A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia ellenforradalmi felkelésének 106. évfordulójára emlékeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vezetői, valamint az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) állománya az Orczy-parkban felállított emlékoszlop és Romanelli emléktábla előtt, június 24-én.
A XXI. században immár politikai felhangoktól mentesen nézhetünk szembe az 1919-es évvel, így a ludovikás ellenforradalommal is – fogalmazott Négyesi Lajos ezredes, az NKE HHK docense, aki történelmi kitekintőjében felelevenítette a felkelés közvetlen előzményeit, amelyek végül a Tanácsköztársaság ellen szervezett legjelentősebb ellenforradalmi kísérlethez vezettek, 1919. június 24-én. A kommunistaellenes szervezkedés a Ludovika Akadémia tisztjeinek és növendékeinek részvételével kezdődött meg, akiknek feladata az egész fővárosra tervezett megmozdulás részvevőinek fegyverrel és felszereléssel történő ellátása, a Ludovika épületének biztosítása, valamint a József-telefonközpont elfoglalása lett volna. A pesti felkelés azonban elmaradt, a terv kitudódott, a gyorsan mozgósított Vörös Hadsereg és a Vörös Őrség pedig gyorsan megtörte az ellenállást.
A statárium értelmében a felkelés fogságba esett vezetőire és résztvevőire a biztos halál várt, de ekkor megjelent Guido Romanelli alezredes, aki a Tanácsköztársaság kikiáltása után másfél hónappal érkezett Budapestre az Olasz Katonai Bizottság vezetőjeként – ismertette Négyesi Lajos ezredes, hozzátéve: Romanelli – aki az I. világháborúban a magyarok ellen harcolt, – tudott szakítani azzal az előítéletével, ami akkoriban sok olasz katonát befolyásolt. „Határozottan fellépett Kun Béláékkal szemben és megfenyegette őket, hogy amennyiben végrehajtják a tervezett tömeges kivégzéseket, akkor nem lesz, aki tárgyaljon velük és felelősségre vonásra számíthatnak” – ismertette Négyesi Lajos.
Romanelli humanitárius tevékenységét és népszerűségét elöljárója nem nézte jó szemmel, így hamarosan el kellett hagynia Budapestet. Hazájában fegyelmi eljárás várta, majd 1924-ben az Olasz Királyi Haderő kötelékéből is elbocsátották. Az alezredes haláláig ápolta magyar kapcsolatait, 97 évesen mikor elhunyt, az volt a kívánsága, hogy a koporsóját a Ludovika zászlajával terítsék le. „Mit üzen nekünk Romanelli emléktáblája most, 2025-ben? Azt, hogy az emberiesség mindenek felett áll. Ha valakiért jót tehetünk, akár még karrierünk kockáztatásával is meg kell tennünk” – hangsúlyozta Négyesi Lajos ezredes.
Az ünnepi beszédet követően megkoszorúzták a Ludovika Főépület mögött elhelyezett, a harcokban elesett Ludovikások tiszteletére emelt emlékoszlopot és a Romanelli-emléktáblát. Koszorút helyezett el a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Szűcs Cintia, a Humánerőforrásért Felelős Helyettes Államtitkárság titkárságvezetője, a Magyar Honvédség képviseletében Apáti Zoltán dandártábornok, Schmittné Makray Katalin zászlóanya, Szűcs Péter ezredes, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj parancsnoka, Lippai Péter dandártábornok, a HHK dékánja és Takács Donát hallgató törzsőrmester, a HHK HÖK elnöke.
Szöveg: Antal Ferenc
Képek Szilágyi Dénes