Kovács László dandártábornok – aki ezt megelőzően a Magyar Honvédség Kiberműveleti Parancsnokságának parancsnokaként szolgált – tölti be június 16-ától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettesi pozícióját. Terveiről és tudományos stratégiájáról beszélgettünk; de megtudtuk azt is, szerinte hogyan lehet ösztönözni a fiatalokat, hogy a tudományos pályát válasszák.
Nem idegen számára az egyetem közege, hiszen korábban, az egyik jogelőd intézményben végzett katonai elektronikai szakirányon, később doktori tanulmányait is itt folytatta. Hogyan emlékezik vissza az itt töltött időre?
Hatalmas szerencsém volt, hogy annak idején, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatójaként olyan szellemi műhelynek lehettem a tagja, amely meghatározta a tudomány iránti elköteleződésem. Olyan oktatók és kutatók vettek részt az Elektronikai Hadviselés Tanszék életében, mint Makkay Imre professzor vagy Haig Zsolt professzor – aki jelenleg is oktat a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon. A tanszék nem a múlt vagy a jelen kérdéseit vizsgálta, hanem a jövő haditechnikáját kutatta; itt ismerkedtem meg a kiber- és információs műveletekkel, ami karrierem meghatározó területévé vált. A doktori képzés során számos hazai és nemzetközi tudományos tevékenységet végeztem, egy valódi nyüzsgő kutatóműhelyben találtam magam. Ennek köszönhetően állhattam életemben először katedrára – ami nem is annyira egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik.
Teljesen azonban soha nem szakadt el az NKE-től, az intézmény alapítása óta a HHK Elektronikai Hadviselés Tanszék egyetemi tanára.
2010-ben lettem egyetemi tanár, még a jogelőd intézményben. Rendkívül élvezem az oktatást, jó látni, hogy – akár a katonák, akár a civilek között – rengeteg a tehetség, akik később talán oktatók, szakterületük vezetői lesznek. Szoktam mondani, ha akár egy hallgatónak is felcsillan a szeme a tanórán, akkor már megtérült az oktatásba fektetett energia. Habár nem könnyű szakma, sok kihívással jár, elhivatottság is kell hozzá, újra és újra tanulni kell, és a gyakorlati fogásokat be kell vinni a tanterembe; emellett ami fontos: csapatban lehet végezni. Szerencsére már az NKE indulása után volt lehetőség különböző kutatócsoportokat alapítani, amelyekből mára az egyetem meghatározó kutatói kerültek ki. Meggyőződésem, hogy munkánkkal hozzájárulhatunk Magyarország biztonságához, hiszen ez is egyik feladatunk az oktatáson kívül.
Később vezetői pozíciót is betöltött a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (valamint jogelődjén is); a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese volt.
Nagyon pozitív élmény volt számomra, hogy a külföldi egyetemek – nem csupán a katonai, hanem a civil felsőoktatásban is – rendkívül nyitottak voltak irányunkba; nagyon jó kapcsolatokat, szövetségeket alakítottunk ki akkor, amelyek közül számos mind a mai napig működik. Például egy konzorcium tagjaként nemzetközi félévet dolgoztunk ki, amelyben minden intézmény vállalta, hogy idegen nyelvű képzést indít a megadott tematikák alapján. Természetesen ehhez hozzátartozott a tananyag kidolgozása és az oktatók felkészítése is, de mindez nem jöhetett volna létre nemzetközi kapcsolatok és kutatások nélkül. Ez is jó példája annak, mennyire elengedhetetlen nemzetközivé tenni a kutatásokat. Itthon lehetünk világhíresek, de az nem az igazi…
Tudományos rektorhelyettesként most ugyanezzel a területtel foglalkozhat, csak magasabb szinten. Hogyan kapta meg a felkérést?
Csikány Tamás dandártábornok úr júniusban töltötte be a vezetői megbízatásához kapcsolódóan meghatározott felső életkort. Mivel Deli Gergely rektor szisztematikus építkezést folytat az egyetemen, már korábban elkezdte keresni a tudományos rektorhelyettes utódját; ekkor fordult hozzám, ami nagy megtiszteltetés számomra. Az elmúlt két hónapban megvizsgálhattam az egyetem felépítését, működését, tevékenységét, és azt kell mondanom, fel van adva a lecke, hiszen az elmúlt négy évet – az oktatást leszámítva – nem itt töltöttem (a Magyar Honvédség kiberműveleti képességfejlesztésében vettem rész); nagyon pozitív meglepetésként ért azonban, hogy számos olyan szervezeti egység, képesség van az egyetemen, amely az elmúlt években a tudományos életben kialakult. Fejlődő ívet látok az egyetem mögött, és bízom benne, hogy a felfelé ívelés folytatódik a jövőben is. Nagy megtiszteltetés, ha ehhez én is hozzájárulhatok tudományos rektorhelyettesként.
Irányítása alá tartozik az Egyetemi Könyvtár, a Ludovika Egyetemi Kiadó, a Tudományos Ügyek Irodája és a Tudománystratégiai Osztály is. Széles portfólió.
Úgy gondolom, hogy ezek a szervezeti egységek nem csupán adminisztráció szempontjából meghatározóak az egyetem tudományos tevékenységének fejlesztésében, hanem valós szakmai tudással, „jó gyakorlatokkal” is támogatják a kutatókat. A Tudománystratégiai Osztály nem csupán a kutatások módszertanában, hanem a publikálás folyamatában is segít; a könyvtár számos olyan szolgáltatással bír, amely elengedhetetlen a tudományos munkához. A kiadó nagy segítséget nyújt az oktatók és a kutatók számára publikálás során. Egyetemünk tizennégy tudományos folyóiratot ad ki, amelyekben magas színvonalú publikációk jelennek meg. Emlékszem még, mekkora munka volt annak idején főszerkesztőként végigvinni egy folyóirat megjelenését. Az elmúlt tíz évben ezen a területen is látványos minőségbeli javulás mutatkozik. A Tudományos Ügyek Irodájának koordináló munkája pedig nem csupán a doktoranduszok számára segítség, hanem az egyetem működésében is meghatározó. Ezek azok a szervezeti egységek, amelyek alapvetően szükségesek a tudományos élet magas színvonalon tartásához; azonban nem szabad elfelejteni a karok, a kutatóintézetek és az Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) együttműködését és támogatását. Ezek összessége szükséges ahhoz, hogy az egyetem valódi szellemi műhelyként működjön az egyébként nagyon szerteágazó államtudományok területén. Számos olyan képességgel rendelkezik az egyetem, amelyeket egy irányba kell terelni ahhoz, hogy valódi minőséget, nemzetközi térben is látható kutatásokat tudjunk felmutatni.
Előzőleg szóba került az EJKK és az egyetemen működő kutatóintézetek, kutatóműhelyek. Hogyan tekint rájuk?
Lehetőséget látok bennük, hiszen ezek nélkül a szellemi műhelyek nélkül nagyon nehéz lenne felvenni a versenyt a honvédelmet, rendvédelmet, közigazgatást, vízügyet érintő kihívásokkal. Személyesen is kapcsolatban vagyok néhány intézettel, kiemelten nyilvánvalóan a Kiberbiztonsági Kutatóintézettel. Egykori kiberbiztonsági vezetőként mondhatom, ez a terület is igényli, hogy legyen mögötte egy szellemi műhely. Az egyetemen néhol van átfedés a kutatóintézetek és -műhelyek között, de ez pozitív, hiszen nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha nincsenek kutatások, akkor nincsenek eredmények, amelyeket be tudnánk építeni az oktatásba. A tudományos rektorhelyettes szerepe – ahogy korábban említettem – a koordinációval, a támogatással felértékelődik, ugyanakkor a különböző programok, kutatási források megtalálása, partnerek keresése, hálózatok kialakítása nem egyszemélyes feladat, hanem csapatmunka. Az irányításom alatt lévő csapat kiemelkedően teljesít, így ebből a szempontból könnyű dolgom van, hiszen erre építve lehet valódi eredményeket elérni.
Hogyan látja egyetemünk tudományos helyzetét a hazai és nemzetközi felsőoktatási térben?
Az NKE alapítása óta eltelt tizenegy év az egyetemek történetében nem túl hosszú időszak; ugyanakkor az intézmény ebben a több mint egy évtizedben kivívta magának azt a helyet és szerepet a felsőoktatásban, amelyet a korábbiakban az egyetem fenntartója meghatározott: komoly, megkérdőjelezhetetlen szereplője lett a hazai felsőoktatásnak, amit felvételi számaink is bizonyítanak. Az egyetemen van fejlesztési területért és nemzetközi területért felelős rektorhelyettes is, valamint nemzetközi főigazgató, ami külön bizonyíték arra, mennyire fontos a nemzetközi együttműködés és fejlesztés az intézmény számára. Az NKE nemzetközi térben is ismert, számtalan példaértékű kapcsolattal rendelkezik Európában és a tengerentúlon is. Ezeken a kapcsolatokon belül lehet bevonzani a külföldi hallgatókat, kutatókat, illetve ezeknek köszönhetően tudjuk mi is kiküldeni őket a partnerintézményekbe. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ezen a láthatóságon lehet javítani, ez az egyetemi felső vezetés közös feladata.
