Logo
Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Elhunyt Sándor Vilmos nyugállományú határőr dandártábornok

 

Életének 72. évében, méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt Prof. Dr. Sándor Vilmos nyugállományú határőr dandártábornok, egyetemi tanár, a hadtudomány kandidátusa, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egykori oktatási rektorhelyettese.

Sándor Vilmos Karancsalján született 1950. május 29-én. 1972-ben határőr hadnagyként szerelt fel a BM Határőrség állományába. Első szolgálati helye Rónabányán volt, őrsparancsnokként szolgált. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tanára lett 1980-ban, majd főtanár, osztályfőnök, 1986-ban tanszékvezető lett, végül a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen oktatási rektorhelyettesként szolgált. Sándor Vilmos 1988-ban szerzett PhD fokozatot, 1996-ban habilitált, majd egyetemi tanár lett.

Elévülhetetlen érdemei vannak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem létrehozásában, a Bolognai folyamatnak megfelelő képzési rendszer kialakításában. 2009 és 2011 között Törökországban az integrált határellenőrzési rendszer létrehozása projektben projektvezetői feladatokat látott el. Nyugdíjba vonulását követően is a Veterán Rendőrök Országos Szövetségének alelnökeként aktív életet élt.

Finszter Géza professzor emlékeiben őrzi a dandártábornokról, hogy „a tudományok iránt óriási elkötelezettsége volt, a legnagyobb érdeklődéssel fordult a határőrizeti ágazat felé, fontosnak tartotta az elméleti alapoknak a kidolgozását, gyakorlatilag az elsők között volt, aki felismerte az elméleti alapok nélkülözhetetlenségét egy nagyon is gyakorlatias igazgatási területen. Az emberi kapcsolataiban is példamutató volt, rendkívül humánus emberként emlékszem rá” – hangsúlyozta Finszter Géza.

Búcsúztatása 2021. december 16-án 11.00 órakor lesz Horpács község temetőjében (2658 Horpács, Kossuth út 19.).

Sándor Vilmost a Rendőrség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is a saját halottjának tekinti.

 

Szöveg: Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Archívum


Címkék: Sándor Vilmos