Idén ünnepeljük az amerikai–magyar Barátsági, Kereskedelmi és Konzuli Szerződés 100. évfordulóját. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) John Lukacs Intézete (JLI), az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a Hungary Foundation, valamint a Magyar–Amerikai Fulbright Bizottság ez alkalomból nemzetközi konferenciát szervezett október 7-én, az NKE Széchenyi Dísztermében.
Az esemény célja az volt, hogy méltó módon emlékezzünk meg az 1925. június 24-én Washingtonban aláírt kétoldalú Barátsági, Kereskedelmi és Konzuli Szerződésről, amely történelmi mérföldkő volt a két ország közötti hivatalos kapcsolatokban. A rendezvény ezért nemcsak az elmúlt száz év diplomáciai, politikai és gazdasági együttműködését kívánta áttekinteni, hanem a jelen és a jövő kihívásait és lehetőségeit is bemutatni.
Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora köszöntőjében kiemelte az NKE hármas küldetését. Egyrészt az NKE elkötelezett a jó kormányzás eszméje iránt, ami a közszolgálat különböző ágainak együttműködésén, valamint nemzetközi partnerségeken alapul. Ennek megfelelően az NKE számára egyszerre kiváltság és kötelesség, hogy egy olyan rendezvényt szervezzen, ahol a sikeres kétoldalú együttműködéseket támogató szakértők, kormánytisztviselők és diplomaták megoszthatják gondolataikat a magyar-amerikai kapcsolatok fejlődéséről és legfontosabb mérföldköveiről. Az NKE küldetésének második pillére az akadémiai kiválóság, vagyis hogy a tudásközpontként működjön a biztonság, a közigazgatás, a diplomácia és számos más szakterületen. E multidiszciplináris profilt tükrözi a konferencia szervezéséért felelős John Lukacs Intézet is, amelynek kutatásai az Egyesült Államok és a transzatlanti kapcsolatok, valamint Kína és az indopacifikus térség politikai, biztonsági és gazdasági dinamikájának elemzésével és értékelésével foglalkoznak, különös tekintettel a stratégiai és védelmi megfontolásokra. Az NKE küldetése mindemellett a közjó szolgálatában is rejlik: az egyetemi oktatási és kutatási kompetenciákat szélesebb körben, nemes és a közérdeket szolgáló célokra is kell fordítani, ami a gyakorlatban a szakmai kiválóság és a közjó jegyében elért magyar erőfeszítéseket és kiemelkedő tudományos eredményeket megvilágító partnerségek építésében ölt testet. Mindennek fényében Deli Gergely kiemelte, hogy a Ludovika Campus Széchenyi Díszterme találó helyszín az amerikai-magyar Barátsági, Kereskedelmi és Konzuli Szerződés centenáriumáról tartott megemlékezésnek, hiszen a szerződés magyar aláírója az a gróf Széchenyi László volt, akinek nagyapja, gróf Széchenyi Lajos anyagilag is támogatta a Ludovika Akadémia létrehozását
Robert Palladino, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője videóüzenetben szólt a résztvevőkhöz. Beszédében kiemelte, hogy az 1925-ös Barátsági, Kereskedelmi és Konzuli Szerződés nemcsak egy diplomáciai megállapodás, hanem a két nép közötti közös értékek és partnerség iránti elkötelezettség nyilatkozata volt. Ennek megfelelően a dokumentum címének legfontosabb eleme nem a kereskedelem, vagy a konzuli jogok, hanem a barátság, ami jól jelzi, hogy a kötelék nem pusztán politikai, vagy tranzakcionális, hanem civilizációs értelemben létezik. Bár a két ország az elmúlt 100 évben nem mindig állt egy oldalon, az amerikai ügyvivő emlékeztetett arra, hogy az emberek közötti kapcsolatok még akkor fennmaradtak. Robert Palladino felidézte egyebek mellett az 1956-os menekültek befogadását, a Mindszenty József bíborosnak nyújtott menedéket, a Szent Korona visszaadását, valamint George H. W. Bush elnök 1989-es budapesti látogatását. Hozzátette, az amerikai-magyar partnerség olyan maradandó elvekre – szabadságra, hitre, családra és a szuverenitásra – épül, amelyek a mai együttműködés számára is ihlető erővel hatnak. A jövőre nézve Robert Palladino az energiabiztonság, nemzeti szuverenitás, valamint a munkahelyek és jólét megteremtését biztosító befektetések jelentőségét emelte ki, amelynek tükrében a partnerség megújítására buzdított. Hangsúlyozta, hogy a civilizációs szövetségesek nemcsak szerződéseket írnak alá, illetve bürokratikus követelményeknek felelnek meg, hanem egymásba is befektetnek és védelmezik egymást. Az ügyvivő hozzátette: amennyiben hűek maradunk a szuverenitás, prosperitás és tisztelet elveihez, az amerikai-magyar kapcsolatoknak nemcsak fennmaradása, hanem virágzása is biztosított lesz.
Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára is felszólalt az eseményen, aki magyar szemszögből értékelte a amerikai–magyar barátságot. Az államtitkár kiemelte: a két ország kapcsolatát a a közös értékek jellemzik, a szabadság, függetlenség és nemzeti önazonosság mentén. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a mai kihívásokat – biztonsági fenyegetéseket, humanitárius válságokat és globális gazdasági kérdéseket – csak együttműködésben lehet kezelni. Kiemelte, hogy hogy 2025-től új „aranykor” kezdődött a két ország kapcsolatában, ami nemcsak egy szlogen, hanem valós fejlemény is, a magyar-amerikai viszony pedig a jövőben is a kölcsönös tiszteletre és bizalomra épül.
A konferencia első szekciója az „Amerikai–magyar kapcsolatok a 20. század első felében” címet viselte, a moderátor Tárnok Balázs, a JLI kutatási igazgatója volt. Bátonyi Gábor, a Bradfordi Egyetem adjunktusa „Az angolszász világ és az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása” címmel tartott előadást, amelyben emlékeztetett, hogy a brit és amerikai vezetők a század elején úgy vélték, a monarchia lassú és fokozatos hanyatláson megy keresztül: 1914 decemberében Woodrow Wilson amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy „Ausztria–Magyarország teljesen darabokra fog hullani – és bizonyos értelemben darabokra is kell hullania Európa javára.” Bátonyi Gábor kiemelte, hogy az Egyesült Államok számára az Osztrák–Magyar Monarchiával való barátság inkább aggodalomra adott okot, hiszen ez szorosan összefüggött a tömeges kivándorlás állandó problémájával. Az előadó kifejtette azt is, hogy az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is erőteljes orosz befolyás érvényesült, és senki sem kívánt közvetlenül szembe kerülni Oroszországgal egészen 1918-ig. Később a brit és amerikai Habsburg-megítélés hullámzott: időnként újraértékelték a Monarchia örökségét.
Glant Tibor, a John Lukacs Intézet kutatóprofesszora és a Debreceni Egyetem oktatója „Modus operandi kialakítása: az amerikai–magyar kétoldalú kapcsolatok megalapozása” című előadásában kifejtette: a két ország 1917–1921 között formálisan háborúban állt, de tényleges harc nem zajlott közöttük. A békeszerződés és a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása 1921–1925 között történt meg: az amerikai fél kezdetben vonakodva, de fokozatosan elismerte Magyarország függetlenségét, és létrejött a Barátsági, Kereskedelmi és Konzuli Szerződés. Az előadó szerint a kapcsolatot mindig egyfajta aszimmetria jellemezte – Magyarország számára az Egyesült Államok stratégiai partner, míg az USA számára Magyarország inkább regionális ügy maradt. A háború utáni káoszból fokozatosan épült fel a modern magyar–amerikai partnerség, amelynek alapját a barátság, a függetlenség és a kölcsönös tisztelet képezte.
Peterecz Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense „Amerikai nagykövetek Magyarországon a két világháború között” című előadásában azt vizsgálta, hogyan látták Magyarországot és a magyarokat az Egyesült Államok Budapestre küldött követei – Theodore Brentano, Nicholas Roosevelt, John F. Montgomery és Herbert Pell – az 1920-as és 1930-as években. A szakértő kiemelte, hogy ezek az amerikai képviselők nem hivatásos diplomaták voltak, hanem többnyire politikai kinevezettek (párthoz kötődő személyek, főként republikánusok), akik gyakran kevés tapasztalattal, de személyes ambícióval érkeztek Magyarországra.
Borhi László, az Indiana University professzora az „Amerikai–magyar kapcsolatok a hidegháború idején” címmel tartott előadást, amelyben azt mutatta be, hogyan függött Magyarország külpolitikája a szovjet–amerikai viszonytól. Az előadó kifejtette, hogy Magyarország csak jogilag volt szuverén állam 1945–1990 között, ténylegesen a Szovjetunió befolyása alatt állt, így a magyar–amerikai kapcsolatok nem önállóan léteztek, hanem a szovjet–amerikai viszony függvényei voltak. 1947 után a realista, feltartóztatási politika vált uralkodóvá, ugyanakkor az USA még nyitott volt Magyarországgal kapcsolatban: az amerikaiak közbenjárására Magyarország visszakapta aranykészletét, valamint az amerikaiak megakadályozták a teljes német és magyar kisebbség kitelepítését. 1948-tól azonban a berlini blokád és a szovjet terjeszkedés miatt az USA végleg a kommunista rendszerek elszigetelésére rendezkedett be. A kapcsolat a hidegháború végéig távolságtartó, de fokozatosan normalizálódó volt.
Az „Amerikai–magyar kapcsolatok a hidegháború és a rendszerváltozás időszakában” címet viselő panelbeszélgetésben Glant Tibor és Borhi László mellett Jeszenszky Géza, Magyarország korábbi külügyminisztere, valamint Baranyi Tamás, a Magyar Külügyi Intézet stratégiai igazgatója áttekintették a magyar–amerikai kapcsolatok történetét, különös hangsúllyal a rendszerváltás időszakára és az azt követő évekre. Kiemelték: George H. W. Bush elnök 1989-es látogatása jelentős hatással volt a magyar társadalomra, és 1990-ben Magyarország végérvényesen a nyugati orientációt választotta. Megvitatták a NATO-csatlakozás előkészületeit is, amelyet Bill Clinton elnök támogatott. Elhangzott, hogy az Egyesült Államok mindig szimpátiával viszonyult Magyarországhoz, még akkor is, amikor politikailag szemben álltak. A hidegháború idején az USA rendkívül népszerű volt Magyarországon, miközben a kapcsolatokat egyszerre jellemezte elszigetelés, nyomásgyakorlás és baráti közeledés.
A „Mai amerikai–magyar kapcsolatok” című panelbeszélgetés középpontjában a rendszerváltást követő évtizedek amerikai–magyar viszonyának alakulása, valamint a legfrissebb fejlemények és jövőbeli kilátások álltak. A beszélgetést Csizmazia Gábor, a JLI Amerika Kutatási Program vezetője moderálta, a résztvevők a diplomáciai, biztonságpolitikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok különböző aspektusait járták körül. Philip T. Reeker, az Albright Stonebridge Group Európa és Eurázsia részlegének partnere, korábban az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének helyettes vezetője történeti áttekintést adott saját magyarországi tapasztalatairól 1989-től kezdve. A volt diplomata kiemelte, hogy miként alakult az amerikai külpolitika Közép-Európával szemben a hidegháborútól napjainkig, a demokratikus átalakulás támogatásától a 9/11 utáni terrorizmus elleni fókuszon át egészen a Trump-korszak „America First” megközelítéséig. Ugrósdy Márton, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a biztonsági garanciák fontosságát hangsúlyozta, különösen a jelenlegi európai biztonságpolitikai környezetben, egyúttal emlékeztetve a gazdasági kapcsolatok jelentőségére is. A panelbeszélgetésben két, Washington DC-be delegált magyar nagykövet is részt vett: Szemerkényi Réka, az Egyensúly Intézet nemzetközi ügyekért felelős igazgatója a geopolitikai változások és azok biztonságpolitikai következményeire hívta fel a figyelmet, míg Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének főtanácsadója az amerikai beruházások, valamint az EU–USA gazdasági kapcsolatok jelentőségét emelte ki. Jókay Károly, a Magyar–Amerikai Fulbright Bizottság ügyvezető igazgatója, a kulturális és oktatási kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy a Fulbright-program magyar állami támogatása 2022 és 2025 között hétszeresére nőtt. Hozzátette, fontos cél, hogy a Fulbright-program résztvevői kulturális nagykövetként képviseljék országukat elősegítve a kölcsönös megértést.
A rendezvény záróbeszélgetéseként „Az amerikai–magyar kapcsolatok jövője” című panel moderátora Tárnok Balázs volt, aki Gladden J. Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnökével és Magyarics Tamás, az ELTE professor emeritusával beszélgetett. Gladden J. Pappin szerint jók az amerikai–magyar kapcsolatok, viszont a nemzetközi rend átalakulóban van: a liberális világrend gyengül, a Nyugat kapcsolatai új keretek közé kerülnek, ezzel párhuzamosan pedig látható, hogy az USA egyre inkább nemzeti érdekek mentén határozza meg külpolitikáját, valamint visszavonulóban van a globális szerepvállalásból, és a saját belső problémáira, fejlődésére koncentrál. Magyarország ezzel a megközelítéssel több ponton tud azonosulni, mivel szintén a nemzeti szuverenitást és az önálló biztonságpolitikai gondolkodást helyezi előtérbe. Magyarics Tamás kiemelte: a két ország barátságának alapja a civilizációs közelség és a közös értékrend, bár nem mindenben egyezik a véleményük. Magyarország már nem az USA legfontosabb regionális partnere úgy, mint az 1990-es években, mivel ma inkább Lengyelország és Románia tölti be ezt a szerepet. A katonai együttműködés azonban továbbra is kiváló, Magyarország jelentősen növelte védelmi kiadásait. Az orosz-ukrán háború megítélésében van némi eltérés, de a stratégiai irány hasonló: az USA és Magyarország is a háború mielőbbi lezárását támogatja. Szerinte az amerikai belpolitika lehetséges változásai (a 2026-os és 2028-as választások) meghatározhatják a kapcsolat jövőjét, de a mostani kedvező légkör várhatóan fennmarad.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes