Az Aranybástya Étteremben mutatták be a Levelek Orbán Viktorhoz című kötetet, amely az 1998 és 2025 közötti időszakból válogat a miniszterelnökhöz érkezett levelekből, és politikai, történeti, valamint személyes nézőpontból is képet kíván adni az elmúlt közel három évtizedről.
A dokumentumgyűjtemény darabjai egyedileg sorszámozott albumok, mindössze kétezer példány készült a kiadványból. A kötetbemutatón Gorácz Anikó, a Hitel Kiadó ügyvezetője hangsúlyozta, hogy több mint 60 ezer levél anyagából válogattak, így a jövő generációi számára tanúságként szolgálhat a könyv a korszakról. A kötetben számos jelentős politikus, művész és közéleti személyiség levele mellett három pápa neve is szerepel.
A rendezvényen nyitóelőadást tartott Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, aki szerint a kötet egy „nagy és fontos utazásra” hívja az olvasót, amely egyszerre személyes és közösségi. Szerinte az 1998 és 2025 közötti időszak nemcsak Orbán Viktor személyes útja, hanem Magyarország és a magyar társadalom átalakulásának története is. Az útra ugyanis a miniszterelnök „poggyászában 15 millió magyart is magával vitt”, ami óriási felelősséget jelentett. Ez alatt az időszak alatt nemcsak a kormányfő, hanem Magyarország, sőt az Európai Unió is jelentősen megváltozott. Emlékeztetett arra, hogy más volt az Európai Unió szerkezete és szellemisége a kilencvenes évek végén, más volt Magyarország helyzete, és másképp nézett ki a politikai környezet is.
A rektor szerint a kötetet többféleképpen lehet olvasni, egyszerű olvasóként, állampolgárként és akadémiai emberként is, hiszen egyszerre érdekes és forrásanyag is. Deli Gergely a könyvben kirajzolódó öt korszak mindegyikét egy nagy témakör jellemezi. Az első ciklus a NATO- és EU-csatlakozásról, a második az alaptörvény elfogadásáról és annak nemzetközi fogadtatásáról, a harmadik a migrációs válságról, a negyedik a keleti nyitásról, az ötödik pedig az orosz–ukrán háborúról szól.
Példaként említette Helmut Kohl 1998-as levelét, amelyben egyszerre jelenik meg a személyes hang és az a német diplomáciában gyakran visszatérő gondolat, hogy Magyarország húzta ki az első téglát a berlini falból. Ugyancsak kiemelte Bill Clinton 1999-es levelét a délszláv háború és a küszöbön álló NATO-csatlakozás kapcsán, Jacques Chirac 2000-es levelét az Európai Unió bővítését előkészítő nizzai konferenciáról, valamint Hszi Csin-ping 2019-es levelét, amely az Egy övezet, egy út együttműködéshez kapcsolódik. Deli Gergely szerint ennek jelentőségét hajlamosak sokan alábecsülni. Elmondása szerint kilencvenes években sokan elfelejtették, hogy Magyarország nem csak nyugati orientációjú ország, sőt a tatárjárás előtt a diplomáciai kapcsolatok, a településszerkezet jellege, illetve a nagyobb városok déli elhelyezkedése mind a keleti hangsúlyokat húzták alá, a kijevi és bizánci kapcsolatokat.
A legutóbbi, az orosz–ukrán háború fémjelezte időszakból a rektor Rishi Sunak brit miniszterelnök levelét a NATO-bővítés ügyében, valamint Donald Trump 2025-ös levelét emelte ki, amelyben az amerikai elnök a védelem, az energia és az illegális migráció kérdését hangsúlyozta a magyar–amerikai együttműködés fő területeiként.
A könyvbemutató második részében Nagy Andor nagykövet, a miniszterelnök korábbi kabinetfőnöke, Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár és Heil Kristóf jogtörténész, a kötet szerkesztője beszélgetett a levélanyag hátteréről. Heil Kristóf fél éven át dolgozott a kötet összeállításán, több mint 60 ezer levelet vett kézbe. A válogatás végül száznál is több levelet, e-mailt, sms-t, sőt néhány közösségimédia-üzenetet is tartalmaz.
Nagy Andor arról beszélt, hogy számára a levelek emlékeket idéztek fel, hiszen a kötetben szereplő időszak egy részét kabinetfőnökként közvetlen közelről élte át. Felidézte például Helmut Kohl 2002-es magyarországi látogatását, amikor a volt német kancellár a budapesti bazilikába akart bemenni, gyertyát gyújtott elhunyt felesége emlékére, majd egy imát követően őszintén érdeklődött a magyar választások állásáról, majd megjegyezte, hogy hosszú még az élet a választás után is. Nagy János Benjámin Netanjahu egyik budapesti látogatását idézte fel, amikor az izraeli miniszterelnök a Dohány utcai zsinagógához akart menni, ahhoz a ponthoz, ahol Izrael alapítója született.
A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a politikai levelek között számos diplomáciai formulákat követő írás található, de vannak személyesebb hangú üzenetek is, és a dicsérő szavak mellett találni kritikus írásokat is. Igaz kiderült, hogy az egyik legmegmosolyogtatóbb levél épp nem került a beválogatottak közé. Ebben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia hallgatói feddik meg az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktort, hogy alapító volta ellenére egy DVSC-sálat kötött a nyakába egy debreceni meccsen.
Nagy Andor szerint attól, hogy egy politikus konfliktusokat vállal, még járhat helyes úton, és lehet tisztelni. Példának Emanuel Macront hozta, aki idézett levelében kifejezetten tiszteli a magyar miniszterelnököt. Nagy János ehhez kapcsolódva azt mondta: a konfliktus a politikában nem öncél, hanem eszköz valamilyen cél elérésére. Szerinte a miniszterelnök mindig a nemzeti érdekből vezette le az álláspontját, illetve a kormányfő mögött több a megnyert csata, mint az elvesztett, ami hozzájárul a nemzetközi tisztelethez.
Ennek kapcsán került szóba, hogy mitől válik egy politikus államférfivá. Heil Kristóf idézte Boros Péter korábbi miniszterelnök levelét, aki államférfiként utalt Orbán Viktorra. Nagy Andor szerint „minden államférfi politikus, de nem minden politikus államférfi”, mert ahhoz szükség van egy meghatározó történelmi eseményre is a regnálás alatt. Orbán Viktor számára ez a migrációs válság kezelése volt. A résztvevők abban is egyetértettek, hogy egy államférfi nem azt mondja, hogy „előre”, hanem azt, hogy „utánam”, tehát nem másokat küld maga helyett csatába.
A rendezvényen a résztvevők hangsúlyozták, hogy a kötet nemcsak politikai dokumentumgyűjtemény, hanem kordokumentum is, amely a közelmúlt történetének értelmezéséhez nyújt támpontokat. Az olvasók ezért a lapozgatáson túl remélhetőleg alaposan is tanulmányozzák majd.
Szöveg: Jancsó Orsolya
Fotó: Szilágyi Dénes