Az NKE Regionális Együttműködési Osztálya és a Lett Köztársaság Budapesti Nagykövetsége közös szervezésében rendezték meg a Ludovika Nagyköveti Fórum rendezvényét május 6-án a Szent László Kápolnában Lettország külpolitikai prioritásai címmel.
Elsőként Gyurcsík Iván, az NKE regionális rektori tanácsadója, a Kisebbségpolitikai Kutatóműhely vezetője köszöntötte a megjelenteket. „Egyetemünk kiemelt figyelmet fordít a közép- és kelet-európai regionális kapcsolatok ápolására. 2022 ősze óta hét ország nagykövete tisztelte meg intézményünket jelenlétével: Csehország, Lengyelország, Törökország, Horvátország, Bulgária, Albánia és Grúzia” – idézte fel. Ami a kétoldalú akadémiai partnerséget illeti, az NKE szoros kapcsolatot ápol a Lett Tudományegyetemmel (University of Latvia). „Ennek keretében az elmúlt évek során három lett egyetemi munkatársat fogadtunk, míg egy kollégánk látogatást tett egy lettországi felsőoktatási intézményben. Az idei tanévben pedig két hallgatónk töltött egy-egy szemesztert Lettországban, valamint április végén a Ludovika Scholars Program keretében egy lett professzort láttunk vendégül” – sorolta a kooperáció részleteit a rektori tanácsadó.
A folytatásban Őexc. Jurijs Pogrebņaks, Lettország nagykövete hazája külpolitikájáról tartott előadást. Ebben elsőként említést tett a Flow című animációs filmről, amely – Lettország eddigi legsikeresebb filmes alkotásaként – több mint 70 nemzetközi díjat nyert el, köztük a Golden Globe-ot, a César- és Oscar-díjakat is. A siker kulcsa a belga és francia partnerekkel megvalósult szoros kooperáció volt, húzta alá a nagykövet, majd felidézte az ide vezető főbb történelmi mérföldköveket a lett állam alapításától a két világháborún és a szovjet megszálláson át egészen a szabadság és függetlenség kivívásáig. Lettország külpolitikai céljait a nagykövet három pontban jelölte meg. Az első a védelem biztosítása; a második a gazdasági fejlődés és az EU versenyképességének és globális befolyásának előmozdítása; a harmadik pedig a lett állampolgárok érdekeinek védelme, a közvélemény bevonása a külpolitika fejlesztésébe és végrehajtásába, a jelentős lett diaszpóra potenciáljának kiaknázása.
Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, amelyben Jurijs Pogrebņaks nagykövet és Manzinger Krisztián, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékének megbízott tanszékvezetője cseréltek eszmét Gyurcsík Iván moderálása mellett. Ebben szóba került a három balti ország által 1989-ben szervezett élőlánc, a Baltic Way, amely fordulópontot jelentett a térség államainak függetlenségi törekvéseinek sorában, valamint az energiabiztonság és a lett diaszpóra témájáról is. Minderről részletesen a ludovika.hu cikkében olvashatnak.
Szöveg: Kovács Lilla
Fotó: Szilágyi Dénes