Tudományos és hiteles információk szolgáltatása, szakmai folyóirat működtetése, kutatás. A 2020-ban alapított Drogkutató Intézet három legfontosabb területe. A hazai tudomány eddig is jeleskedett a neurobiológia terén, és a rendészeti, valamint az orvostudományok is szép eredményekkel büszkélkedhettek, azonban célzottan a drogokra fókuszáló és ezzel kapcsolatos szakértelmet felvonultató intézmény korábban nem volt az országban. Az intézet kitűzött céljairól és küldetéséről Haller József neurobiológus professzorral, igazgatóval és Christián László rendőr dandártábornokkal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettesével, az Interdiszciplináris Drogszemle főszerkesztőjével beszélgettünk.
Általában honnan informálódnak az emberek a szerekről?
Haller József: Minden információ egy „klikk” távolságra van tőlünk. Bőségesek, de zűrzavaros az eredetük és a hitelességük, nagyon nehéz eldönteni, melyik információ tudományosan alátámasztott, és melyik származik aktivistáktól. Ezért válik fontossá egy olyan honlap és olyan intézet, amely mindent megtesz, hogy az általa közölt információk ne vélemények legyenek csupán, hanem megalapozott, tudományos tények.
Előfordulhat, hogy egyes témákban a szakembereknek is különbözik a véleményük?
H. J.: Az, hogy a szakemberek nem egyformán ítélnek meg egy kérdést, nem igaz. A drogok tudományos szakirodalmában az ellentmondásos eredmények aránya nem nagyobb, mint bármilyen más területen. Tudományos kutatások folytatásakor a tudomány frontvonalain haladunk, és az információkban mindig van egy kis bizonytalanság. Ez alkalomadtán ellentétes kutatási eredményekhez is vezethet, de a drogkutatáson belül – még egyszer hangsúlyozom – ez nem nagyobb, mint bármelyik másik területen. Természetesen a szakember is ember, a szakembernek is van állásfoglalása, ő is tartozhat bizonyos ideológiákhoz, és lehetnek bizonyos céljai kijelentéseivel. Ez nem azt jelenti, hogy a tudományban a szokásosnál nagyobb ellentmondások lennének jelen, csupán azt, hogy a társadalomnak a kutató is részese, ő is véleményt formál, de ezt nem úgy teszi mint kutató, hanem mint állampolgár. Neki ehhez joga van.
Hogyan kapcsolódik a drogügyhöz, -helyzethez, valamint az intézethez a rendészet?
Christián László: Sokan úgy gondolják, hogy a drogtémának letéteményese a rendőrség, én ezt kibővíteném, hiszen a biztonság megteremtése is nagyon komplex feladat. Ahogyan nem várható el egyetlen szervezettől, hogy teljeskörűen gondoskodjon a közbiztonságról, ebben a speciális feladatban - drogok elleni harc, drogprevenció - is számos segítője van a rendőrségnek. Az interdiszciplinaritás abban ragadható meg, hogy az ügyet segítő szereplők olyan támogatást kaphassanak az intézettől, amely segíti a drogtéma különböző aspektusból való megvilágítását. Hiába beszélünk erről a kérdésről egymástól elszigetelten, ha ezek a vélemények nem találkoznak egymással. Szeretném, ha teret adnánk ezeknek a szakmai véleményeknek; a rendészet részéről nagyon fontos, hogy megismerjük a különböző álláspontokat, majd a tudást a rendőrség működésébe is integráljuk. Ennek fontos felülete lehet az online és nyomtatásban is megjelenő Drogszemle.
Napjainkban melyek a legveszélyesebb drogok?
H. J.: Ez olyan komplex kérdés, amelyre nem létezik igazán jó válasz, hiszen mindegyik veszélyes. Az opiátok, a heroin, kokain, crack, tehát a pszicho- stimulánsok, mind nagyon veszélyes drogok. Ezeket kevés ember fogyasztja. A marihuána sokkal kevésbé veszélyes, viszont nagyon sok ember fogyasztja. Akkor hogyan is nézzük a drogok veszélyességét? Nehéz objektív rangsorokat felállítani.
Mely életszakaszban lép fel legnagyobb arányban drogprobléma?
H. J.: Én ezt a kérdést két részre bontanám. Egyrészt vannak azok a – meggyökeresedett tévhit szerint – elesett, szegény, tanulatlan fiatalok, akik droggal szeretnének egyfajta boldogsághoz jutni. Egy hatszázezer európai fiatal részvételével készült felmérésből kiderült, hogy ők is léteznek. Ugyanakkor azok, akik fiatal korukban droggal próbálkoznak, elsöprő többségben valami pluszt szeretnének. Ők azok, akik jó szociális háttérrel rendelkeznek, jó iskolákba járnak, akár jól is tanulnak, de hétvégén úgy szeretnének kirúgni a hámból, hogy az valami rendkívüli legyen, és ezért nyúlnak droghoz. Ők veszélyben vannak, de nem betegek. Valószínűleg ők fogyasztják a legtöbb drogot, viszont drogfajtától függően egy bizonyos ideig még szabadon felhagyhatnak a fogyasztással. Ennek a rétegnek egy kis része nem hagyja abba, függővé válik, és ők már nem szabadulhatnak a csapdából, rendszeres fogyasztók lesznek. Ha szerencsések, akkor egészen egy elvonókúráig, ha nem szerencsések, akkor halálukig. Őket ebből az állapotból kihúzni komoly addiktológiai, orvosi probléma.
C. L.: Vannak különösen veszélyeztetett kor- és társadalmi csoportok, de a drogprobléma valójában össztársadalmi probléma. Éppen ezért szükséges beszélnünk róla, és a társadalom felé közvetíteni bizonyos információkat, hogy hiteles helyről tájékozódhassanak. A Drogkutató Intézet fontos küldetése, hogy a társadalom egészét bevonja ebbe a diskurzusba. A probléma az egészségügyi és szociális ellátórendszer mellett gyakran a rendőrségnél, a rendőrnél csapódik le. A rendőrség feladata a közrend és közbiztonság fenntartása, illetve fontos küldetés az is, hogy a bűncselekmények látenciája csökkenjen, tehát az olyan elkövetett jogsértések, amelyek nem kerülnek a hatóság látókörébe. A kábítószer-bűncselekmények esetében különösen fontos, hogy minél alacsonyabb legyen a látencia. Nem véletlen, hogy a kábítószerekkel kapcsolatos felvilágosítás már az óvodában, bár gyakrabban általános iskolában kezdődik, és főként a rendőrség jelenik meg ebben a szerepkörben. A kérdés kapcsán felmerülő tudatosítás, edukáció kiemelt jelentőséggel bír.A médiában és az interneten rengeteg információ hozzáférhető, a kérdés az, hogy a médiafogyasztó tudja-e szűrni a megjelenő információt, legyen
az televíziós sorozat vagy bármilyen médiatartalom. Sokszor szembesülünk azzal egyetemi oktatóként, hogy a hallgatók filmekben megjelenő tartalmakra, élményekre alapozva építik fel érvrendszerüket, álláspontjukat, ami a drogtémában óriási veszély, így ezzel kapcsolatban különösen nagy szükség van a szakemberek megnyilvánulására, a megalapozott, hiteles elmélyült szakmai közbeszédre. Ehhez kívánunk hozzájárulni kezdeményezéseinkkel.
Mikor következhet be, hogy más bűncselekményt is magával von a szer iránti kötődés?
C. L.: Nagyon fontos egy körülményt tisztázni. Mégpedig azt, hogy nem szabad a vizsgálatnak és a társadalmi diskurzus fókuszának kizárólag a fogyasztónál leragadnia. A kábítószerhez való hozzájutás folyamatát kell vizsgálni, teljes egészében, hogy miként juthatnak hozzá a fogyasztók tiltott szerhez. A hatóság szempontjából ez talán még fontosabb, mint a fogyasztó szerepe. Stratégiailag a rendőrség célja az, hogy a szerhez való hozzájutás folyamatát lehetetlenítse el.
H. J.: Hogy melyik drogtól lesz valaki erőszakos? Valójában egyiktől sem. Egy ezzel kapcsolatos kutatás során jutottunk arra, hogy ha valaki pszichostimuláns hatása alatt áll, akkor nem lesz agresszív, de ingerlékeny igen. Önmagában a drog nem erőszakot előidéző tényező, egyik drogtól sem lesz az ember tolvaj, de még a szexuális erőszakra való képesség is inkább csökken, mint nő. A pszichostimulánsok okozta ingerlékenység belesodorhat valakit erőszakos cselekménybe, de az mindig csak válasz valamire. Eltúlzott válasz, de válasz. A kutatás során arra jutottunk, hogy erőszakos bűncselekmény vagy bármilyen bűncselekményt előidéző tényező az, amikor a függő nincs a drog hatása alatt. Ha a függőségében elér egy bizonyos fokig, és hiányzik neki a szer, akkor bármire képes lehet.
Az írás a Bonum Publicum magazin novemberi lapszámában jelent meg.
Szerző: Pálfalvi Zoltán