A debreceni Campus Fesztivál Civil Agóra Programterében kerekasztal-beszélgetést tartottak július 16-án, amelyen Kitta Annamária, a Jean Monnet Centre of Excellence: Cultivating Our European Resilience and Evolution (CORE) projekt menedzsere, valamint az NKE Nemzetközi és Európai Szakkollégiumának (NESZK) két hallgatója, Németh Janka és Várhelyi Hanna osztották meg gondolataikat az európai integrációról, az uniós lehetőségekről és a fiatalok szerepéről Európa jövőjének alakításában.
A beszélgetés első részében a NESZK mutatkozott be, amely 2017 óta biztosít szakmai és tudományos fejlődési lehetőséget a nemzetközi kapcsolatok, az EU és a biztonságpolitika iránt érdeklődő hallgatók számára. Elhangzott, a szakkollégium célja, hogy támogassa a hallgatók kutatási és publikációs tevékenységét, valamint elősegítse a közösségépítést és a nyelvi kompetenciák fejlesztését.
A panel második részében Németh Janka és Várhelyi Hanna ismertették az európai integráció alapjait, hogy alapot biztosítsanak a bemutatásra kerülő projektek célkitűzéseinek megértéséhez.
Kitta Annamária a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) futó néhány, közvetlen EU-s finanszírozású projekteket mutatott be: a Jean Monnet akció keretében megvalósuló bEU és CORE projekteket, valamint a nemrég lezárult Camino kezdeményezést. Mindhárom projekt közös célja az európai identitás erősítése és a demokratikus részvétel ösztönzése, különösen a fiatalok körében.
A Jean Monnet akciók az Európai Unió Erasmus+ programjának kiemelt alprogramjai közé tartoznak, céljuk az európai integrációval kapcsolatos oktatás, kutatás és párbeszéd támogatása világszerte. Az akciók névadója Jean Monnet, az európai egység egyik szellemi atyja, akinek öröksége a tudásalapú, demokratikus és együttműködésen alapuló Európa eszméjét képviseli.
A program különösen fontosnak tartja a fiatal generációk bevonását, hiszen az ő aktív részvételük és tudatosságuk kulcsfontosságú az EU jövője szempontjából. A Jean Monnet akciók ezért nemcsak tudományos, hanem társadalmi hatást is gyakorolnak: hidat képeznek az akadémiai világ, a döntéshozók és a polgárok között.
A bEU projekt az EU rezilienciáját vizsgálta az identitásépítésen keresztül, míg a CORE a válságokat lehetőségként kezelve elemzi az EU ellenállóképességét. Mindkét projekt szakmai vezetője Prof. Dr. Koller Boglárka, Jean Monnet Chair, aki korábban a Jean Monnet Modult is sikeresen megvalósította az NKE-n.
A Camino projekt az EU 2004-es bővítésének 20. évfordulóját ünnepelte, kulturális és közösségi eseményekkel, nemzetközi együttműködésben. A projekt célja az európai sokszínűség és az interkulturális párbeszéd előmozdítása volt.
A beszélgetés során a résztvevők hangsúlyozták, hogy az EU jövője nem képzelhető el aktív, tájékozott és elkötelezett fiatalok nélkül.
A rendezvény zárásaként a résztvevők meghívást kaptak a CORE közösségbe, ahol tanulmányi versenyek, nyílt online kurzusok és kutatási lehetőségek várják az érdeklődőket. A beszélgetés nemcsak informatív, hanem inspiráló is volt egy olyan Európáról, amelyet a fiatalok formálnak, közösen, tudatosan és felelősen.
Szöveg: Kitta Annamária
Fotó: Szathmáry Zsófia