Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

A hitelesség a mai magyar diplomáciában is fontos

Tizenöten végeztek idén a Nemzetek Európája Karrierprogram Robert Schumanról elnevezett ötödik évfolyamán. A hallgatók június 16-án vehették át okleveleiket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

„Amikor arról van szó, hogy Magyarország hogyan viszonyul az európai együttműködéshez és az Európai Unióhoz mint intézményhez, nagyon fontos leszögezni azt az intézményi elkötelezettséget, amelynek a Karrierprogram az egyik tartópillére” – fogalmazott köszöntőjében Prőhle Gergely. A Karrierprogram igazgatója kifejtette: a kezedeményezés annyira népszerű, hogy a túljelentkezés továbbra is négy-ötszörös. Prőhle Gergely emlékeztetett arra is, hogy az Európa Klub elnevezésű rendezvényeken résztvevők között rendszeresen megjelentek a Magyarországra akkreditált uniós nagyköveteket is, így számukra is világossá válhatott az intézményes elkötelezettség.

„Manapság egy idő után a beszéd kiüresedhet, puszta ígéretekkel el lehet hiteltelenedni a diplomáciában, amely európai és világpolitikai kontextusban is veszélyes” – szögezte le Prőhle Gergely, hangsúlyozva: a hitelesség a tettek, az intézményi működés eredményessége által jön létre, és ez fontos a mai magyar diplomáciának is. Véleménye szerint a Karrierprogram annak adja tanúbizonyságát, hogy az NKE-n intézményes és személyekben is megjelenő elköteleződés van az Európai Unió felé. „Az európai uniós tagság ma is nemzeti érdekünk” – jelentette ki.

Az igazgató felidézte, hogy a tavalyi magyar soros uniós elnökség feladataiból is részt vállalt az NKE, és köszönetet mondott a Karrierprogramot is támogató Európai Uniós Ügyek Minisztériumának a kiváló együttműködésért. Kiemelte azt is, hogy a Karrierprogram az egyetem szerves részévé vált, hiszen az NKE oktatói is részt vesznek a képzésben. Prőhle Gergely szerint az, hogy a mostani évfolyam az EU egyik alapító atyját választotta névadójául, jelzésértékű.  

„Az Európai Uniónak fontos szerepe van a határokon átnyúló problémák közös megoldásában, az Unió tagjaként pedig hazánknak is nagy felelőssége van az Unió ügyeinek aktív alakításában” – erről már Deli Gergely beszélt. Az NKE rektora fontosnak nevezte, hogy hazánk minél magasabb szinten és színvonalon képviselje magát az uniós intézményekben. „Ebben a feladatban önökre is komoly felelősség hárul” – hangsúlyozta a Karrierprogram végzőseihez szólva.

Deli Gergely emlékeztetett: Robert Schuman nevéhez fűződik az első nemzetek feletti európai intézmény, az Európai Szén- és Acélközösség létrehozása az újabb háborúk kitörésének megakadályozása érdekében. A rektor véleménye szerint az Európai Unió közel hetvenéves történelme során talán sosem volt még akkora jelentősége az együttműködésnek Európa békéjének, biztonságának és gazdasági versenyképességének megteremtésében, mint napjainkban, amikor háború dúl a szomszédban, és számtalan globális válság és kihívás éri a kontinenst.

Deli Gergely beszélt arról is, hogy az NKE több oktatási és tudományos tevékenysége is kötődik az Európai Unióhoz, illetve számos európai egyetemmel, intézménnyel és professzorral is nemzetközi partneri kapcsolatot ápol. „Megtisztelő volt, hogy a 2024-es magyar uniós elnökség előkészítéséhez és sikeres lebonyolításához egyetemünk is hozzájárulhatott” – erősítette meg, köszönetet mondva Győri Enikő európai parlamenti képviselőnek, az NKE és a Karrierprogram oktatójának, aki idén is brüsszeli tanulmányúton látta vendégül a hallgatókat.

„Robert Schuman egy békés, konstruktív, együttműködésen alapuló jövőképet álmodott Európa számára, az NKE rektoraként szintén fontosnak tartom, hogy a nálunk végzettek felelősen és felkészülten szolgálják a köz, hazánk és Európa javát” – fogalmazott Deli Gergely, aki a képzés és a tavalyi uniós elnökség mottóját idézve arra kérte a jelenlévőket, „erősítsék és tegyék naggyá Európát”.

Bólya Boglárka miniszteri biztos pohárköszöntőjében arról beszélt, hogy a 2020-ban Prőhle Gergellyel közösen elindított Karrierprogram lassan „iskoláskorúvá” érik és mindig a szívügye lesz. Azt kívánta a végzősöknek, hogy az elmúlt egy év során felhalmozott tudásbázist és kapcsolati tőkét használják eredményesen a szakmai útjuk során akár itthon, akár Brüsszelben.

 

Szöveg: Szabó Réka Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes