„A vita akkor érdekes, ha előre visz, vagyis arról érdemes vitázni, hogyan tudunk előre lépni” – mondta lapunknak a 60. születésnapját ünneplő Hörcher Ferenc, aki új szellemi otthonaként tekint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (NKE). Az Eötvös József Kutatóintézet Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének vezetője – aki nem tartja magát igazán filozófusnak – a jubileum alkalmából egyebek mellett pályájáról, mérsékelt konzervativizmusáról és budai identitásáról is beszélt a Bonum Publicumnak.
Mindig filozófus szeretett volna lenni?
Valójában nem is vagyok filozófus. Az esztétika a filozófia egyik részdiszciplínája, de alapvetően irodalmárnak és költőnek készültem a bölcsészkaron, sőt, még filmrendező is szerettem volna lenni. Végül magyar, angol és esztétika szakon végeztem. Angol szakosként nemzetközi közegben is meg kellett mérettetnünk magunkat, ezért az egyetem alatt kétszer is részt vettem tanulmányúton Angliában, és oxfordi posztgraduális vendéghallgatóként fordult a figyelmem a politikai filozófia felé. Később egyebek mellett Brüsszelben és Leuvenben is tanultam jogelméletet, majd Bécsbe nyertem kutatói ösztöndíjat, de a németországi Göttingenben, a hollandiai Wassenaarban, az amerikai Notre Dame egyetemen és Skóciában is kutattam.
Azt vallja magáról, hogy mérsékelt konzervatív. Szeret vitatkozni?
A mérsékelt konzervativizmus azt jelenti, hogy a vitakultúrát rendkívül fontosnak tartom egyetemi oktatóként is. Meggyőződésem szerint a politikában is az lenne az ideális, amit arisztoteliánus konzervativizmusként emlegetek. Arisztotelész szerint össze kell hangolni az egyének érdekeit, és mindig megegyezésre kell törekednünk. Ezért fontos az, hogy egy ország, egy nemzet polgárainak legyenek olyan közös alapértékei, amelyeket mindenki elfogad. Véleményem szerint részben arisztoteliánus, részben keresztény alapon az ember képes a „politikai barátságra”, amely persze nem azonos a személyes barátsággal. Ez inkább azt jelenti, hogy a közös érdekeket és értékeket mindannyian elfogadjuk. Ebben segít, hogy mint Isten teremtményei, vagy mint emberi méltósággal rendelkező lények, hasonlók vagyunk.
Az viszont nem mindenkire jellemző, amit Önről mondtak a születésnapi konferenciáján: „Amibe Hörcher belekezd, abból mindig valami jó sül ki”. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Ez elsősorban a kollégáim kedvességét, másfelől pedig azt jelenti, hogy a megoldás pártján állok. A diploma megszerzése után a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnáziumban kezdtem angol és magyar szakon tanítani, ahol esztétikát oktattam angolul az elsőéveseknek. Később a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszékének, illetve a Politikaelméleti- és gyakorlati Doktori Iskolájának az alapításában vettem részt, és vezettem is mindkét oktatási egységet, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének vezetője voltam, most pedig az NKE Politika- és Államelméleti Kutatóintézetét irányítom. Mindig az volt az elvem, hogy ha „egy hajóban ülünk”, akkor azonosak az érdekeink, sőt, azonos az érdeklődési körünk is, tehát meg kell tudnunk érteni egymást. Ez nem egyszerű, mert a filozófusok nem könnyen társuló lények, hiszen mindenki a saját gondolatvilágában él, ezért voltak nagy vitáink a kollégákkal. Mindezek ellenére mindig arra törekszem, hogy találjuk meg a mindenki számára nyerő kompromisszumot. Ha tetszik, sikerorientált vagyok. De egy volt pázmányos kollégám azt is mondta a születésnapi konferencián, hogy csatártípus vagyok, aki mindig gólt szeretne lőni. Szerintem a vita akkor érdekes, ha előre visz, vagyis arról érdemes vitázni, hogyan tudunk előre lépni.
Mindig sikerül a középutat megtalálnia?
Nem mindig, de munkatársaim nagy része előtt-utóbb belátja, hogy nem ellene akarok vezetőként fellépni. Bizonyos fokig olyan ez, mint egy család. A feleségem alkotmánybíró, a fiam Angliában tanult és ott is oktat, a lányom táncművész és a Táncművészeti Egyetemen tanít, vagyis négyen négyféleképpen gondolkodunk, és nem feltétlenül értünk mindenben egyet, mégis sikerül egy hajóban utaznunk. Ez a kihívás megvalósítható, ha a felek hajlandók meglátni, miért érdeke mindenkinek a közös értékek és érdekek védelme.
Milyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel „kötött házassága”?
