Az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma, az UNESCO és az Európai Zsidó Hallgatók Szövetsége (EUJS) közös szervezésében zajlott az a kerekasztal-beszélgetés március 23-án az NKE-n, amelyen magyar és nemzetközi hallgatók osztották meg gondolataikat arról, miként jelenik meg az antiszemitizmus az egyetemi campusokon, és hol húzódik a határ a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyűlöletbeszéd között.
Szegedi László, az NKE oktatási rektorhelyettese az esemény felvezetése során elmondta, hogy a 2023. október 7-i, Hamász által elkövetett mészárlás elfogadhatatlan terrorcselekmény volt, amely után a nyugati egyetemeken aggasztó erkölcsi hanyatlás vette kezdetét. Míg számos intézményben a politikai aktivizmus háttérbe szorította a zsidó hallgatók biztonságát, addig Magyarország a józan ész és a biztonság szigeteként jelenik meg, ahol zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben – emelete ki. Az NKE falai között tanuló jövőbeli rendőrtiszteknek, honvédtiszteknek és a közszolgálati munkát végzőknek kiemelt felelősségük van abban, hogy megvédjék az állampolgárok biztonságát származástól és felekezettől függetlenül, megakadályozva a gyűlölet és a radikalizáció beszivárgását a közösségekbe.
A program részeként a résztvevők egy, az UNESCO által készített oktatófilmet tekinthettek meg, amely az antiszemitizmus mai európai hatásait mutatta be, segítve a fogalom pontosabb értelmezését. Ennek kapcsán a panelbeszélgetés egyik résztvevője az antiszemitizmust egy lappangó vírushoz hasonlította, amely a történelem során hol látványosabban, hol rejtettebben, de mindig jelen van, és jelenleg éppen felerősödő szakaszát éli. Elhangzott, hogy egy brit jelentés szerint a nem zsidó hallgatók 20 százaléka nem szívesen osztana meg egy szobát zsidó diákkal, globálisan pedig a zsidó diákok 38 százaléka kénytelen elrejteni identitását a campusokon. A panelisták beszámoltak arról is, hogy Ausztráliában korábban ismeretlen mértékű agresszió jelent meg, egyebek mellett zsinagógák elleni támadások és egy tavaly decemberi terrorakció formájában, amelyben tizenketten vesztették életüket.
Az egyik résztvevő saját élményein keresztül mutatta be a spanyol egyetemek erősen átpolitizált légkörét. Elmondta, hogy zsidó származása miatt gyakran „fasisztának” bélyegezték, és korábbi barátai megszakították vele a kapcsolatot. Felidézett egy sokkoló esetet, amikor egy hallgatótársa a Jom Kippur zsidó ünnep idejére kapott vizsgaidőpontot; amikor a professzor végül engedélyezte számára a pótvizsgát, a tantermet palesztin zászlókkal dekorálta ki, hogy ezzel fogadja az egyetlen zsidó hallgatót. Hozzátette, hogy Spanyolországban az akadémiai karriert is veszélyezteti a kortárs antiszemitizmus kutatása, mivel a jelenkori zsidó élet vizsgálata „kényelmetlen” a tudományos világ számára.
Egy másik panelista megosztotta, hogy tapasztalatai szerint az ír egyetemeken a hallgatók alig tudnak valamit a holokausztról, ami megkönnyíti a radikalizációt, szemben Magyarországgal, ahol a megfelelő oktatás érzelmi gátat szab a gyűlöletnek. Arról is beszélt, hogy az egyetemi diákszervezetek gyakran „Free Palestine” szüneteket szerveztek a tanítási időben, teljesen figyelmen kívül hagyva a zsidó diákok érzéseit.
A 2023. október 7-i események kapcsán a megszólalók elmondták, nem csupán politikai konfliktust, hanem személyes traumákat is felszínre hoztak, amelyek alapjaiban rengették meg az európai zsidó fiatalok biztonságérzetét.A gyógyulási folyamat sokak számára csak hónapokkal a tragédia után, egyfajta belső kényszer hatására próbált elindulni, de a háború hatásai mélyen beleivódtak a magánéletükbe.
Az egyik felszólaló elmesélte, hogy hónapokig tartó alvászavarokkal küzdött, és számára a 2023. októberi események egyfajta „traumára rakódott traumaként” jelentek meg, mivel három nagyszülője is holokauszt-túlélő volt. Ez a generációs örökség felerősítette a mindennapi félelmet. A beszélgetés során elhangzott, hogy még egy baráti sábbáti vacsorán is ösztönösen az ajtót figyelték, attól tartva, hogy valaki fegyverrel ront be, és hasonló szorongás kíséri őket moziban vagy koncerteken is.
A spanyolországi tapasztalatok is megerősítették ezt a képet. Egy Madridból érkező beszámoló szerint a zsidó hallgatók számára a realitást ma a rendőrautókkal körülvett iskolák és a zsinagógák előtti folyamatos őrizet jelentik. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a gyógyulás egyik alapfeltétele az lenne, ha a zsidó élet ismét visszatérhetne az utcákra. Madridban például korábban népszerű volt a „Hanuka az utcákon” elnevezésű nyilvános ünnepség, de október 7-e óta ezt nem engedélyezik a hatóságok. Jelenleg egyfajta anomáliaként élik meg a mindennapjaikat, ahol az emberek csak halkan mernek zsidó témákról beszélni, vagy kerülik a héber nyelv nyilvános használatát, ami véleményük szerint nem válhatna az elfogadott „normálissá”.
Az egyik felszólaló felidézte azt a belső vívódását, amikor Dublinban egy megemlékezést szervezett nem sokkal egy mozit ért támadás után. Bevallása szerint megfordult a fejében a gondolat, „mi történik, ha nem térek haza élve?”, de végül úgy döntött, hogy ha átadja magát a félelemnek, akkor a támadók elérik céljukat. Hangsúlyozta, hogy bár a professzionális biztonsági csapatok és a részletes tervezés ma már sajnos elengedhetetlenek, a közösségnek meg kell mutatnia, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. Ezzel szemben pozitív példaként említette Budapestet, ahol decemberben lehetőség volt nyilvános szabadtéri ünnepségeket tartani, bár a „mi van, ha történik valami” gondolata itt is sokak fejében ott bujkált.
A beszélgetés résztvevői szóltak a múltbeli vallásközi párbeszédekről is. Úgy vélik, a korábbi modellek részben kudarcot vallottak, mert csak a felszínes hasonlóságokról – például az étkezési szokásokról vagy az egyistenhitről – szóltak, miközben kerülték a azokat a nehéz politikai és identitásbeli kérdéseket, amelyek valóban meghatározzák a zsidó tapasztalatokat. A reményük egy olyan új párbeszéd kialakulása, amely őszintébben kezeli ezeket a feszültségeket. Elhangzott, hogy ezek a személyes történetek nemcsak a zsidó közösség belső ügyei, hanem olyan tapasztalatok, amelyek európai polgárként és diákként nap mint nap formálják az életüket.
A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a legfájóbb pont a „néma többség” passzivitása és a barátok elvesztése. Felidéztek egy torinói esetet, ahol egy antiszemitizmus elleni konferencia résztvevőit fizikailag bántalmazták, és megpróbálták elnémítani őket. A megoldás kulcsaként az atrocitások bejelentésének fontosságát, az egyetemi biztonságos terek megőrzését és a büszke, pozitív zsidó identitás megélését jelölték meg. Elhangzott, hogy a zsidó közösségek „összezárása” egyfajta túlélési mechanizmus, de a cél a demokratikus párbeszéd helyreállítása.
A rendezvény záró üzenete szerint az egyetemeknek olyan biztonságos helyeknek kell maradniuk, ahol a véleménykülönbségek ellenére is tiszteletteljes és demokratikus marad a párbeszéd.
A panelbeszélgetést követően egy filmet tekinthetett meg a közönség, amely a kortárs zsidó életet mutatta be különböző országokban, majd a résztvevőknek lehetőségük nyílt kérdések feltevésére is. A panelbeszélgetést követően a hallgatóság egy QR-kód segítségével kérdőívet tölthetett ki, amelynek célja a rendezvény hatásának és a hallgatói reflexióknak a felmérése volt.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes