Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Közigazgatási karrierlehetőségek - Kormányzati Szakmai Nap az NKE-n

Ha még nem tudod, hogy mit fogsz csinálni az oklevél megszerzése után, látogass el a II. Kormányzati Szakmai Napra március 21-én a Ludovika Arénába és ismerd meg a minisztériumok és háttérintézményeik működését és az elérhető álláshelyeket.

A 10 órától kezdődő eseményen a többi között szó lesz a tudatos karriertervezésről, gyakornoki programokról, de a különböző minisztériumok képviselőitől megtudhatod azt is, milyen sokrétű előkészítő és háttérmunka szükséges napi szinten egy állam igazgatásához.

A 2023-as esemény nagy sikerére való tekintettel a Kormányzati Személyügyi Központot is irányító Miniszterelnöki Kormányiroda kezdeményezésére ismét Kormányzati Szakmai Napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) március 21-én. Az idei rendezvény elsődleges célja az, hogy az elérhető álláshelyekről és karrierlehetőségekről kapjanak tájékoztatást az érdeklődők.

Az NKE a hazai és nemzetközi közigazgatási szakemberek és vezetők képzésének bázisintézménye, amelynek egyik legfontosabb feladata, hogy egységes szemlélet alapján biztosítsa a szakmai utánpótlást a kormányzati és a közigazgatási szervek számára. Egyebek mellett ezt a célt is erősíti a második alkalommal megvalósuló Kormányzati Szakmai Nap, amelynek során a központi közigazgatás képviselői és az egyetemi hallgatók találkozhatnak és szakmai eszmecserét folytathatnak az elérhető álláslehetőségekről.

Az idei rendezvényre azonban nemcsak az NKE hallgatóit várják a szervezők, hanem minden olyan egyetemistát, aki még bizonytalan a jövőjét illetően.

A rendezvényen köszöntőt mond Varga Réka, az ÁNTK dékánja, majd Lázár János építési és Közlekedési miniszter nyitja meg az eseményt. Mások mellett előad Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Ugrósdy Márton, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Politikai Igazgatói Irodát vezető helyettes államtitkár, Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkára, Rédey Krisztina, Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára.

 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Szöveg: Sallai Zsófia

Fotó: Szilágyi Dénes