A Környezeti Fenntarthatósági Intézet szervezésében valósult meg a Fenntarthatósági átmenet és az állam szerepe című kerekasztal-beszélgetés. Az eseményen Bándi Gyula, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a jövő nemzedékek szószólója, Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára, és Bíró Tibor, az intézet vezetője cseréltek eszmét; a moderátor Pálvölgyi Tamás, a VTK nemzetközi és stratégiai dékánhelyettese volt.
A fenntarthatóság témája fejben és szívben dől el. De van-e az államnak „feje” és „szíve”? Egyáltalán: kinek mi a dolga a fenntarthatósági átmenetben? Az egyén vagy az állam dolga elsősorban a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele? – vetette fel a beszélgetés elején Pálvölgyi Tamás. Bartus Gábor meglátása szerint a fenntarthatóság nem egyéni cselekvési kérdés, hanem kollektív probléma, a politikai közösségé, s ezt egyéni optimalizációból nem lehet levezetni. Az egyénnek is vannak lehetőségei és van felelőssége, a vállalatoknak is, az üzleti szereplőknek és a közösségi döntéshozatalnak is. Fontos tény azonban, hogy a kapcsolódó költségek és hasznok időben eloszlanak.
Bándi Gyula a teremtésvédelem felől közelítve a kérdéshez arra hívta fel a figyelmet, hogy Ferenc pápa különlegesen veszélyes teremtménynek nevezte az embert. Az Alaptörvény P cikkére utalva pedig kiemelte: a természetes és a mesterséges környezet védelemének megőrzése mindenkinek a felelőssége. S hogy kié a legnagyobb felelősség? Nos, az államé, amely mindenki más számára meghatározza a mozgásteret.
Bíró Tibor azt emelte ki, hogy az állam nagyon önző tud lenni, a gazdasági érdekek nem ritkán megelőzik a fenntarthatósági érdekeket. Az állam szerepe volna, hogy megtalálja azokat, akik tesznek a fenntarthatóságért. Ám gazdasági eszközökkel (árpolitika, forrásallokáció, gazdasági ösztönzők) a fenntarthatósági szempont kikerülhető.
Az eseményről részletes beszámolónkat a ludovika.hu-n olvashatják.
Szöveg: Kovács Lilla
Fotó: Szilágyi Dénes