világ azonban alapvetően megváltozott, ugyanis egyebek mellett a klímaváltozás okozta összeomlások, bukott államok, gazdasági kétségbeesés és ezek kombinációi mozgatják a migrációt.”
Az előadó szerint az Európai Unió, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok mind ugyanabba az irányba tartanak, mégpedig úgy, hogy különböző eljárási szűrőkön keresztül korlátozzák a menedékjog gyakorlati elérését, miközben formálisan fenntartják a jogot. Az előadó kifejtette, hogy az EU új migrációs paktuma például kimondja, hogy minden személy jogosult menedéket kérni, ugyanakkor a gyakorlatban gyorsított eljárások, határszűrések és korlátozott jogi hozzáférés jelenik meg, így szerinte a forma védi a jogot, de a tartalom korlátozza azt.
Kifejtette, hogy például a brit modell ezt a logikát az úgynevezett Ruanda-politikával (UK and Rwanda Migration and Economic Development Partnership) viszi tovább, amelynek célja az elrettentés: az érkezők valahová máshová kerülnek, de nem az Egyesült Királyságba, függetlenül attól, hogy háború, szegénység, kínzás vagy erőszak elől menekülnek-e. Adrian Băncilă szerint azonban az ilyen restriktív rendszerek gyakorlati problémákkal küzdenek, mivel ugyan sok kérelmet elutasítanak, csak töredéküket tudják ténylegesen visszaküldeni, ami azt mutatja, hogy a rendszer nem képes érvényt szerezni saját döntéseinek.
Hasonló jelenség figyelhető meg az Egyesült Államokban is, ahol a korlátozások ellenére a kérelmek száma tovább nő, sőt egyes intézkedések már nemcsak eljárási, hanem lényegi korlátozást jelentenek. A dán és az olasz–albán modellek pedig azt mutatják, hogy a kiszervezett vagy szimbolikus intézkedések sem hatékonyak. Az előadó végkövetkeztetése szerint ha egy rendszer csak nevében létezik, de működésében nem, akkor felmerül, hogy meg kell-e tartani, reformálni kell, vagy akár meg is kell szüntetni. Az előadó szerint ez már nem pusztán jogi, hanem politikai és morális, bizalmi kérdés is.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes