Van, akinek a filozófia nem csupán tudomány, hanem életforma, hivatás és – minden akadály ellenére – vállalt küldetés. Napjainkban a világ számos országában magától értetődő a gondolkodás szabadsága, azonban bizonyos korszakokban ezért a szabadságért külön harcolni kell. Egy pécsi születésű filozófus, Boros János Mihály életútja egyszerre szól személyes küzdelmekről, egyetemi intézmények építéséről, generációk neveléséről és arról a hitről, hogy a magyar kultúra csak akkor lehet teljes, ha benne a filozófia ismét méltó helyére kerül. A kommunizmus éveiben a filozófia tanulása sokak számára vállalhatatlan volt, a későbbi professzor az 1980-as években azonban megtalálta az utat Pécstől Svájcig és vissza, a mérnöki doktori tanulmányoktól a filozófia intézményes megújításáig. Most, több évtizednyi egyetemi munka, doktori iskola alapítása és több száz hallgató útjára bocsátása után új feladatot ismert fel: a Nemzeti Filozófiai Központ létrehozását és országos küldetésének megalapozását; mindezt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem égisze alatt.
A filozófia felé vezető kerülőutak
Boros János Mihály Pécsett született, természettudományok iránti érdeklődése a Veszprémi Vegyipari Egyetemre vezette, ahol 1978-ban szerzett vegyészmérnöki diplomát. Hazánk hetvenes–nyolcvanas évekbeli légkörében azonban a tudományos pálya nem csupán tehetség, hanem politikai megfelelés kérdése is volt: hiába a kiemelkedő tanulmányi eredmény, mégsem engedték tovább doktori képzésre. Ez a pillanat meghatározónak bizonyult életében; bezárt ajtó mögötte, előtte a nyugati világ nyitott ajtaja. Svájcba ment (akkori szóhasználattal „disszidált”), ahol folytatni tudta mérnöki doktori tanulmányait, és ahol végre valóra válhatott régi vágya – filozófiát tanulhatott nappali tagozaton. Olyan lehetőség volt ez számára, amely hazánkban, a kommunizmus idejében elképzelhetetlen volt egy valódi, szabad filozófiát kereső ember számára.
A filozófia szak elvégzése után doktorált, külföldi karrierjének kezdetén azonban éppen bekövetkezett Magyarországon a rendszerváltás, amelynek hatására a hazatérés mellett döntött. Félretéve a mérnöki tanulmányokat, minden energiáját annak szentelte, hogy részt vegyen a magyar filozófiai élet újraalkotásában.
Az első valódi filozófia szak
1992-ben a pécsi egyetemen – a nyugati tapasztalatai és tanulmányai alapján előterjesztett koncepcióját követve – megalapították hazánk első olyan filozófia szakát, amely független volt a korábbi posztkommunista ideológiai struktúráktól. Ez nem csupán oktatásszervezési kérdés volt, hanem szimbolikus tett: szakítottak egy olyan szellemi hagyománnyal, amely évtizedekig ideológiai alapon, államhatalmi eszközökkel határozta meg, mi számít érvényes és megengedhető gondolkodásnak. A kommunizmus alapvetően emberellenes jellege már abban megnyilvánult, hogy a gondolattól akarta elvenni a szabadságot – holott minden gondolkodás a szabadság megnyilvánulása. Szabadság nélkül nincs gondolkodás. Immanuel Kant nem véletlenül nevezte az értelmet spontaneitásnak. Ez lényege, ha ezt elvesszük tőle, az nem gondolkodás, hanem robotika vagy visszafejlesztés egy evolúciós értelemben előző biológiai állapotba.
„Rengeteg olyan támadás ért, amiről nem is gondoltam, hogy a szabadság társadalmában, a demokráciában előfordulhat” – mondja; a háttérben pedig az átalakuló hatalmi viszonyok és a régi reflexek feszültek egymásnak. Ugyanakkor a szabad, gondolkodó létmód megvalósítása és bemutatása számára erősebb motiváció maradt. Közel harmincnégy évig tanított a pécsi egyetemen, emellett az ottani doktori iskola felépítése is az ő nevéhez fűződik – egy olyan intézmény, amely nyugdíjba vonulásakor már több mint nyolcvan hallgatót számlált.
A legnagyobb eredmény azonban nem számokban mérhető. „Sikerült kinevelnünk egy olyan filozófusgenerációt, amely független a régi filozófiától” – hangsúlyozza. Ez a generáció már másképp gondolkodik: nem ideológiai keretek között, hanem a filozófia eredeti célja szerint – a bölcsesség keresése, a gondolkodás jobbá tétele felé fordulva.
Hol marad a gondolkodás?
A professzor tapasztalata szerint a magyar kulturális térből és életből a filozófia máig nem kellő hangsúllyal van jelen. Miközben a nyugat-európai és az amerikai egyetemek könyvesboltjaiban hatalmas polcok vannak tele filozófiai művekkel – vagyis a filozófia jelen van az intellektuális térben –, nálunk hasonló helyeken csupán néhány szerző kötete jelenik meg. „A magyar kultúrának sokkal több filozófiára van szüksége, a filozófia ugyanis eredetileg nem ideológia, nem kritizáló, romboló, ahogy a korábbi évtizedekben egyetemi tanulmányaink során találkozhattunk vele. A filozófia konstruktív, a jót kereső, építő tevékenység” – világít rá.
A filozófia azonban nem puszta elmélet: a gondolkodás kutatása, a gondolkodáson való gondolkodás. „A gondolkodás tesz bennünket emberré” – vallja. Mi sem szemlélteti ezt jobban szerinte, minthogy a homo sapiens 200 ezer éve él a Földön, és ami leginkább megkülönbözteti a többi élőlénytől, az éppen a gondolkodás, és ezzel együtt a tagolt beszéd és a nyelv. Ugyanakkor magáról a gondolkodásról csupán az első görög filozófusok korában, 2500 éve kezdtünk el gondolkodni. Vagyis ittlétünk utolsó egy százalékában. „Miután már oly sok mindent felismert és elért, a gondolkodás önmagát fedezte föl legutoljára, holott maga a gondolkodás minden emberi megnyilvánulás, az emberi létezés feltétele. Nagyon későn fogalmazódott meg, hogy ezen gondolkodni lehet; végül ez vezetett a mai tudományokhoz” – mondja.
Az emberi világ minden eredménye – a művészet, a tudomány, a társadalom, a vallás – a gondolkodás működéséből fakad. A filozófia pedig ennek tudatosítása. Arisztotelész példája mutatja: a fogalmak megalkotása teremti meg a rendszeres gondolkodás kereteit. Strukturálatlan gondolkodás nélkül az emberi közösség is szerkezet nélküli, ami politikai és jogi értelemben instabil társadalomhoz vezet. Az önmagát jól, az értelem és az ész törvényei szerint szervező emberek közössége viszont képes az egyént tisztelni, képes demokráciát működtetni, konfliktusokat kezelni és konstruktív vitákat folytatni. Éppen ezért tartja elengedhetetlennek, hogy a filozófia széles körben legyen jelen a magyar kultúrában. Ugyanis, ahol nincsen filozófiai műveltség, ott az indulatok veszik át a gondolkodás és a megfontolt cselekvés helyét.
A közszolgálat filozófiája
A professzor szerint minden területnek van vagy megalkotható a filozófiája: például ahogy a kémiának vagy a művészetnek, úgy a hivataloknak, a szervezeteknek és a közszolgálatnak is. A legjobb filozófia a demokratikus társadalmat szolgálja. Egy hivatalt viselő feladata nem merül ki a törvények végrehajtásában. Meg kell értenie a törvény értelmét, működését, fejleszthetőségét. „Mire való a hivatalos személy, ha nem tudja, hogyan lehet egy törvényt jobbá tenni és hogyan lehet erre javaslatot tenni?” – teszi fel a kérdést. Egy hivatalnoknak meg kell tanítani, hogy a demokráciában a legfontosabb az egyén, hiszen az egyes személyek mintegy szövetkeznek arra, hogy jó társadalmat hozzanak létre és tartsanak fenn.
Az eredetileg Platón által megalkotott társadalmi szerződés elmélete szerint az emberek azért alkotnak társadalmat, mert egyedül nem tudják fenntartani magukat. Szerződnek, hogy együtt teremtsék meg a világukat. Ha ezt megértjük, világossá válik: a demokrácia a „királyok társadalma”. De nem a mások feletti zsarnoki hatalommal rendelkező királyoké, hanem azoké, akik önmaguk felett képesek uralkodni. Az önmaguk felett királyoké, akik önuralommal, felelősséggel, a jobb közös élet iránti elköteleződéssel rendelkeznek.
Nemzeti Filozófiai Központ – nagyívű, nemzeti küldetés
Boros János Mihály másfél évvel ezelőtt dolgozta ki a Nemzeti Filozófiai Programot, amelynek célja egyszerű, mégis radikális: több filozófiát Magyarországnak, több filozófiát a magyar kultúrába. A program nemcsak egyetemi szintű képzésekben gondolkodik, hanem középiskolai, felnőttképzési, kulturális és közösségi keretekben is. Előadások, publikációk, kutatások, műhelyek, viták – mindaz, ami a gondolkodás fejlesztését szolgálja.
A magyar kormány megértette a napi politikán túlmutató, valójában két és félezer éve tartó, több generációnak is feladatot adó program jelentőségét, és támogatja az elindítását; ennek nyomán jött létre idén nyáron a Nemzeti Filozófiai Központ, amelyet mintegy inkubátorként befogadott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Fogadtatásuk lelkes és széles körű volt. A központ kutatóprofesszorai konferenciákat szerveznek, előadásokat tartanak. „A filozófia a legszélesebb körű gondolkodás – ezért a küldetésünk is a lehető legszélesebb körű” – összegzi.
Epilógus – A gondolkodás jövője Magyarországon
A filozófia szerepe ma talán fontosabb, mint bármikor az elmúlt évtizedekben. A modern világ ritmusa felgyorsult, a digitális tér szétszórt figyelmet, pillanatnyi impulzusokat kínál, és látszólag minden tudás azonnal elérhető. A felszín mégis gyakran elhomályosítja a lényeget: azt, hogy a valódi megértés lassabb, mélyebb és fegyelmezettebb folyamat. A professzor szerint éppen emiatt van szükség ma még inkább a filozófiára – arra a szellemi közegre, ahol kérdezni szabad, kételkedni kötelesség, tudatosan gondolkodni pedig emberi minimum.
A Nemzeti Filozófiai Központ ezért nem csupán egy új intézmény lesz a sok közül, hanem olyan műhely, ahol a gondolkodás kultúráját újra lehet tanulni és tovább lehet adni. A tervek között szerepel előadássorozatok indítása, középiskolai programok kidolgozása, valamint olyan kiadványok megjelentetése, amelyek nemcsak szakemberekhez, hanem a szélesebb olvasóközönséghez is szólnak.
A központ idővel kulturális és társadalmi hivatkozási ponttá válhat. Hely, ahol az értelmiség, a hivatalt viselők, a pedagógusok, az érdeklődő fiatalok és a kíváncsi polgárok egyaránt választ kaphatnak arra, hogyan lehet jobban gondolkodni a saját életükről, a társadalom működéséről, és arról, mi a jó. Mert – ahogyan azt a professzor gyakran hangsúlyozza – a filozófia nem elvont tudomány, hanem a gondolkodáson és a gondolkodás világkapcsolatán való gondolkodás, praktikus eszköz, az emberi élet, a cselekvés, a jó társadalom megvalósításának feltétele.
A jövő tehát nem pusztán intézményi fejlesztés. Sokkal inkább kulturális újrafelfedezés. A filozófia egyszerre hagyomány és modernitás: Arisztotelész, Platón, Kant öröksége ugyanúgy része, mint a legújabb kortárs vitáké, a mesterséges intelligencia ismeretelméleti kérdéseitől, a géntechnológia etikai problémáitól a közélet minőségéig. Egy társadalom akkor tud ellenállóvá válni a szélsőségekkel, ideológiákkal, manipulációval szemben, ha polgárai képesek megkülönböztetni a gondolatot az indulattól, a véleményt a ténytől, az igazat a hamistól, és ha értik, hogyan jön létre, hogyan hozható létre a valódi tudás. Ezt a képességet azonban tanulni kell – ebben nyújthat segítséget a filozófia.
A professzor életútja ennek az eszmének a megtestesülése. Egy olyan korszakból indult, amikor a gondolkodás szabadsága korlátozva volt, és eljutott oda, hogy a gondolkodás kultúráját ma már intézményesen képviselheti és terjesztheti. Személyes pályája így válik közösségi küldetéssé: „Több filozófiát Magyarországnak” vagy akár „több megfontolt gondolkodást Magyarországnak” – nem jelszó, hanem vízió, amely mögött bátor munka, újító szándék és mély elkötelezettség áll. A kérdés már csak az: készen állunk-e újra felfedezni a gondolkodás örömét? Ahogy a professzor mondja, az önmagán gondolkodó gondolkodás boldogságát. Ha igen, akkor a Nemzeti Filozófiai Központ nem egyszerűen intézmény lesz, hanem egy korszak kezdete.
A cikk a Bonum Publicum magazin 25/9. lapszámában jelent meg.
Szerző és fotó: Szilágyi Dénes