A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sportdiplomáciai szerepének vizsgálata során négy fejezetre osztható fel a történelmi visszatekintés, amely az MLSZ 1901-es alapításától indul 1945 végéig, majd a II. világháborútól 1987-ig, ezután a magyar labdarúgás legkevésbé sikeres és pénzügyileg is nehéz időszaka következett, amelyet a rendszerváltást követően számítva 2010-ig jegyezhetünk, 2010-től pedig ismét új időszámítás kezdődött – hangzott el az Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Kormányzástani és Közpolitikai Tanszékének szervezésében megvalósuló rendezvényen, ahol egyetemünk vendége volt Huszár István, az MLSZ nemzetközi osztályának vezetője, aki az említett időszakok legfontosabb eredményeire mutatott rá.
Eszerint az MLSZ nemzetközi diplomáciai szerepvállalása 1904-ben kezdődött, amikor a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) tagjává vált, az első mérföldkő pedig az 1907-es amszterdami kongresszus, ahova már a magyar szövetség is delegált résztvevőket. Az első huszonöt év vezérlő eszméje: „Béke belül, béke kívül” volt. Ezen időszak céljai között szerepelt egy értékes országimázs kiépítése, és nemzetközi rendezvények rendezési jogainak megszerzése. Huszár István kiemelte, hogy „olyan értékeket tudunk felmutatni a múltban, amelyet sokan nem is ismernek”. Az első komoly európai kupaversenyről szóló elképzelést az I. világháború után formálták meg. Az ötletgazdák a közép-európai országok voltak, akik abban az időben élen jártak a világ labdarúgásában. 1924-ben Ausztria, 1925-ben Csehszlovákia, majd 1926-ban Magyarország hozta létre első nemzeti ligáját, 1927 pedig a Középeurópai Kupa (KK) versenyrendszer kezdete. Az 1930-as években kimagaslóan nagy volt az érdeklődés a magyar edzők iránt nemzetközi szinten, az olasz elsőosztályú FC Internazionale (korábban Ambrosiana) csapatánál 1926-tól 1936-ig kizárólag magyar edzők irányították a csapatot. Az 1933-34-es olasz szezonban, az élvonal 18 csapatából 12-nél magyar edző dolgozott.
A II. világháborút követően aranycsapatunk sikersorozatait senkinek nem kell bemutatni, ekkor mindenki Magyarországra szeretett volna jönni tanulni a futballról, de ebben az időszakban persze ez nem ment olyan könnyen. Ennek a futball szempontjából meseszerű időszaknak 1956 vetett véget. Közel 200.000-en hagyták el ekkor az országot, közülük mintegy 200 fő profi magyar labdarúgó volt. Puskás Ferenc ekkor már a Real Madridban játszott, a magyar sajtó azonban egy szót sem ejtett a hazai legendáról, hiába az 1960-as BEK-döntő vagy a sorozatos gólkirályi cím a spanyol elsőosztályban, amely napjainkban is a világ egyik legerősebb bajnoksága. 1960-ban megalapították az UEFA Kupagyőztesek Európa Kupáját az akkor MLSZ elnök, Barcs Sándor javaslatára is. 1967 Albert Flóriáné lett az európai Aranylabda. 1970-ben megjelentek a televíziós jogdíjak, ahonnan rengeteg bevételre tettek szert a csapatok, így leginkább a nyugati nagyhatalmi országok csapatai tudtak rohamos ütemben fejlődni. Nálunk ez egészen máshogy nézett ki, a szocialista blokkban sajátos struktúrát alakítottak ki, és az állam által működtetett modell érvényesült. Megjelentek a klubok mögötti „bázisvállalatok”, mint például az Újpest esetében a Belügyminisztérium, a Honvéd mögött pedig a Honvédelmi Minisztérium.
Huszár István elmondta, hogy a rendszerváltozást követő két évtized volt a profizmusba vezető átmenet időszaka, amely az állami fenntartást követően nagyon lassú és nehézkes folyamat volt. A 2000-es évek kezdete kifejezetten nehéz időszak volt a magyar futball számára, jelentős szponzorhiány alakult ki, így nem javult az eleve gazdasági nehézségekkel küzdő csapatok helyzete. A következő mérföldkő 2009-ben jött el, amikor UEFA és FIFA támogatással megépült a Magyar labdarúgó-válogatott edzőközpontja Telkiben.
2010-ben új vezetőség került az MLSZ élére. Csányi Sándor új stratégiai gondolkodást tűzött ki célul. Ide tartozott az igazolt játékosok számának növelése, infrastruktúra fejlesztése, utánpótlás nevelés, kiszámítható környezet, stabil gazdasági helyzet. Az utóbbi időszak legnagyobb sikere egyértelműen a felnőtt válogatott 2016-os és 2020-as Európa bajnoki részvétele volt. 2010-től Magyarország számos rendezési jogot nyert el: 2012 FIFA Kongresszus, FIFA 1. Orvosi konferencia. 2014. évi U19-es Európa-bajnokság (majd részvétel a 2015-ös VB-n), 2016-os UEFA kongresszus, a 2019-es női Bajnokok Ligája döntő, valamint a Puskás Arénában rendezték meg a 2020-as UEFA Szuperkupa döntőt (Bayern-Sevilla 2:1).
A következő mérföldkő egy Bajnokok Ligája döntő megrendezése lehet, de előtte a másodrangú európai kupasorozat, a 2023-as Európa Liga döntő lebonyolítása is komoly feladatnak ígérkezik. 2010 után az MLSZ pozíciója a nemzetközi labdarúgó-szervezetekben jelentősen megerősödött, a korábbiaknál jóval több sportesemény és kongresszus megrendezésére nyílt hazánkban lehetőség. Huszár István előadása végén hozzátette, hogy a magyar futball történelmére méltán büszkék lehetünk, mind a pályán és a diplomácia területén végzett munkára.
Szöveg: Pálfalvi Zoltán
Fotó: Szilágyi Dénes