Kemény Gábor fejlesztési rektorhelyettes irányításával és a Stratégiai-fejlesztési Iroda közreműködésével a 2024. évben elindult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2025-2030-as időszakra vonatkozó intézményfejlesztési tervének (IFT) összeállítása. Ez a fontos folyamat az egész egyetemet érinti, így a tervezés során is számítunk az egyetemi polgárok együtt gondolkodására és javaslataira.
Az IFT elkészítése nemcsak törvényi kötelezettség, de kiemelkedően fontos szerepet játszik egy felsőoktatási intézmény hosszú távú sikerességében és fenntartható fejlődésében is. Ezek a tervek lehetővé teszik a jelenlegi helyzet átfogó elemzését és értékelését, de irányt is mutatnak a jövőbeni fejlesztések terén. Az alapos helyzetfelmérés során feltérképezzük az Egyetem erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és kihívásait, biztosítva ezáltal, hogy a tervezett intézkedések célzottan és hatékonyan szolgálják az NKE érdekeit.
Első lépésként egyeztetések történtek a Fenntartóval, a Tanácsadó Testület tagjaival, valamint az NKE magasabb vezetőivel is, hogy megismerjük a résztvevők jövőképével kapcsolatos elképzeléseit. Ezek a megbeszélések meghatározók voltak abban, hogy olyan közös irányt szabjunk meg előzetesen, amely összhangban van az intézmény küldetésével és hosszú távú céljaival.
Az egyes karok, valamint a támogató oktatási, kutatási, funkcionális, illetve a sajátos feladatot ellátó egyes szervezeti egységek számára brainstorming jellegű workshopokat rendeztünk a tavaszi félévben, amelynek második ütemére ez év őszi félévében kerül sor. Ezek a műhelymunkák lehetőséget biztosítanak arra, hogy a különböző területek képviselői egymással kooperálva, közvetlenül járuljanak hozzá az IFT kidolgozásához (is), megosztva egymással a véleményüket, tapasztalataikat, innovatív megoldásaikat. Az ilyen típusú műhelymunkák lehetővé teszik és erősítik az intézményen belüli szorosabb együttműködést, amely kulcsfontosságú a modern egyetemek fejlődése szempontjából.
A 2025–2030-as IFT összeállítása során nagy hangsúlyt kap a kari és az összegyetemi, egyeztetett stratégiai célok meghatározása, a rendelkezésre álló erőforrások optimális felhasználása, valamint a szervezeti egységek közötti együttműködés, kommunikáció és bizalom erősítése.
Az őszi időszakban folytatódnak a workshopok a karokkal és a funkcionális egységekkel, ezzel párhuzamosan megkezdődik az egyetemi teljesítményt tükröző célok és a hozzájuk tartozó akciók tervezése is. Az együttes munka során szerzett tapasztalatok mentén bürokráciacsökkentési és szabályzatmódosítási javaslatokat is megfogalmazunk.
A fejlesztési rektorhelyettesi terület köszönetet mond minden vezetőnek és résztvevő kollégának az eddigi és jövőbeni együttműködésért és támogatásért. A közös és elkötelezett munka alapot ad ahhoz, hogy az egyetem a jövőben is eredményesen fejlődjön és megfeleljen a változó társadalmi és gazdasági kihívásoknak. Célunk, hogy az egyetem továbbra is magas színvonalú oktatási és kutatási tevékenységet végezzen, és ezek által sikeresen járuljon hozzá hazánk szolgálatához.
Ezúton is biztatjuk az egyetemi polgárokat, hogy kérdéseikkel, észrevételeikkel és javaslataikkal bátran forduljanak a Stratégiai-fejlesztési Iroda munkatársaihoz az sfi@uni-nke.hu e-mailes elérhetőségen.
Szöveg: Stratégiai-fejlesztési Iroda