A jövő elkezdődött!
2025 nyarán egy nemzet tekintett fel az égre – és látta viszont saját jövőjét. Több mint négy évtizeddel Farkas Bertalan legendás repülése után, Magyarország második űrhajósa, Kapu Tibor, az Ax-4 misszió keretében sikerrel teljesítette küldetését a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, kijelölve ezzel egy új korszakhatárt: hazánk ismét részese és alakítója lett az emberiség kozmikus jelenlétének. A mostani küldetés nem pusztán egy történelmi ismétlés: ez már a jövő! A magyar fejlesztésű műszerek, a hazai egyetemek és kutatóintézetek által megálmodott kísérletek, valamint űrhajósunk – aki nem csupán kiváló szakember, de hiteles képviselője a tudományos közéletnek – mind azt mutatják, hogy Magyarország nem egyszerű megfigyelője, hanem aktív formálója az űrkorszaknak.
A sikeres misszió a HUNOR-csapat több száz profi szakemberének is érdeme, ezen túl pedig hosszú évek tudományos, technológiai és politikai előkészítés gyümölcse. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos 2018 óta elkötelezetten dolgozott azért, hogy a magyar űrprogram ne csupán álom legyen, hanem konkrét célokkal, szakmai tartalommal és jövőbe mutató vízióval rendelkező nemzeti ügy.
Nem túlzás azt mondanom, hogy Ferencz Orsolya a magyar űrkutatás motorja; interjúnk során minden mondatából sugárzott a szenvedély. Miközben a Payload Support Center melletti tárgyalóban beszélgettünk a HUNIVERZUM kiállításnak otthont adó Millenárison, Kapu Tibor még a Nemzetközi Űrállomáson töltötte a többször elhalasztott startnak köszönhető plusz napjait. A Dragon Crew űrhajó Csendes-óceánba való érkezésével azóta sikerrel lezárult a SpaceX Ax-4 missziója, mostanra pedig talán már Magyarországra érkezett Tibor és megkezdődött a kutatások eredményeinek kiértékelése.
A sikeres küldetés szimbolikus győzelem: azt üzeni a magyar fiataloknak, kutatóknak, mérnököknek, hogy érdemes álmodni, érdemes tanulni, hiszen igenis el lehet jutni Közép-Európából a csillagokig.
Szilágyi Dénes főszerkesztő
A Bonum Publicum legújabb száma IDE KATTINTVA érhető el.