Kétnapos nemzetközi workshopot rendezett a Metropolitan State University of Denver (MSUD) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az egyesült államokbeli Coloradoban. Az Auraria Campuson megtartott eseményen a Rendészettudományi Kar öt fiatal, ambíciózus oktatója és kutatója mutatta be a hazai rendészet aktuális trendjeit és kihívásait, a kiberbiztonságtól a terrorelhárításon keresztül az okosbörtönig. A Szegedi László oktatási rektorhelyettes által vezetett delegáció az USA-ban töltött egy hét alatt számos rendészeti és katonai szervnél is látogatást tett. A külföldi szakmai út megszervezésében és a parnterkapcsolatok kiépítésében kulcsszerepet játszott Christián László r. dandártábornok, az NKE korábbi rektorhelyettese, jelenleg az MSUD Fulbright-ösztöndíjas vendégoktatója.
Az MSUD campusán megrendezett Rendészeti kihívások Magyarországon és az Egyesült államokban című workshopot Matthew S. Makley, az MSUD oktatási rektorhelyettese nyitotta meg. Az egyetemi vezető köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a közszolgálat fontossága olyan közös nevező, amely összeköti a két felsőoktatási intézményt. Felidézte, hogy az egyetemek közötti együttműködés 2023 szeptemberéig nyúlik vissza; a mostani műhelyfoglalkozás pedig nagyszerű lehetőség mindkét egyetem számára, hogy egymástól tanuljon.
Hope Szypulski, az MSUD College of Health and Human Sciences dékánja beszédében kiemelte az intézmények közötti partnerség jelentőségét, különösen a rendészeti és igazságszolgáltatási területen lévő kihívások kezelésének tükrében. A dékán felelevenítette az együttműködés egyik korábbi állomását, a denveri hallgatók márciusi magyarországi tanulmányi útját is. A mostani workshop egy újabb mérföldkő a két intézmény életében, hiszen az MSUD hallgatói helyi szakértőktől ismerhetik meg – a többi között – a büntető-igazságszolgáltatási rendszert, vagy a magyar droghelyzetet, de ezeken túl elmerülhetnek a magyar kultúrában is – mondta Szypulski. A résztvevőket Henry Jackson Jr., a Department of Criminal Justice and Criminology tanszékvezetője is köszöntötte.
Szegedi László, az NKE oktatási rektorhelyettese az eseményen bemutatta az NKE egyedülálló képzési portfólióját, és hangsúlyozta, hogy az intézmény elkötelezett a jövő közszolgálati vezetőinek képzésében. A rektorhelyettes beszélt egyetemünk célkitűzéseiről is, amelyek középpontjában a régió vezető tudásközpontjává válás áll. A rendészeti képzés vonatkozásában hangsúlyozta, az NKE az egyetlen intézmény hazánkban, amely tiszteket képez ezen a területen. Beszéde végén az oktatási rektorhelyettes nagy várakozását fejezte ki a jövőbeli együttműködések terén, amely keretében akár további hallgatói csereprogramok, illetve közös kutatások, publikációk is megvalósulhatnak; ennek előmozdítására Deli Gergely rektor még májusban Denverbe utazik.
A műhelybeszélgetés bevezető előadását Füstös János a Department of Computer Information Systems and Buisness Analytics professzora tartotta. Az egyetemi tanár – a többi között – beszélt a vállalati kockázatmenedzsmentről, a Magyarországon tavaly bevezetett NIS2 irányelvről, és a többi hatályban lévő információbiztonsági szabályról, illetve kiberbiztonsági kockázatokról is, bemutatva néhány ismertté vált ügyet.
Ezt követően Christián László r. dandártábornok, az NKE korábbi rektorhelyettese, Fulbright-ösztöndíjas oktató beszélt USA-ban szerzett tapasztalatairól. Elmondta, hogy első szemesztere kutatással, második oktatással telt, miközben részt vett különböző Fulbright szemináriumokon, és eljutott négy másik amerikai egyetemre is. A volt rektorhelyettes prezentációjában bemutatta egyedi rendészeti megközelítését is, a komplementer rendészetet, ami a biztonság megteremtésének komplex, szerteágazó tevékenységével foglalkozik, amelyben az állam erre felhatalmazott szervei mellett fontos szerepet kapnak a magánbiztonsági vállalkozások, valamint a civil önvédelmi szervezetek is. Előadásában Christián László hangsúlyozta, hogy a két országban nagyon hasonló kihívásokkal küzd a rendészet: többi között a migrációval összefüggő, a kisebbségi közösségek és a rendőrség kapcsolatának fejlesztése, bizalomépítés, a toborzás és az állomány megtartása és a természeti katasztrófák kezelésével, amelyek lekötik a rendvédelmi szervek erőforrásait, eltávolítva őket eredeti küldetésüktől (absztrakt rendészet).
Az eseményen Hyon Namgung, a Department of Criminal Justice and Criminology professzora, az NKE RTK Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékének vendégprofesszora beszélt a Christián Lászlóval közösen végzett kutatásukról, és a Magyarországon szerzett tapasztaltairól. A professzor elmondta, biztos benne, hogy a jövőben számos közös együttműködés valósul majd meg: folytatódhat a Study Visit Abroad tanulmányi út program is, valamint a jövőben akár magyar hallgatók is érkezhetnek az MSUD campusára; de dolgoznak további ösztöndíjak létrehozásán is.
A magyar delegáció előadásainak sorát Czenczer Orsolya bv. alezredes, a Büntetés-végrehajtási Tanszék egyetemi docense kezdte, aki a magyarországi börtönviszonyokról beszélt. Prezentációjában szó esett a rácsok mögötti mindennapi életről, a büntetés-végrehajtási innovációkról és a hamarosan átadásra kerülő, 1500 fős csengeri okosbörtönről is. Tiszolczi Balázs, a Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék adjunktusa előadásában a magyarországi kiberbiztonsági kihívásokról beszélt, és az NKE szerepéről ezek kezelésében. Mészáros Bence r. ezredes, a Krimináltaktikai és Kriminálmetodikai Tanszék tanszékvezetője bemutatta több, az Europol által közzétett riport fenyegetettségi statisztikáit. Ezen túlmenően szót ejtett – a többi között – a mesterséges intelligencia és az új technológiák szervezettbűnözésre való hatásáról. Rémai Dániel r. őrnagy, a Terrorelhárítási Tanszék tanszékvezetője A terrorizmus anatómiája: Fejlődő kutatási irányok címmel tartott előadást. A workshop utolsó előadását hazai részről Erdős Ákos r. alezredes, a Határrendészeti Tanszék adjunktusa tartotta; prezentációjában azt az általa készített kutatás mutatta be, amely a hazai függőséget és szerhasználatot vizsgálta a rendészeti utánpótlásképzésben. A műhelybeszélgetés másik felében előadást tartott többek között Shane Jackson, az MSU Cybersecurity Center kiberbiztonsági szakértője és Jason Mollendor, az Auraria Police Department főkapitánya is.
A kétnapos műhelymunka lezárását követően több rendészeti és katonai szervezetet is meglátogatott a hétfős magyar delegáció: a küldöttséget az Auraria Police Department, a Homeland Security Investigations Office Division, a Westminster Police Department, a Denver County Jail, és az Air Force Academy is fogadta.
Szerző és fotó: Szilágyi Dénes