A Habsburg Monarchiában a 19. század második felében számos, az etnikai-nemzeti igények összhangba hozását célzó elképzelés született. Ezekről cseréltek eszmét a Nem területi elvű autonómiák az Osztrák-Magyar Monarchiában című beszélgetés során a a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Közép-Európa Kutatóintézetének munkatársai és a kérdés szakértője, Adorjáni Anna a Ludovika Főépület Zrínyi Miklós Termében május 30-án.
A Közép-európai kora esték című beszélgetéssorozat keretében szervezett eseményen Hatos Pál, a Közép-Európa Kutatóintézet igazgatója köszöntőjében elmondta: a nemzetiségi kérdés meghaladására született válaszok tanulmányozása azért fontos, mert azok a jelenben elénk tornyosuló nehézségek kapcsán is hasznosak lehetnek.
A rendezvény a Bécsi Egyetem kutatója, Adorjáni Anna előadásával kezdődött, aki a nem területi elvű autonómiákat az európai kisebbségvédelem eszközeiként tanulmányozó nemzetközi ERC-kutatócsoport tagjaként Autonómia terület nélkül? címmel tartott prezentációt. Mint mondta, az autonómia e formájának gondolata olyan soknemzetiségű területeken formálódott, ahol gyakorlatilag lehetetlen volt méltányosan megoldani a nemzetiségi kérdést.
A koncepciót a múlt század elején, a Monarchiára vonatkoztatva fogalmazta meg és dolgozta ki két osztrák szociáldemokrata politikus: Karl Renner és Otto Bauer. Céljuk egy, az etnikai feszültségeket kezelő, de az állam területi integritását nem érintő, azt nem veszélyeztető megoldás volt.
Előadásában Adorjáni Anna négy kérdéscsoportot megválaszolva elemezte a nem területi autonómiák eszmerendszerét: hol született a nem területi autonómia gondolata és miképpen érkezett Magyarországra? Milyen kérdésre válaszul született meg a koncepció? Kik tekintették a maguk számára a legjobb megoldásnak? Mi változott 1918 után, amikor a kisebbségek a nemzetközi jog szereplői lettek?
Az előadást követően Hatos Pál intézetvezető és Zahorán Csaba, az Intézet munkatársa részvételével cseréltek eszmét a kutatók a hallottakról. Ennek során szóba került a szóban forgó eszmeiség népszerűségének kérdése 1918 után, és az is, hogy e gondolatkör fontos szerepe volt, hogy „ihletet” adjon a nemzetiségekről történő gondolkodásnak. Szóba került még a társadalmi mobilitás kontextusában a nemzetiségekhez tartozás, valamint az egyház szerepe.
Összességében a nem területi elvű autonómia gondolatkörében a területiség ki nem kapcsolható rendező elvként volt jelen. 1918-20 katasztrófája azonban egyben a demokratikus átalakításokkal kapcsolatos elképzelések vesztét is hozta. Ugyanakkor a kutatók úgy vélekedtek: az elmélet szórványközösségek számára méltányos képviseletet biztosíthat, miközben nem fenyegeti a nemzetállamok szuverenitását.
Az eseményről részletesen az NKE tudományos-ismeretterjesztő portálján, a ludovika.hu cikkében olvashatnak.
Szerző: Kovács Lilla
Fotó: Szilágyi Dénes