A program szellemisége „olyan ösztönző és megbecsülő környezetet teremteni, amelyben a tudományos kiválóság érték, a kutatói pálya pedig vonzó életút” – hangzott el az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) 2024–2025-ös tanévének zárókonferenciáján az NKE Oktatási Központjában, május 23-án. A rendezvényen nyolc tematikus blokkban, változatos tudományos témákban mutatták be kutatásaikat a hallgatók és kutatók, az európai politikától a kiberbiztonságig, a geopolitikától a természettudományokig.
Kitta Annamária, a Ludovika Tehetséggondozó és Tudományos Képességfejlesztési Iroda vezetője az esemény technikai részleteinek ismertetését követően átadta a szót Kiss Dávidnak, az NKE Tudományos Ügyek Irodája vezetőjének, az intézményi EKÖP koordinátorának, aki beszédében kiemelte a program jelentőségét a fiatal kutatók támogatásában, hangsúlyozva, hogy az EKÖP lehetőséget nyújt a tudományos kiválóság kibontakoztatására és a gyakorlati problémák innovatív megközelítésére. „A jövő küldetése – a kiválóság szolgálata” – jegyezte meg Kiss Dávid, kiemelve, hogy a jövő generációinak támogatása kulcsfontosságú, különösen azoké, akik most kezdik tudományos pályafutásukat, vagy éppen csak felfedezik a kutatás és alkotás iránti szenvedélyüket. Az egyetem elkötelezett a tehetséggondozás és a tudományos utánpótlás nevelése iránt, amit az is bizonyít, hogy 2025. április 1-jétől a Ludovika Tehetséggondozó és Tudományos Képességfejlesztési Iroda vette át az EKÖP feladatait, amelynek fő célja a tehetséggondozás, a tudományos pályázatok kezelése, valamint a tudományos utánpótlás nevelésének és támogatásának elősegítése.
Az EKÖP koordinátora elmondta, hogy a 2024–2025-ös tanévben az EKÖP-re 212 pályázat érkezett, amelyből 52 pályamű részesült támogatásban (9 fő alapszakos kategóriában, 11 fő mesterszakos kategóriában, 15 fő doktorandusz hallgatóként, 5 fő fiatal oktató-kutatóként doktorvárományos státuszban, 12 fő posztdoktori kategóriában). „Mindezek az eredmények azonban nem csupán számokban mérhetők – fogalmazott az irodavezető. „A legfontosabb talán az, hogy évről évre találkozunk olyan hallgatókkal, akik elindultak ezen a tudományos pályán, és a program segítségével ezt fenn tudják tartani” – tette hozzá Kiss Dávid.
A konferencia előadásai nyolc szekcióban zajlottak, összesen több mint ötven prezentációval. Az Európai és Nemzetközi Politikai Kihívások szekcióban az előadók az Európai Unió zöld politikáitól kezdve a Brexit hatásain át a migrációs politikákig terjedő témákat vizsgáltak, például Magyarország EU-elnökségének szerepét vagy Olaszország válságkezelését. A Biztonságpolitika és Hadtudomány szekció a hadseregek modernizációjától az Egyesült Államok és a NATO kapcsolatain át az orosz hibrid hadviselésig terjedő kérdésekkel foglalkozott.
A Gazdasági, Jogi és Társadalmi Kihívások szekció előadásai a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepétől a kriptovaluták bűnüldözési kihívásain át a gyermekvédelmi rendszer átalakulásáig számos témát érintettek. A Kiberbiztonság és Kriminalisztika szekció a mesterséges intelligencia és az IoT eszközök kiberbiztonsági kockázataira, valamint a darknetes kábítószer-kereskedelem társadalmi és kriminológiai aspektusaira fókuszált. A Természettudomány, Környezetvédelem és Technológia szekció előadásai a vízfogyasztási adatok térinformatikai elemzésétől a pandémiák elleni védekezés tervezéséig terjedtek. A Politikai Filozófia és Államigazgatás szekció a politikai etika, a szuverenitás és a jó kormányzás antik eszményeit vizsgálta, míg a Geopolitika és Nemzetközi Kapcsolatok szekció a változó világrend stratégiai kérdéseit és a Fekete-tenger biztonsági fenyegetéseit elemezte. Végül az EU és Gazdaságpolitika szekció az európai polgári kezdeményezésektől a nemzeti márkaépítésig kínált izgalmas témákat.
Az EKÖP célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása. A Program ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási tevékenységet folytatnak.
A 2025–2026-os tanévre vonatkozó EKÖP pályázati kiírás és benyújtási határidő ITT érhető el.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes