A Víztudományi Kar (VTK) negyedikként csatlakozott a 2012-ben alapított Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez. Akkoriban talán kissé furcsán hatott az Eötvös József Főiskola két műszaki intézetének integrációja az NKE-be, de az elmúlt időszak egyértelműen bebizonyította, hogy jó helyre került a képzés. A kar szilárd alapjainak megteremtésében elévülhetetlen érdemei vannak Bíró Tibor dékánnak, aki két cikluson át, az alapítástól kezdve vezette a szervezetet. Az új kar rövid idő alatt rengeteg eredményt hozott: többek között megduplázódott felvételi létszámot, új szakokat, megsokszorozódott tudományos teljesítményt, jelentős infrastrukturális beruházásokat és kimagasló szakmai, közéleti szerepvállalásokat. Bíró Tibor azonban mégis a bajai közösség összetartó erejére a legbüszkébb. A Víztudományi Kar elmúlt hét évéről beszélgettünk az április elsejével leköszönő dékánnal.
A Víztudományi Kar története – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem égisze alatt – 2017-ben kezdődött; hogyan került hét évvel ezelőtt kapcsolatba az egyetemmel?
A vízügyi ágazat mindig is közel állt a szívemhez – és ezt talán tudták az akkori döntéshozó vízügyes kollégák is –, így amikor vezetőt kerestek az újonnan alakuló bajai Víztudományi Karra, engem javasoltak. A vízügyi ágazatba már be voltam ágyazódva, illetve akkorra megjártam három felsőoktatási intézményt, ahol sokéves magasabb vezetői tapasztalatot is szereztem – többször voltam dékán, illetve betöltöttem rektorhelyettesi tisztséget. Épp a Szent István Egyetem mezővizes képzésfejlesztésén dolgoztam, amikor a megkeresés érkezett 2016 decemberében. Február elején pedig már megbízott dékánként állhattam ott a bajai nagyelőadóban tartott befogadó ünnepségen Patyi András, az NKE első rektora mellett, akitől átvettem a dékáni láncot, illetve a kari zászlót.
Hogyan emlékezik vissza a kezdeti időszakra?
Az első napon, február elsején, amikor megalakult a VTK, délután négy órakor azzal szembesültünk, hogy senki nem viszi el a postát tőlünk. Így hát biciklire ült az egy szem adminisztrátor, és eltekert feladni a leveleket. Ez volt a hőskorszak. Alapjaitól kellett felépíteni a kart, hiszen csupán két műszaki intézet vált ki az Eötvös József Főiskolából (EJF), minden más szervezeti egység maradt a jogelőd intézménynél. A dékáni hivatalt, a tanulmányi és a gazdálkodási osztályt, azaz minden szükséges egységet újonnan kellett létrehozni, és fel kellett állítanunk a hallgatói önkormányzatot is. Akkoriban az EJF igazgatása a campus korszerű épületrészében tevékenykedett tovább, mi pedig a régi oktatási épület egyik folyosójának a felén láttunk neki a munkának. Nagy kihívást jelentett az egyetem szövetrendszerébe integrálódni, a bajai szervezetet hozzá kellett fazonírozni az NKE feszes működéséhez. Küzdelmes időszak kezdődött, amit tovább nehezített, hogy sem hivatalvezető, sem dékánhelyettes nem volt még a karon. Az egyetem akkori vezetésének határtalan támogatását nem feledem, Kovács Gábor rektorhelyettes és Horváth József főtitkár urakkal napi kapcsolatban voltunk.
Hat hónapon át egyedül vezettem a kart, augusztusban csatlakozott Cimer Zsolt dékánhelyettes úr, ezt követően hat évig ketten vittük az ügyeket. Az elmúlt évben érkezett a kari vezetésbe Pálvölgyi Tamás dékánhelyettes úr, azóta a nemzetközi ügyek sokkal kisebb mértékben nyomják a vállamat.
Mondhatjuk, hogy nagyjából három év kellett, hogy ténylegesen egyetemi karrá váljon a VTK.
2017. február 1-jén nemhogy MTA-doktorunk, de egyetemi tanárunk sem volt, nem volt mesterszakunk, és nem voltak doktori képzésben részt vevő hallgatóink sem. Néhány év elteltével lettek professzoraink, lett egy akadémikusunk, indítottunk mesterszakot, és témákat hirdettünk doktori iskolában, ahol a saját oktatóink is tanítanak. Tisztában voltam vele, hogy az első ciklusom fő feladata a szilárd alapok megteremtése lesz. Bátran állíthatjuk, alig van ma Magyarországon olyan jelentős vízgazdálkodási kérdés, amelynek megoldásában ne vennénk részt, a szakma figyel a Víztudományi Karra, kíváncsiak a véleményünkre: legyen szó akár a Balatonról, a dunai árvizekről vagy a Hableány sétahajó sajnálatos katasztrófájáról. Komoly pillére vagyunk a hazai „vizes” felsőoktatásnak. A vízgazdálkodáshoz kötődő szakmai szervezetek egytől egyig elismerik a VTK teljesítményét, a társintézmények egyenrangú partnerként kezelnek minket, még az OTDK Műszaki Tudományok Szekciójának szervezési jogát is elnyertük. A kezdetekben szkeptikus álláspontot képviselők tábora az évek során elolvadt, mintha a VTK az idők kezdete óta létezne.
Ezt alátámasztja a VTK erős szerepe is a két éve indult Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratóriumban.
A Nemzeti Laboratórium programsorozatát azért indították, hogy a hazai kutatóintézeti és felsőoktatási kutatóműhelyek nemzetközi láthatóságát, illetve azok iparral való kapcsolatát erősítsék. A laboratóriumok tudástőkét hoznak létre, projekteket generálnak, lehetőséget biztosítanak jó minőségű publikációk megjelentetésére. Nagyon komoly indikátoroknak kellett megfelelnünk, hogy konzorciumszervezésbe kezdhessünk, amit a magas szintre fejlődött humán erőforrásunknak is köszönhetünk. Amikor létrejött a VTK, elenyésző volt a Q minősítésű cikkek száma, jelenleg bőven száz feletti, aminek a fele Q1-es, de azon belül is túlnyomórészt – 70 %-ban – D1-es, ami azt jelenti, a tématerület felső tíz százalékba tartozik. Ez is láttatja, hogy olyan nemzetközileg is reputált kutatókkal rendelkezünk, akik például felfedeztek egy új algafajt, vagy részt vesznek az MTA Lendület Programjában. Ilyen kimagasló eredményeket csak a nagyobb kutatóhelyek képesek felmutatni. A VTK ezzel szemben viszonylag kis közösség, a csupán hetvenfős kari állományból 48-an oktatók, kutatók. Számos magasan kvalifikált kolléga intézményükbe csábításához egyrészt komoly kapcsolati tőkére, másrészt kiváló kutatási feltételekre volt szükség, amihez nagyban hozzájárult, hogy a bajai campus jelentős forrást kapott infrastruktúra-fejlesztésre.
Milyen infrastrukturális fejlesztések valósultak meg az elmúlt hét évben a VTK-n?
Az első négy év célkitűzése volt az is, hogy az oktatás és a kutatás infrastrukturális hátterét megújítsuk, illetve a fejlesztéseket előkészítsük. A laboratóriumok és a gyakorlóhelyek jó része a hetvenes évek elején épült, az eszközállomány kora is ehhez igazodott. Közel egymilliárd forint értékben szereztünk be eszközöket, ami mind az oktatás, mind a kutatás feltételrendszerét jelentős mértékben javította. A kar most már rendelkezik mérőhajóval, drónokkal; az építéstan, a geotechnika, a hidraulika, az analitika és a molekuláris biológia terén laboratóriumi nagyműszerekkel; fizikai kismintatérrel; de sokat fejlődtünk a hidrogeodézia és a hidrometria területén is. Az eszközfejlesztések nem álltak meg, most a Nemzeti Laboratórium Program és egyéb pályázatok keretében folytatjuk tovább. A hallgatók minél jobb kiszolgálását ugyancsak zászlónkra tűztük; kültéri sportpályákat, hallgatói teret alakítottunk ki, de a kollégiumi kondíciók fejlesztésére is gondot fordítottunk. A második ciklusomban vízépítési műtárgypark és minta-öntözőtelep létesült, a Víztechnológiai Oktatóbázis rekonstrukciójának, az új laborcsarnoknak, valamint a magyaregregyi mérőtelep fejlesztésének kiviteli tervei elkészültek.
Hogyan alakult a VTK képzési portfóliója a folyamatosan változó igények hatására?
A Víztudományi Kar az Eötvös József Főiskolától örökölt két alapszakkal indult. Az egyik, a képzések zászlóshajója, az építőmérnöki alapszak. Az itt végzettek tervezői jogosultságokat kaphatnak, vezető beosztású mérnökök lehetnek. A másik a három és fél éves környezetmérnöki alapszak, amely angol nyelven a külföldi hallgatók között az egyik legnépszerűbb szakká vált az évek során. A Kar megalakulását követő évben előkészítettük a hároméves vízügyi üzemeltetési alapszak indítását. Jelenleg ezzel a három BSc-szakkal működünk. Nagy eredménynek tartom, hogy mindhárom – köztük egy tervezői jogosultságot adó – szakot saját erőforrással angol nyelven is képesek vagyunk oktatni. Volt olyan első évfolyam, ahol a külföldi hallgatók aránya nappali tagozaton megközelítette az egyharmadot. Négy éve pedig elindítottuk az International Water Governance and Diplomacy szakot, amely kizárólag angol nyelven érhető el. Jelenleg előkészítés alatt van az újabb mesterszak, amely a bajai mérnöki alapszakjainkra épül. Reményeink szerint hamarosan jelentkezni is lehet rá.
Szakirányú továbbképzéseinknek tradicionálisan jó a hírnevük, hosszú évek óta működnek, azokat több száz hallgató végezte el. Ezek közül a két vezérszak az ár- és belvízvédelmi szakmérnöki és a vízellátás-csatornázás szakmérnöki képzés.
Nem célunk a tömegképzés, illetve az, hogy új, trendi szakokat indítsunk. Szakmaspecifikus, tradicionális „vizes” képzéseket nyújtunk, figyelve a változó ágazati igényeket és az integrált vízgazdálkodás követelményeit.
Egyre több fiatal szeretne Baján tanulni?
A Víztudományi Kar egyre ismertebb és népszerűbb, ami magával hozza az érdeklődés és a létszám növekedését; ezt mutatja az is, hogy a legutóbbi nyílt napunkon telt ház volt, több mint négyszáz érdeklődő vett részt rajta. 2017-ben még a jogelőd intézményhez lehetett jelentkezni, ekkor negatív rekordot döntött a felvételi létszám, mindössze 56 fő volt, az építőmérnöki nappali tagozatra 15 fő került be. Tavaly szeptemberben több mint 130 elsőéves építőmérnök kezdte meg tanulmányait, összességében 214 főt tudtunk felvenni. Ha ezt felszorozzuk három és féllel, vagyis az átlagos képzési idővel, akkor elmondhatjuk, hogy az intézmény jó úton halad a kapacitáskihasználásban.
Ennek ellenére kívülről kicsi és összetartó közösségnek tűnik a VTK.
Nem csak azért összetartó, mert viszonylag kevesen vagyunk, hanem mert tudjuk, hogy Baján sok mindent magunknak kell megoldani. Bajai dékánként az oktatás- és kutatásszervezésen kívül foglalkoznom kellett például kollégiumi ügyekkel, létesítményfelelősként üzemeltetéssel, illetve a telephelyeinkkel. Csak összetartással és egymásra figyeléssel lehet az akadályokat leküzdeni. De nem csupán ez, hanem a számos olyan közös program, mint a kari nap, a sportnap vagy épp a legutóbbi farsangi ünnepség is egyesíti a közösség erejét; de igyekszünk a városi életbe is minél jobban belefolyni.
Jó érzés, hogy a kart a kívülállók egy jó közösségnek és minden tekintetben jó munkahelynek látják.
Milyen szerepe van a város szempontjából a VTK-nak?
Volt egy kis félelmünk, amikor új intézményként megjelentünk a városban, nem tudtuk előre a lakosság fogadtatását. De a kezdetektől mindenki nagyon pozitívan állt hozzánk, mert tudták, hogy missziónk a hazai vízgazdálkodás mérnökutánpótlása, és erre Baja büszke lehet. Mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk az önkormányzattal, a kormányhivatallal, a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel és minden helyi vezetővel – rendszeresen invitáljuk egymást közös rendezvényekre. Egymás munkáját ugyancsak segítjük: a városnak például csapadékvíz-elvezetési ügyekben adunk tanácsokat, de a monitoringrendszerük üzemeltetésében is számíthatnak ránk. Közös kutatási programot alakítottunk ki a helyi kórházzal, és együttműködünk a bunyevác néptánccsoporttal is. Részt veszünk a városi programokon, ki nem maradhatnánk a futóversenyekből, és természetesen minden júliusban együtt főzzük a halat a főtéren a bajaiakkal.
Mit tekint az elmúlt hét év legnagyobb eredményének?
Azt, hogy ez a kis közösségünk milyen büszke a Víztudományi Karra. Jó érzéssel járnak be dolgozni a munkatársak, hiszen ők is látják a VTK teljesítményét. Említhettem volna a mérőhajó beszerzését is például, vagy az infrastrukturális beruházásokat, de ezek csak eszközök. Az emberek a legfontosabbak. Az, hogy egy intézmény milyen jól működik, alapvetően a humán erőforráson múlik – a kollégák segítenek egymásnak, együttműködnek, közösségi életet élnek, és tudják, hogy mindig számíthatnak egymásra.
Milyen kihívások előtt áll a jövőben?
Főképp a vízgazdálkodással kapcsolatos tudományos tevékenységemre szeretnék koncentrálni a Katonai Műszaki Doktori Iskolán belül, amelyben szavazati joggal rendelkező törzstag lettem. Emellett a mezőgazdasági vízgazdálkodással kapcsolatos tárgyak tárgyfelelőse leszek továbbra is. De természetesen ezentúl is teljes mellszélességgel ellátom a szakmai szervekben a Víztudományi Kar képviseletét.
Március végével hogyan fog megváltozni az élete?
2009. augusztus elsején lettem először dékán, akkor még negyvenéves sem voltam. Ez a harmadik felsőoktatási intézmény, ahol dékáni kinevezést kaptam, de szerencsére mindig a víz volt a középpontban a munkám során. Szokatlan lesz, de közel tizenöt év után mást is csinálni kell és lehet. Ha az ember mindig dékán, akkor előbb-utóbb úgy marad, nem szeretném, ha a családban is így szólítanának (nevet).
Nem volt ritka, hogy reggel fél hétkor vettem fel az irodám kulcsát, az első öt évben éjfél előtt nem túl gyakran mentem haza a munkából. Ma már elég este kilencig maradni (nevet)
Életem legszebb időszaka volt, amit a VTK élén töltöttem, telis-tele szakmai kihívásokkal. Kiváló kollégákkal sodort össze az élet, amiért hálás vagyok a sorsnak. A Víztudományi Kar egy jó csapat, jó szakemberekkel. Minden kollegámra büszke vagyok. Remélem, ők is azok lehetnek! Ahova eljutottunk, az közös siker.
Az interjú a Bonum Publicum 2024/2 számában jelent meg.
Szerző és fotó: Szilágyi Dénes