Év végén helyére került a negyedik eredeti olajfestmény is, utolsóként a közgyűjteményekben feltárt, egykor a Ludovika Dísztermét ékesítő portrék közül. A kép szintén egy Habsburgot ábrázol, aki képes volt az uralkodóház tagjaként is megfelelni magyar közjogi méltósága alapkövetelményeinek. Az éppen 250 éve született József Antal főherceg 20 évesen lett nádor, a Magyar Királyság legmagasabb rangú főtisztviselője, aki nem a „legmagyarabb Habsburg” tiszteletteljes jelzője révén, sokkal inkább a Ludovika megteremtésében tanúsított munkálkodásával érdemelte ki helyét - alighanem a leginkább – a díszterem falán elhelyezett négy eredeti portré között. Eltökéltségének, s nem utolsósorban kompromisszumkereső politikai érzékére alapozódó taktikusságának köszönhetően épülhetett fel a Ludoviczeum, a magyar reformkor egyik legfontosabb szimbólum épülete, a NKE mai Főépülete. Méltó helyére került hát a míves festmény.
A Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokából kölcsönzött műtárgynak Heitler András tanszékvezető egyetemi docens irányításával a Képzőművészeti Egyetem restaurátor hallgatói, Csúri Dóra, Kéringer Zsófia, Szokolai Réka és Erős Szabina Zelma adták vissza eredeti formáját és színeit, immár a terem hangulatához illő díszkeretbe helyezve. Magának a festménynek különösen érdekes története van, az alkotó és az alkotás körülményei miatt egyaránt.
Alkotója bár Dánia szülötte, mégis Stunder János Jakabként ismeri a magyar művészettörténet a Magyarországon letelepedett művészt, aki Kazinczy Ferenc biztatására érkezett 1793-ban oltárképeket és portrékat festeni. Kezdetben Pesten, majd haláláig a Felvidéken működött a 18-19. századforduló Magyarországának talán legnagyobb tehetségű arcképfestője. Így aztán 1802-ben „a már Ország Lakossává vált itt helyben lakó és a legnagyobb elevenséget ábrázoló munkájáról már több országokban s több Hazánkbeli Méltóságok elött esméretes Stunder nevű Kép író” kapta a megbízást Pest vármegyétől, hogy elkészítse az ország nádorának az életnagyságú portréját a vármegyeház nagytermébe, 200 aranyforintért (akkoriban egy csapattiszt féléves fizetése). A nagy felbuzdulás oka a nemesi felkelés 1800. évi mozgósítása volt, aminek soraiba Pest vármegye több ezer főnyi fegyverest állított.
Az insurrectio főkapitánya pedig maga az ifjú nádor volt, ennek megfelelő magas, lovassági tábornoki rendfokozatot is kapva. A délceg fiatalember így magyar stílt követő huszár tábornoki uniformisban feszít az országot fegyverbe szólító veres zászló alatt, a háttérben ott poroszkálnak a nemesi felkelés lovasai. Még a mozgósított állomány nagyobb részét adó gyalogosok is helyet kaptak egy nagyon távoli sorfalban, de hát azok kevésbé látványosak szegényes öltözetükkel, és hát nemesemberhez mégiscsak méltóbb a ló, hiszen a korabeli mértékadó (nemesi) közvélekedés is leszögezte: „csak a kutya jár gyalog”. A pajzson pedig latin felirat egyértelműsíti a vármegye közönségének – ugyan nehezen kibogarászhatóan - a festmény üzenetét arról, ki is a kép hőse: „Az általatok iderepített nagylelkű katonátok, aki szembeszállt a közelgő ellenséggel, 1800. december 28”.
Szöveg: Kedves Gyula ezredes, hadtörténész, muzeológus
Fotó: Wikipédia