Charles de Gaulle és Konrad Adenauer politikusi nagyságának köszönhető, hogy létrejött az Elysée-szerződés – hangzott el a bilaterális keretmegállapodás megkötésének 60. évfordulója alkalmából, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott beszélgetésen március 20-án. Az eseményen Gazdag Ferenc, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia tanszékének professor emeritusa, történész, biztonságpolitikus, diplomata és Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a szerződés részleteiről és aktuálpolitikai kérdésekről fejtette ki véleményét Barják Dorottya, a Nemzetközi és Európai Szakkollégium tagjának kérdéseire válaszolva.
Az Elysée-szerződés 60 éve és ami utána következik című rendezvény kezdetén Hettyey András Németország szakértő, az NKE ÁNTK egyetemi docense köszöntőjében kiemelte, hogy a beszélgetést a hallgatók kezdeményezték.
Az 1963. január 22-én Németország és Franciaország által megkötött bilaterális keretmegállapodás geopolitikai hátteréről Gazdag Ferenc elmondta, hogy az akkor kialakult helyzetben történetileg és politikailag is válaszokat kellett keresnie Charles de Gaulle francia elnöknek és Konrad Adenauer német szövetségi kancellárnak. Kifejtette: a két világháború után az európai nagyhatalmak elvesztették globális méretű nagyhatalmiságukat, így a stratégiai döntéseket azután már nem Európában, hanem az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban hozták meg. Rámutatott: a vesztes Németország mellett a győztes Franciaországnak is egy másfajta rendhez kell hozzászoknia, amely a hidegháborúban vagy az úgynevezett bipoláris rendben öltött testet.
A professor emeritus emlékeztetett: a II. világháború után Franciaország csak a brit miniszterelnök, Winston Churchill közbenjárásának köszönhetően került vissza a győztes államok közé, hiszen a németek néhány hét alatt majdnem az egész országot lerohanták. Az új felállásban a Szovjetunióval való szembefordulás miatt Nyugat-Európában az amerikaiak szándéka dominált, amely arra irányult, hogy az európai országok adják fel a korábbi nemzetállami fejlődési modelljüket és követve az amerikai föderális példát, hozzanak létre egy integrációt – részletezte. Hozzátette: mindezt a Marshall-segéllyel is támogatták.
Gazdag Ferenc kiemelte: Németországot az integrációban egyenrangú félnek tekintették, ezért bevonták az NSZK-t, illetve javasolták, hogy az 1950-es évektől újra fegyverezzék fel, ami ellenérzést váltott ki a franciákban és az angolokban is. Hogy az angolokat ne veszítsék el, 1950-ben megszületett a Schuman-terv, majd két évvel később az Európai Védelmi Közösség, 1954-ben pedig Nyugat-Németország ugyan nem szuverén államként, de teljesjogú tagja lett a közösségnek. Beszélt arról is, hogy amikor de Gaulle 1958-ban visszakerült Franciaország élére, igyekezett változtatni a franciák másodlagos szerepén a NATO-ban és az Európai Unióban is, de mivel az amerikaiaknál nem járt sikerrel, az NSZK-t választotta partnernek. Hangsúlyozta: az Elysée-szerződés megkötésében nagy szerepe volt annak, hogy Adenauer jól beszélt franciául, de Gaulle pedig németül, ezért többször is találkoztak.
Molnár Tamás Levente megerősítette, hogy a két vezető nagyságának köszönhető az Elysée-szerződés megkötése. Felidézte, hogy a II. világháború borzalmai után a németeknek szükségük volt a franciák jóindulatára, nekik pedig azért kellett a németek támogatása, mert rájöttek arra, hogy az Egyesült Államok árnyékában már csak másodhegedűsök lehetnek. A szerződés tartalmáról elmondta: a két ország vezetői számára rendszeres egyeztetéseket írt elő a védelmi, a kül- és biztonságpolitikában, majd a gazdasággal és a környezetvédelemmel kapcsolatban is, emellett létrehoztak egy olyan irodát, amely a két ország fiataljainak kulturális és egyéb csereprogramokat bonyolít azóta is, így napjainkig több 10 millió diák és hallgató vett részt ezeken. Hangsúlyozta: a megbékélés alapja az volt, hogy a fiatalok megismerjék egymás országát.
A két szakértő egyetértett abban, hogy az Elysée-szerződés nem alkalmazható példaként az orosz-ukrán, a magyar-román, vagy a koszovói-szerb kapcsolatok rendezésében. Gazdag Ferenc ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a francia diplomáciának alaptétele a németek sakkban tartása, amelyet több megállapodás is bizonyít, ezért szerinte a megállapodás nélkül az európai integráció folyamata sokkal lassabb lett volna. A franciák és a németek jelenlegi viszonyával kapcsolatban Molnár Tamás Levente Olaf Scholzot idézte, aki egy jól olajozott kompromisszum géphez hasonlította a két nemzet kapcsolatát. A kutató az 2019-es Aacheni szerződésről elmondta, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, szerinte azonban van ok a bizakodásra, mert Amerika részéről erős igény mutatkozik arra, hogy a németek jobban vegyék ki a részüket a béke megteremtéséből.
Szöveg: Szabó Réka Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes