A Tanácsköztársaság ellen szervezett legjelentősebb ellenforradalmi kísérlet 104. évfordulója alkalmából a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1918 utáni történetének egyik legmeghatározóbb eseményére, az 1919. június 24-én lezajlott Ludovika-felkelésre emlékeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vezetői és az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) állománya, valamint megkoszorúzták a Guido Romanelli olasz tüzér alezredes tiszteletére állított emléktáblát is június 22-én az NKE-n. Az ünnepség kezdetén a résztvevők egyperces néma csenddel emlékeztek meg az egy nappal korábban elhunyt magyar katonákról.
Fontos látnunk, hogy a 104 éve történt ellenforradalmi esemény milyen körülmények között zajlott – fogalmazott Négyesi Lajos ezredes. Az NKE HHK Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének egyetemi docense megemlékező beszédében hozzátette: 1919-ben a Ludovikának olyan tanári kara volt, amely mögött az I. világháború tapasztalatai álltak, és akiket az ellenforradalmi megmozdulást követően elítéltek végül szinte mindannyian tábornoki rendfokozatot szereztek. Mindez jó példa az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHK) hallgatói számára, hogy „ha a ludovikás szellemiséget el tudják sajátítani, meg tudják élni, magukba tudják építeni, akkor megvan a lehetőségük arra, hogy tábornokok legyenek”. A honvéd tisztjelöltekhez szólva Négyesi Lajos kiemelte: soha ne felejtsék el, hogy bármit is hoz számukra az élet, ők mindig Ludovikások maradnak! Azonban nemcsak a hősi halottjainkra kell emlékeznünk, hanem a ma élő példaképekre is, hiszen ők jelentik azt az életpályamodellt, azt a tapasztalatot, amelyet követnünk kell – zárta gondolatait az ezredes.
Az ünnepi beszéd után megkoszorúzták a Ludovika Főépület mögött elhelyezett, a harcokban elesett Ludovikások tiszteletére emelt emlékoszlopot és a Romanelli-emléktáblát. Koszorút helyezett el Sticz László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, Schmittné Makray Katalin zászlóanya, Mihály Imre alezredes, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj Híradó és Informatikai Részleg részlegvezetője, Lippai Péter dandártábornok, a HHK megbízott dékánja és Terjék Levente hallgató főtörzsőrmester, a HHK HÖK tanulmányi ügyekért felelős alelnöke.
Guido Romanelli a Tanácsköztársaság kikiáltása után másfél hónappal érkezett Budapestre az Olasz Katonai Bizottság vezetőjeként. Az olasz tüzér alezredes feladatai közé tartozott, hogy ellenőrizze Magyarországon a fegyverszüneti megállapodás betartását, megszerezze a világháborúban hadifogságba esett és elhalálozott olasz katonák dokumentumait, tárgyait, valamint igyekezzen gondoskodni a hadifoglyok és menekültek hazatéréséről.
Romanelli humanitárius tevékenységének csúcspontja – amely népszerűségét megalapozta – a Tanácsköztársaság ellen 1919-ben kitört Ludovika-felkelés résztvevőinek megmentése volt. Az ellenforradalmi megmozdulás leverését követően ugyanis a hatalom rögtönítélő bíróságot állított fel, és halálbüntetést szabott ki a felkelőkre. A felkelők vezetői és az őrizetbe vett akadémikusok ellen meghozott halálos ítéletek végrehajtását Guido Romanelli, a bécsi antant katonai misszió Magyarországra küldött megbízottjának közbelépése akadályozta meg.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes