Immár hatodik alkalommal kerül sor a kéthetes, angol nyelvű nyári egyetemre, amelynek központi témái között idén egyebek mellett a szólásszabadság, a média szabályozása és a fake news szerepelnek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Louisville-i Egyetem együttműködésében megvalósuló programot, amelyen jellemzően európai és amerikai diákok vesznek részt, Bartóki-Gönczy Balázs, a program főszervezője, az NKE ÁNTK tudományos dékánhelyettese nyitotta meg.
Az Egyesült Államok és Magyarország jogászprofesszorai immár hatodik alkalommal találkoznak Budapesten abból a célból, hogy kurzusokat tartsanak az ún. „jog uralma alatti szabadság" eszméjének jegyében a téma iránt érdeklődő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók számára. A program középpontjában idén is a természetjog nagy kérdései, valamint a szólásszabadság témája állnak. A programon, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan idén is túljelentkezés volt, tíz ország képviseletében negyvenöt hallgató vehet részt és hallgathat előadásokat olyan nemzetközi hírű jogászprofesszoroktól, mint Luke M. Milligan és Russel L. Weaver (University of Louisville, Kentucky), valamint Michael M. Epstein (Soutwestern Law School, Los Angeles). E témákat a modern kor kihívásaira reflektáló előadások egészítik ki a mesterséges intelligencia, az online platformok, valamint az űrszegmens szabályozásáról.
Idén a szakmai programot gazdagítja továbbá, hogy John K. Bush és Chad A. Readler személyében két, az Egyesült Államok szövetségi fellebbviteli bíróságának (Sixth Circuit) bírója oktatóként ugyancsak részt vesz a programban, velük – többek között – Varga Réka, az ÁNTK dékánja és Stumpf István professzor, volt alkotmánybíró beszélget a bírók eltérő szerepéről a kontinentális és precedens alapú jogrendszerekben.
A szakmai programokat kiegészíti egy bécsi kirándulás, valamint egyéb, Magyarország és egyetemünk jobb megismerését célzó programok.
A konferencia programja itt érhető el: https://olss.uni-nke.hu/hirek/2025/02/18/program-2025
Szerző: Kovács Lilla
Fotó: Szilágyi Dénes