Azért jó a hasonlat, mert valamilyen szempontból szellemi otthonunk az egyetem, és így is tekintek rá. Az NKE-nek a Ludovika történeti távlatot ad, másfelől viszont a mi generációnk modern kezdeményezése. Még van hova fejlődnünk, de épp ez adja a dinamikát, és a mi intézetünkben is sok fiatal dolgozik. Emellett tanítottam a szakkollégiumban is, ahol szintén nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra. Véleményem szerint a francia ENA elitképző szemlélete jó minta lehet az NKE-nek, hogy a legjobb képzést kapják azok, akik a következő generáció elitjeként később majd a közigazgatásban helyezkednek el.
Mivel segíti az ön által vezetett Politika- és Államelméleti Kutatóintézet a közigazgatás fejlődését?
Minden elismerésem azoké a kollégáké, akik oktatnak és kutatnak is, mert mi „csak” kutatással foglalkozunk. A mi feladatunk ezért az, hogy ha lehet, duplán teljesítsünk a tudományos kutatások és a tudományos együttműködések fejlesztése terén. Igyekszünk megmutatni, hogy az NKE a jövő egyeteme. Jó példa erre az a konferencia, amelyet tavaly a cambridge-i egyetemen tartottunk, és amelynek anyagából könyvet is adunk ki. Idén pedig a Princeton Egyetemen tervezünk egy tanácskozást a természetjogról. Az NKE presztízsének növelése érdekében szeretnénk tehát a legmagasabb szintű nemzetközi tudományos együttműködést kialakítani angol nyelvű publikációkkal és külföldi kiadóknál megjelentetett könyvekkel is. Egy Török Bernáttal, az Eötvös József Kutatóközpont főigazgatójával közösen indítandó kutatással pedig azt igyekszünk feltárni, hogyan kell határt szabni az informatikai fejlődés káros hatásainak a politikában.
Ön nemcsak az egyetemen, hanem a saját környezetében is otthonosan mozog. Mit jelent az ön számára Buda?
Budán születtem és ott is nevelkedtem, majd rövid ideig friss házasként Pesten laktunk, de végül visszaköltöztünk Budára. Azok a hatások, amelyek érik az embert az élete során, meghatározzák a gondolkodását, számomra pedig a mérsékelt konzervativizmus összekapcsolódik a „budaisággal”. Márai Sándor, Kosztolányi Dezső vagy Ottlik Géza, a példaképeim arra világítanak rá, hogyan gondolkodik a középosztály keresztény vagy zsidó vallásos háttérrel és társadalmi felelősségvállalással, vagyis aktív polgári öntudattal. A kultúránkat a szüleinktől, nagyszüleinktől örököljük. Apai ágon svájci német kőműves családból származom, amely Ausztrián keresztül került Budára a századfordulón, a nagy építkezések idején, majd téglagyárat alapítottak és ipari kéményeket készítettek. Anyai ágon a nagyanyám Miskolcról származik, ahol Túry dédnagyapám az ottani fürdő igazgatója és a városszépítő, illetve az önkéntes tűzoltó egylet tagja is volt, amíg korrupcióért meg nem buktatták, majd nem sokkal ezután meg is halt. Bár őseim nem voltak bűntelenek, a közért való cselekvés fontos része a családi hagyománynak. A mérsékletet a középosztálybeli identitás hozza magával, amelyet bűnös természetünkre vonatkozó önismeretünk támogat.
Német származása miatt a németet is anyanyelvének tekinti?
Édesapám még németül beszélgetett a nagyanyámmal. Én német tagozaton végeztem ugyan, később azonban inkább az angolt használtam, ezért mostanra a német csak olyan kulturális háttér, amely sajátos színezetet ad magyarságomnak.
Min dolgozik jelenleg?
A közelmúltban egy angliai kutatószemináriumon a Roger Scrutonról szóló könyvemről folytattam vitát Noël O’Sullivan angol konzervatív professzorral, májusban pedig szintén Scrutonról tartok előadást a washingtoni, katolikus alapítású Georgetown Egyetemen. Az a célom, hogy megmutassam: a magyaroknak valóban egyedi a nyelve, és sajátos a kultúrája, mégis képesek arra, hogy felvegyék a versenyt másokkal a sportban, a kultúrában és akár a humán tudományban is. Mindezeken felül több konferenciát is szervezünk idén az NKE-n. Dolgozom egy új köteten is, amelyben közép-európai tapasztalattal igyekszem az amerikai közönség számára érthetővé tenni, mit jelent a polgárság európai fogalma. Fontosnak tartom ugyanis, hogy a tudományos kutatómunkát a hétköznapi olvasó is megértse, hiszen a politika mindannyiunk közös ügye.
Ennyi felkérés és kutatómunka mellett hogyan szokott kikapcsolódni?
Munkaalkoholista vagyok, akkor érzem magam biztonságban, amikor a számítógépemnél ülök, ugyanakkor sokat sportolok: úszom, kerékpározom, és a pingpong is megmaradt, mert gyerekkoromban a Postásban játszottam, ahol a kétszeres világbajnok, Klampár Tibor is edzett velünk. Futballozni is nagyon szerettem, de már ritkábban adódik rá mód. Mostanában az a legjobb, ha a szabadidőmben az unokámmal lehetek.
Szöveg: Szabó Réka Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes