A forradalom képzelete – 19. századi európai felkelések kulturális továbbélése és újraértelmezései (Imagining the Revolution: Cultural Transfers and Reinterpretations of 19th-Century Revolutionary Experiences in Europe) címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Molnár Tamás Kutatóintézet november 7-én.
Még ma sem jutott dűlőre a történettudomány a 19. század forradalmainak kérdése kapcsán, nem utolsósorban azért, mert a „hosszú 19. század” – ahogy Péter László nevezte – forradalmai mint történeti tapasztalat túlzottan rányomták bélyegüket a következő évszázad eseményeire. A rendezvény éppen ezért a 19. századi forradalmak emlékezetét, elméletét, benyomásait és percepcióit vették górcső alá.
Az esemény célja az volt, hogy bemutassa azokat a kulturális transzfereket, amelyek nagyban befolyásolták a forradalmi emlékezet alakulását. Ez egyúttal nem csupán a historiográfiai források, hanem az önéletírások és más ego-dokumentumok, a képi megformálás elemei, valamint a műemlékek körül kialakult emlékezetpolitikai gyakorlatok vizsgálatát is jelentette.
Ahogy a kétnapos konferencia előadásai mutatták, a forradalmak vagy a forradalmak emlékezete problémáként merültek fel nemcsak a kortársi értelmezők, hanem több mint egy évszázaddal későbbi utódok számára is. Pavel Boruta, a łódźi egyetem kutatója XVI. Gergely pápa által kiadott enciklikát és annak hatását elemezte, amely elítélte az oroszellenes lengyel felkelést. A pápai értelmezés a konzervatív politika- és társadalomfelfogásra alapozott, amely az anarchia állapotát elítélte és az igazságos rendet tartotta kívánatosnak. Ez az értelmezés nagy zavarokat szült a katolikus lengyelek körében, felvetve a lojalitás kérdéseit. Marek Tracz-Tryniecki, szintén a łódźi egyetem tanára, Alexis de Tocqueville elméletét elevenítette fel a forradalmak fázisairól, ahogy a francia teoretikus az 1848-as francia forradalom alapján, mint közvetlen megfigyelő, leszűrte tapasztalatait. Pawl Sydor, aki szintén a łódźi egyetemről érkezett, Marx permanens forradalom fogalmát és annak utóéletét vizsgálta. Beszámolójában eljutott a trockista értelmezésen keresztül a hatvanas-hetvenes évek újbaloldali forradalmáraihoz. Iréne Pérez-Nieves, a Martin Luther Egyetem doktorandusza, a forradalmi politika örökségéről beszélt, amelyet a weimari, majd a világháború utáni katolikus szocialisták kívántak megszelidíteni. Ezt a gazdasági, társadalmi és spirituális forradalom három szintjének elkülönítésével és a forradalom erőszakmentességének hirdetésével tették. Pap Milán, a Molnár Tamás Intézet főmunkatársa, 1849 értelmezéseiről beszélt a hetvenes és nyolcvanas évek szocialista Magyarországán. Előadásában arról szólt, hogy március 15-e hivatalos ünneplésétől – amely része volt a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozatának – eltérő módon a fiatalok hogyan használták az 1848-as forradalmat az ellenállás szimbólumaként, és hogyan kívánta az uralkodó párt ezt a „mindennapok forradalmiságának" tételével 1974-re pacifikálni.
Számos előadás idézte fel Kossuth Lajos személyét, mint a magyar forradalom vezető egyéniségét, aki 1849 után emigrációba kényszerült. Lorraine Madway, az alabamai egyetem nyugalmazott munkatársa, arról beszélt, hogy Abraham Lincoln hogyan támogatta a magyar ügyet az 1850-es években és elnöksége során is. Kiemelte, hogy Lincoln Kossuthot „a vallási és polgári szabadság legfőbb európai védelmezőjének”, „igazi demokratának" tekintette. Nagy Ágoston, a Molnár Tamás Kutatóintézet munkatársa, kortárs, az Egyesült Államokban fellelhető beszámolók alapján elemezte Kossuth amerikai útjának azon szakaszát, amikor az amerikai Délen járt. A rabszolgatartó vidéken a szabadság és egyenlőség harcosaként fellépő Kossuth felemás sikert arathatott, főként a rabszolgatartók főhadiszállásának tekinthető Montgomery-ben, ahol fagyos hangulatban és érdektelenségben részesült. Philip Barker, a londoni UCL előadója, Kossuth angliai működését taglalta. Kiemelte, hogy a Kossuth-kép megteremtésében és a politikai összeköttetések létrehozásában nagy szerepe volt hívének, Pulszky Ferencnek. A korabeli brit sajtóban valóságos kultúrharc robbant ki az osztrák császári propagandisták és Kossuth hívei között, miközben monarchiaellenes kijelentései miatt a brit uralkodói és politikai körökben Kossuth egyre inkább elutasítottá vált. Tóth Kálmán, a Politika és Államelméleti Kutatóintézet munkatársa, Kossuth utolsó beszédét elemezte, kiemelve a forradalomról vallott nézetek változását az életműben. Mustafa Özagac, az isztambuli egyetem kutatója, pedig a küthaya-i Kossuth-ház emlékezetének hiányát taglalta a helyi kontextusban.
Érdekes kérdéseket vetett fel Jan Markert, a trieri egyetem kutatójának előadása, amely arra mutatott rá, hogy a forradalom ígéreteit nemcsak a forradalmak vezetői, hanem azok is beválthatják, akik látszólag minden forradalmi hevület ellenfelei. I. Vilmos porosz, majd német birodalmi uralkodó esetében is így volt ez, annak ellenére, hogy a német egységben és a társadalmi modernizációban játszott szerepét a kortárs német történettudomány alábecsüli, Bismarckot emelve ki az utóbbi folyamatok főszereplőjeként. Markert tézise szerint a 19. század folyamán „a monarchiák reinvenciója" ment végbe, amelynek során a monarchia intézménye sikeresen adaptálódott kora társadalmi és eszmei változásaihoz.
A forradalom tapasztalata számos eltérő forrásban jelent meg. Lajtai László a korszak híres magyar nyelvésze és politikai kommentátora, Hunfalvy Pál hagyatéka alapján rekonstruálta a tudós mérsékelt nézeteit az 1848-as forradalomról. John Norrman, a jénai Friedrich Schiller egyetem doktorandusza, a 19. századi karikatúrákat elemezve kívánt egy reprezentációs kategóriarendszert nyújtani a forradalmak képi feldolgozásáról. Francesco Simoncini, a Milano-Bicocca egyetemről, pedig Walter Benjamin Passagen-Werk című munkája során értelmezte a párizsi kommün benyomásait.
A konferencia széles spektrumot ölelt fel mind földrajzilag, mind időbelileg, mind pedig módszertanilag. Az előadások bemutatták, hogy a 19. századi forradalmak emlékezete nemcsak történeti, hanem folyamatosan aktualizálódó politikai, kulturális és eszmetörténeti kérdés is egyben. A különböző megközelítések – a pápa enciklikától a karikatúrákon át a műemlékekig – azt igazolják, hogy a forradalmi örökség értelmezése máig élő vita tárgya, amely átszövi a politikai kultúrát és az identitásépítést Európában és azon túl is.
Szöveg: Pap Milán
Fotó: Szilágyi Dénes