Az Erasmus+ Staff Week programsorozat mára egyetemünk hagyományos eseményévé vált, amelyet idén is a Nemzetközi Iroda szervezett meg. A május 20–22. között megrendezett programon hat országból tizenhárman vettek részt.
A háromnapos program során a résztvevők átfogó képet kaptak egyetemünk működéséről, megismerkedtek a kari koordinátorokkal, valamint a különböző karok felépítésével és képzési lehetőségeivel. Az első napot a karok bemutatása és a Rendészettudományi Kar Taktikai Házának látogatása színesítette, ahol a vendégek a hallgatói gyakorlati képzések helyszíneit és felszereléseit ismerhették meg, majd a nap campustúrával zárult.
A második napon a bajai Víztudományi Kar látta vendégül a résztvevőket, akik sárkányhajózáson vehettek részt, valamint interaktív módon ismerkedhettek meg a víztudományi kutatásokhoz használt műszerekkel és laboratóriumi eszközökkel. Emellett mikroszkóp segítségével megfigyelhették a vízi élővilág szabad szemmel nem látható élőlényeit is.
A program zárónapján a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Hungária körúti campusán folytatódtak a látogatások. A campustúra során megtekinthették a HHK területén álló létesítményeket, valamint közelebbről is megismerhették a kampusz területén kiállított harcászati járműveket.
Szöveg: Starnfeldné Kis Diána
Fotó: Nagy Andrea, Starnfeldné Kis Diána