Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Rekordszámú jelentkezés tartalékos szolgálatra az NKE-n

Megkezdődött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Önkéntes Tartalékos Alegységének öthetes kiképzése az egyetem Orczy Úti Kollégiumában, július 8-án. 

Idén hetvennégyen – a tavalyi évhez képest kétszer annyian – választották az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati formát az NKE civil hallgatói közül. Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karról (ÁNTK) 44, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karról (HHK) 20, a Rendészettudományi Karról (RTK) 8, a doktori iskolákból pedig 2 hallgató jelentkezett.

Apáti Zoltán dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Összekötő Iroda vezető főreferense köszöntőjében emlékeztetett: országosan egyedülálló, hogy a szolgálatot vállalók azon a helyszínen, ugyanazon körülmények között vehetnek részt az alapkiképzésen, ahol korábban a szorgalmi időszakban tanultak.

Emlékeztetett: az NKE a tavalyi év elején állapodott meg a Magyar Honvédséggel a tartalékos hallgatók létszámának növeléséről, az első öthetes kiképzésre több, mint 37 fő jelentkezett. „Az egyetemisták, valamint a kiképzői állomány hozzáállásának, a csapatszellemnek köszönhető, hogy a kiképzést ugyanannyian fejezték be, mint ahányan elkezdték, ez pedig kevés alkalommal fordult elő eddig a Magyar Honvédség életében” – szólt elismerően a dandártábornok, aki egyúttal felhívta a figyelmet a kiképzés során elsajátítandó tudásanyag fontosságára. „Sajátítsanak el mindent, amit lehet, hiszen ezeket az ismereteket – szükség esetén – az élet bármely területén kamatoztathatják majd.” Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tartalékos szolgálati forma előnyt jelent a kollégiumi elhelyezésnél, illetve a három részből álló Ludoviceum tantárgycsoport felvétele is plusz 7 kredittel jár. Elmondta, hogy az idei évtől az egyetem további kedvezményeket biztosít a tartalékos szolgálatot vállaló hallgatóknak, pl. egy év időtartamra ingyenes kollégiumi férőhelyet. Ismertette, hogy a kiképzést követően a hallgatók a gödöllői székhelyű, MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred 29. Területvédelmi Zászlóaljánál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika alegységében fognak szolgálni. Egyetemi tanulmányaik végeztével – amennyiben lakóhelyük más megyében van –, átkérhetik magukat a területileg illetékes területvédelmi századhoz. A dandártábornok végezetül azt kérte a jelenlévőktől, segítsék és támogassák egymást az alapkiképzés során.

Ezt követően Kaló Miklós ezredes, az MH 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka ismertette az öthetes alapkiképzés napirendjét, helyszíneit, lefolyását, valamint a katonai szocializáció fontosságát. Hangsúlyozta: az a céljuk, hogy a tudásanyagot élményszerűen adják át a hallgatók számára. Az illetménnyel kapcsolatban az ezredes ismertette: mindenkit ugyanazok a juttatások illetnek meg, mint a Magyar Honvédség tartalékos katonáit, viszont az alapilletmény, a szerződéskötési díj, valamint a rendelkezésre állási díj az ő esetükben kiegészülhet a tartalékos ösztöndíjjal is.

A következő hetekben a hallgatók elsajátíthatják mindazt az ismeretanyagot, ami a tartalékos katonai szolgálatuk megkezdéséhez szükséges. Az alaki kiképzésen túl egészségügyi, katonai tereptan és különböző harcászati, híradó és műszaki foglalkozásokon, valamint lő- és vegyivédelmi gyakorlatokon is részt vesznek majd.

 

Szöveg: Antal Ferenc

Képek: Mészáros Márk Benjámin