A második világháborút követően a kollektív bűnösség elvének alkalmazása Közép-Európában úgynevezett „bevett gyakorlattá” vált a térség etnikai kérdéseinek megoldásában. Ez a politika nemcsak a régió demográfiai jellemzőire, különösen etnikai, nemzeti és nyelvi sokszínűségére gyakorolt hosszú távú hatást, hanem az egyéni jogviszonyokra is, például az adott etnikai csoportokhoz tartozó egyének magántulajdonának elkobzása révén.
Ám a köztudatban sokan úgy vélik, hogy a kollektív bűnösség elve a holokauszthoz vagy a porajamoshoz, vagyis a roma holokauszthoz kapcsolódik, és ma már nem érinti az egyének jogviszonyait.
Valójában bizonyos esetekben a kollektív bűnösség elve napjainkban is érvényesül, ezért érinti Közép-Európa államközi és az egyének közötti kapcsolatait is. Látható és érzékelhető, hogy a történelemnek ez a fejezete nincs megfelelően feldolgozva, sőt megnyugtatóan lezárva sem. Éppen ezért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Kisebbségpolitikai Kutatóműhelye november 8-án megrendezte a Kollektív bűnösség Közép-Európában a II. világháború után és ma című angol nyelvű nemzetközi konferenciáját, amely a Közép-Európában alkalmazott „kollektív bűnösség” elvén alapuló intézkedések, retorziók változatait és máig élő következményeit mutatta be.
Deli Gergely, az NKE rektora bevezető beszédében úgy fogalmazott: „A második világháború után a kollektív bűnösség elvének alkalmazása a térségben általános gyakorlattá vált. A konferencia célja, hogy elindítson egy akadémiai párbeszédet az etnikai csoportok kollektív büntetésének történelmi és nemzetközi vonatkozásairól, valamint rámutasson és megvitassa ezek következményeit a ma élők számára”. Mint mondta, az esemény a téma megközelítési módjának széles skáláját érinti, amelyből sikerül feltárni a különféle értelmezéseket.
Gyurcsík Iván, a Kisebbségpolitikai Kutatóműhely vezetője hangsúlyozta, hogy a kutatócsoportjuk még nagyon új, ugyanis 2022 októberében alakult meg. A téma kapcsán kiemelte, hogy 1989 után a térség országai, a többi között az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozások után, hivatalosan is jogilag rendezettnek tekintették a kisebbségi kérdést. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar Országgyűlés 2012-ben nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének hivatalos emléknapjává. E mellett kitért arra is, hogy 2013-ban a szerb parlament elítélte a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944–45-ben, a szerbek által elkövetett tetteket.
Varga Réka, az egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi jog egyik alapvető dolga az egyén büntetőjogi felelősségének vizsgálata a kollektív felelősséggel vagy bármilyen modellel szemben. Mint mondta, nehéz kikapcsolni az asszociatív érzéket egy nemzet kérdésében, ha a háborús bűnök elkövetése szóba kerül. Hangsúlyozta, hogy a téma olyan kérdések vet fel, mint például mi lesz azokkal, akik ellenzik a háborút. Ki lépne be valójában a háborúba? Volt-e esélyük azoknak, akik ellenezték a háborút, hogy valóban tegyenek valamit ellene? Meddig terjednek az állampolgárok kötelezettségei ebben a kérdésben?
Online csatlakozott a konferenciához Alfred-Maurice de Zayas amerikai jogász és író, aki az emberi jogok és a nemzetközi jog területén tevékenykedik, sőt első független ENSZ-szakértőként dolgozott a demokratikus és méltányos nemzetközi rend előmozdításában Kifejtette, hogy a történelem során, a bibliai idők óta szemtanúi lehetünk a kollektív büntetés különféle formáinak. Példaként említette többek között az albigensek elleni hadjáratokat a 12. és 13. században, vagy a későbbi évszázadokban a franciaországi protestánsokat sújtó vészterhes időket.
A keynote beszédeket két tematikus szekció követte, amelyben nemzetközi és hazai előadók tartottak előadásokat. Az első szekció a kollektív bűnösség elvének alkalmazásáról szólt Csehszlovákiában. Tárnok Balázs, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégiai Kutatóintézetének vezetője és a Kisebbségpolitikai Kutatóműhely tagja bevezetőjében arra világított rá, hogy a háború után a felelősségre vonást hogyan alkalmazták a németek és magyarok esetében, és annak milyen történelmi, erkölcsi, politikai és jogi aspektusait különböztethetjük meg. Ezek mind a mai napig hatással vannak ránk.
Jan Rychlík, a prágai Károly Egyetem Cseh Történeti Intézetének professzora előadásában arról értekezett, hogy a német és magyar kisebbségnek milyen volt a helyzete Csehszlovákiában, kitérve főleg az vagyonelkobzás és később, a földtulajdon visszaszolgáltatására. Mint mondta, már 1919 után alkalmazták azt a földreformmal kapcsolatos törvényt, amelynek egyik fő célja a birtokok állapotának megbontása volt. Hozzátette, a hivatalos álláspont szerint nem nemzetiségi szempont szerint jártak el. Az 1989–90-es demokratikus változások lehetőséget adtak arra, hogy a kérdést szakmailag szabad körülmények között a kutatók feldolgozzák, térségünk államai rendezzék a morális, jogi, kárpótlási és egyéb igényeket.
Juraj Marušiak, a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa a második világháború utáni csehszlovákiai igazságszolgáltatást és annak hatását vizsgálta, Szlovákia és Magyarország kétoldalú kapcsolatainak (1993 és 2023 között) szemszögéből.
Fiala-Butora János, a Társadalomtudományi Központ tudományos főmunkatársa arról beszélt, hogy a Beneš-dekrétumoknak milyen, máig tartó hatása van Szlovákiában. Mint emlékeztetett: 1945 és 1948 között a németekre és a magyarokra ellenségként tekintettek a kollektív bűnösség elve szerint. Előadásában ismertette, hogy miként alkalmazzák a mai napig visszamenő hatállyal Szlovákiában a Benes-dekrétumokat, hogyan juttatják érvényre napjainkban az etnikai alapú kollektív bűnösség elvét, és ez miért összeegyeztethetetlen a hatályos nemzetközi jogi előírásokkal és emberi jogi normákkal. A szakember továbbá javaslatokat is felvázolt a probléma megoldására.
A konferencia második szekciójának témája kollektív bűnösség elvének magyarországi, romániai és jugoszláviai alkalmazása volt a II. világháborút követően. Marchut Réka, a Társadalomtudományi Központ Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa előadásában a magyarországi németek kitelepítéséért való felelősség kérdését járta körbe. A II. világháború után, részben a potsdami konferencia értelmében, részben egyes győztes államok döntése alapján került sor az évszázadok óta Közép- és Kelet-Európában élő őshonos német lakosság kollektív büntetésére: a kitelepítésekre, az elűzésekre.
Lönhárt Tamás, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyetemi docense arról tartott előadást, hogy az erdélyi közösségek 1944-1947-ben milyen kollektív traumáknak és retorzióknak voltak kitéve és ezek hogyan köszönnek vissza az 1989 utáni emlékezetpolitikában és az átmeneti igazságszolgáltatásban Romániában.
Korhecz Tamás, Szerbia alkotmánybírója, aki a konferencián egyetemi tanári minőségében vett részt, arról beszélt, hogy a kollektív bűnösség a múltban, Jugoszláviában és a jelenben, vagyis a rehabilitációval és a kárpótlással kapcsolatos jogi kérdések hogyan jelennek meg a szerbiai jogi gyakorlatban. Korhecz Tamás vizsgálta a kollektív bűnösség elvének etnikai alapú alkalmazását az 1944-48 közti Jugoszláviában, a jugoszláviai és szerbiai történelmi megbékélés folyamatát és tényezőit, valamint a szerbiai jóvátételi folyamat jó gyakorlatait mutatta be.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes