Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Egy új világ kapujában

Az elmúlt tizenkét évben közel száz diplomaosztó ünnepségen vettem részt. Na, persze ez nem az okleveleim számára való utalás; de most nem is az eseményeken ellőtt expók számáról – ami egyébként kétszázezernél is több – szeretnék beszélni. Sokkal inkább arról, hogy mennyire meghatározó élmény, amikor először kezünkben tarthatjuk első oklevelünket. Több mint tíz évvel ezelőtt járunk; helyszín a Gellért-hegy, Ménesi út 5. A maihoz hasonló időjárás volt: harmincöt fok, verőfényes napsütés, szélcsend. De valószínűleg a negyvenet is súrolta abban a fóliasátorban, ahol közel ötszáz évfolyamtársammal együtt talárban vártuk, hogy kézhez kapjuk oklevelünket. Visszagondolva ez jobban megizzasztott, mint bármelyik vizsga... Úttörő évfolyam voltunk, hiszen mi kaptunk először NKE-s diplomát, és mi lettünk az egyetem első mesterszakos évfolyama. Azóta elrepült sok év, az NKE pedig a felsőoktatás meghatározó szereplőjévé vált, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy idén több mint ezerötszáz hallgató búcsúzott egyetemünktől. Sokuk számára csupán most kezdődik az igazi nagybetűs élet; és persze az élethosszig tartó tanulás...

 

Szilágyi Dénes, főszerkesztő

 

A Bonum Publicum legutóbbi lapszáma IDE KATTINTVA érhető el.

A Bonum Publicum korábbi lapszámai EZEN A LINKEN olvashatók.

 


Címkék: Bonum Publicum