Magyarország köztársasági elnöke Magyarország honvédelmi miniszterének javaslatára, az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc évfordulója, nemzeti ünnepünk alkalmával a Magyar Érdemrend Tisztikereszt katonai tagozat elismerést adományozta a hazai katonai felsőoktatás fejlesztését szolgáló kiemelkedő oktatói és intézményvezetői tevékenysége, valamint a katonai kultúra hagyományainak megőrzését, ápolását és bemutatását segítő értékes kutatói és publikációs munkássága elismeréseként Kovács László vezérőrnagy, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos rektorhelyettese, a Hadtudományi Doktori Iskola és a Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetője, egyetemi tanár részére. Ugyancsak e magas rangú kitüntetésben részesül Padányi József nyugállományú vezérőrnagy, az MTA doktora, az NKE korábbi rektorhelyettese, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) egyetemi tanára, valamint a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője.
Kovács László 2024-től az NKE tudományos rektorhelyetteseként tevékenykedik, emellett az egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának (ÁNTK) Kiberbiztonsági Kutatóintézetét vezeti, valamint a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője és egyetemi tanár is egyben. Korábban a Magyar Honvédség Kiberműveleti Parancsnokságának parancsnoka volt, illetve a Honvédség Parancsnokságán kibervédelmi szemlélőként szolgált. Tanulmányait katonai műszaki és haditechnikai területen folytatta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen és a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, továbbá nemzetközi szakmai képzéseken vett részt Hollandiában. Tudományos pályáján megszerezte a PhD-fokozatot, a habilitációt és az MTA doktora címet hadtudományokból. Több tudományos szervezet és folyóirat munkájában is aktív szerepet vállalt, többek között az MTA Hadtudományi Bizottságának elnökeként, valamint több hadtudományi folyóirat szerkesztőjeként. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, köztük a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem aranyérmével és több katonai szolgálati érdemjellel.
Padányi József, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi tanára, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője. Tanulmányait a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián végezte 1989 és 1991 között. Kutatási területei a hadtudományhoz és a katonai műszaki tudományhoz kötődnek: műszakitámogatás, katasztrófák elleni védekezés, éghajlatváltozás és biztonság, Zrínyi Miklóshadtudományi örökségének kutatása. 1981-ben szerzett üzemmérnöki diplomát és tiszti rendfokozatot a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. Szakmai életútját hosszú katonai és tudományos szolgálat jellemzi: 1981 és 2021 között összesen 18 kitüntetésben és 6 tudományos díjban részesült, amelyek kiemelkedő munkáját és tudományos tevékenységét is elismerik.
A Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát 1991-ben végezte el. Szakmai tapasztalatait itthon – szakasz- és századparancsnok, ezred törzsfőnök, vezérkari szolgálat, dandár parancsnokhelyettes – és külföldön – SFOR Magyar Műszaki Kontingens törzsfőnök, majd parancsnokhelyettes, SFOR Műszaki Főnök – szerezte. Kiemelkedő feladata volt a mosztári Öreg-híd helyreállításában való részvétel. Honvéd tábornok, vezérőrnagyi rendfokozatban. 1991-től vesz részt a katonai felsőoktatásban. Tudományszervező főmunkatárs, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tudományos rektorhelyettese, majd megbízott rektora. 2012-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményfejlesztési rektorhelyettese, majd tudományos rektorhelyettese. Tudományos pályáján 1995-ben szerezte meg a CSc fokozatot.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: HM