Milyen programmal készül a következő évekre?
Azt gondolom, a minősített oktatók utánpótlásának növelése és nyomon követése az elsődleges feladat, hiszen itt kezdődik a jövőbe fektetés: az egyetemi hallgatókból oktatót nevelünk, majd segítjük őket az előmenetelben, akár az MTA-doktori vagy akadémikusi címig. Ugyanakkor ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik a nemzetközi térben való kutatás, ami a második pont. A harmadik, hogy ehhez megfelelő infrastruktúrát és támogatást nyújtsunk számukra; ezért is volt nagyon pozitív a szenátus döntése, hogy a Tudománystratégiai Osztályt nemrég a tudományos rektorhelyettes szakmai irányítása alá helyezte. Nem elhanyagolható feladat a Magyar Tudományos Akadémiával való együttműködés, illetve a tudományos közéletben való még aktívabb részvétel. Ezek nagyon széles skálán mozgó feltételeket feltételeznek, de egy irányba mutatnak: akkor lesz valaki oktató, ha megfelelő támogatást élvez, akkor válik belőle tudományos fokozattal, nemzetközi tapasztalattal rendelkező kutató, ha támogatjuk a doktori képzését. Mindehhez megfelelő koordináló munka kell, amihez rendelkezésre áll a csapat.
Hogyan lesz a fenti stratégiai irányokból kézzelfogható eredmény?
A tudományos stratégiai célokat, amiket megfogalmaztam, aprópénzre kell váltani. Akciótervet készítettem, amely tartalmazza a konkrét lépéseket a Q-s folyóiratcikkek támogatásától az oktatói előmenetel stratégiai szintű támogatásáig, összhangban az intézményfejlesztési tervvel, feltételezve az oktatási rektorhelyettes és a főtitkár támogatását is. A többi akcióról egyelőre részletesen nem beszélnék, mert folyamatos egyeztetés alatt vannak, de szerepel köztük a doktori képzés támogatása, tudománymódszertani publikációs támogatás, a könyvtár szolgáltatásainak aktívabb bevitele az oktatásba, illetve a szakkollégiumok támogatása is. Számos elképzelésem van még, amely ezeket a tudománystratégiai célokat támogatja; bízom benne, hogy a ciklus végére már középtávon jelentkezhetnek ezeknek az eredményei.
Végül egy örökös kérdés: hogyan lehet ösztönözni a fiatalokat, hogy a tudományos pályát válasszák?
Azt kell mondanom, szerencsére mindig vannak olyan tudásra szomjazó fiatalok, akiknek felcsillan a szeme egy-egy érdekes téma hallatán. Nyilván nem mindenkiből lesz egyetemi oktató, de aki szeretne, és érez elhivatottságot az oktatás, kutatás iránt, annak hosszú távú jövőképet, karriert biztosíthatunk. Az egyetem mindegyik karán nagyon sok olyan fiatal oktató, kutató van, akiknek plusz ösztönzést jelenthet, ha érzik maguk mögött az egyetem támogatását. Motiváló tényező lehet, hogy napjainkban egyre könnyebb az átjárás a katedra és az üzleti élet vagy a közigazgatás között. Hasonló karrierutat jártam be én is, habár nem szakadtam el az oktatástól, az utóbbi három-négy évet a honvédség kiberképességeinek fejlesztésével töltöttem, most pedig visszatértem az egyetemre. Növeli a hitelességet, ha a gyakorlatban is azzal tudunk foglalkozni, amit oktatunk, majd az ez idő során szerzett gyakorlati tapasztalatokat be tudjuk építeni az oktatásba. Ugyanígy van, ha színvonalas kutatásokat folytatunk, amelyek inspirálólag hatnak, sikert jelentenek, amelyekből építkezhetünk a jövőben.
A cikk a Bonum Publicum magazin 2023/5. lapszámában jelent meg.
A Bonum Publicum korábbi lapszámai EZEN A LINKEN olvashatók.
Szerző és fotó: Szilágyi Dénes