Az idei, éves politikaelméleti és eszmetörténeti konferencia a politikai közösség és kollektív identitás témáját járta körül.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpontjának (EJKK) Molnár Tamás Kutatóintézete és a Politika és Államelméleti Kutatóintézete (MTKI PÁK), valamint az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Politikatudományi Intézete szervezésében rendezett konferencia a kollektív identitások alapmintázatairól szólt, ahogy azok a magyar politikai gondolkodásban megjelentek. A kollektív identitást leginkább akkor találhatjuk a viták középpontjában, ha politikai cselekvés alapját nyújtja, és olyan eszmei alapokat képes teremteni, amelyek alapvetően változtatják meg egy politikai közösség értékrendszerét.
Petneházi Gábor, az NKE Eötvös József Kutatóközpont főmunkatársa előadásában a kollektív identitás mintázataiban megjelenő azon kettősségre mutatott rá, amely meglátása szerint a XVI. sz. második felének Magyarországát jellemezte. Kiemelte, hogy ez a század döntő periódus volt a nemzetté válás szempontjából, amelyben meghatározó szerepe volt a külső fenyegetettségnek, és a legfőbb identitásképző elemnek a hiányt – a területi integritás hiányát és a kulturális hanyatlást – nevezte meg.
Az előadás során végigvette, miként jelenik meg a korszakban és válik a nemesi gondolkodás részévé az elszenvedett veszteségek nyomán az országegyesítés igénye, valamint jelenik meg a műveltség egyre szélesebb körben észlelt hiánya nyomán a kulturális felemelkedés programja az értelmiségi gondolkodásban. A XVI. században kulturális forradalom zajlott, ám miközben a két törekvés egy ideig párhuzamosan haladt, a sikertelen erőfeszítések idővel bezárkózást eredményeztek a politikai hagyományban, a „politikai nemzet” pedig mintegy felülkerekedett a „kultúrnemzeten”.
Zászkaliczky Márton, a Károli Gáspár Református Egyetem kutatója a nemzettudat XVI. századi gyökereiről szólva kiemelte, hogy egyfelől mindenképpen összetett, több rétegű identitástudatokról beszélhetünk (mint például az erdélyi szászok többes identitása, a mezővárosok magyar református öntudata, stb.), másfelől a korszak írott forrásaiban sem figyelhető meg egységes ország- és népnévhasználat vagy nemzetfogalom. Már csak ezért sem helyes a későbbi értelmezések visszavetítése a korszak szövegeire.
Az MTKI részéről Nagy Ágoston a rendi politikai közösség és a honvédelmi kötelezettségek viszonyára összpontosított az 1808-as diéta, azon belül is a nemesi felkelés szabályozásáról szóló viták kontextusában. Kiemelte, hogyan érhető tetten az érvek ütköztetésében a nemesség belső, elsősorban vagyoni alapú, gyakorlati osztálytagozódása éppúgy, mint a nemesi egyenlőség ezzel párhuzamosan létező normája, a nemesi identitás olyan kulcstényezője, amilyen a katonai érdemek fontossága, valamint és a hadi kötelezettségvállalás általános belső igénye. A nemesség egyértelműen ragaszkodott az önkéntes katonai hozzájáruláshoz, amit a sorozásnál magasabb morális kategóriának tekintett.
A szekciót lezáró előadásában az NKE kutatója, Tóth Kálmán vázolta báró Eötvös József és Simor János hercegprímás 1869-es levélváltása alapján, hogy miként vélekedett a vallás- és közoktatásügyi miniszter az európai politikai közösség alapértékeiről, ezen belül a vallásszabadságról. Amint arra Tóth Kálmán rámutatott, a liberális politikus és hívő katolikus Eötvös nem tartotta kölcsönösnek az állam és az egyház viszonyát. És mivel a (nyugati) civilizáció alapját a keresztény vallásban látta, éppen azzal igyekezett megnyerni a hercegprímást – sikertelenül – a katolikus autonómia ügyének, hogy felhívta a figyelmét arra a veszélyre, amely egy állammal összefonódott egyházat az állam ellen irányuló érzület okán – mintegy járulékosan – állandóan fenyeget.
Mráz Attila, az ELTE Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszékének oktatója rámutatott arra, hogy miközben a kvóták általánosságban igazolhatók a csoport-hovatartozásuk miatt esélyhátrányt szenvedő egyének esélyeinek az előmozdítására, problémát vet fel ugyanez az igazolás abban az esetben, ha a kérdéses csoport-hovatartozás egyúttal politikaiidentitás-képző is.
A politikai hatás-semlegesség szemszögéből vizsgálva a kérdést – vagyis, hogy a rendszer egyetlen versengő politikai szereplő esélyeit se növelje a többiekénél nagyobbra – Mráz Attila kiemelte, hogy a gyakorlatban a legtöbb választási rendszer kedvez valamely pártnak vagy jelöltnek, és bár a választási kvóták sem mindig teljesítik ezt a semlegességi követelményt, a fentiek fényében ez még önmagában nem elégséges egalitárius ellenérv azokkal szemben. Az előadó emellett gondolatébresztő felvetéseket osztott meg a politikaiigazolás-semlegességről, valamint az általa javasolt „mérsékelt semlegességi modellről”, amelyben a választási rendszer és eljárás tervezése nem járhat azzal a hatással, hogy az egyes jelöltek esélyeit az erkölcsileg kifogásolhatatlan választópolgári attitűdök ellenében növeli.
Körösényi András, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének kutatóprofesszora az identitáspolitikáról szólva kihangsúlyozta, hogy miközben létezik a társadalmi identitásból kialakuló politikai identitás folyamata, ennek a fordítottja is igaz: politikailag konstruált identitásból is kialakulhat társadalmi identitás. Előadásában arra keresett és javasolt válaszokat, hogy milyen implikációkkal járnak az identitáspolitikai sajátosságok a liberális és a plebiszciter vezérdemokrácia elméletének terén. Ezen belül hangsúlyosan foglalkozott a politikai elszámoltathatóság témájával, rámutatva, hogy az identitáspolitika tábormentalitása több irányból is (pszichológiai és kommunikációs hatásában, illetve egy episztemológiai fordulat nyomán) aláássa a racionális mérlegelést, kihúzza a talajt a racionális összemérhetőség alól, miközben azonban az hatalmon lévő uralma igényli a nép elfogadását, passzív jóváhagyását.
Az NKE részéről Pap Milán arra keresett választ, hogy veszélyezteti-e az identitáspolitika a demokratikus politikai-társadalmi rendet, illetve ellentétes-e az „identitás” a „politikával”. Az MTKI tudományos munkatársa az identitáspolitika két alapjaként az autenticitásra való törekvést és a tapasztalaton – főként saját tapasztalaton – alapuló elkülönülést jelölte meg. Ezek alapján kiemelte, hogy az identitáspolitika csakis partikularitásként jelenhet meg a politikai térben, nem törekedve arra, hogy beilleszkedjen a közös, egyetemes emberi tapasztalatok körébe.
Tóth Szilárd, a TK Politikatudományi Intézetének segédmunkatársa a Republikánusok a hazafiság és világpolgárság között című előadásában a republikanizmus egyes dilemmáiról beszélt, többek között arról a vitáról, hogy vajon mennyire kell szövetséget kötnie a republikanizmusnak a nemzetállami rendszerrel. Rámutatott, hogy miközben egyes álláspontok szerint a republikanizmusnak mindaddig a nemzeti lojalitásokra érdemes építenie, amíg ezek erősek, más vélemények szerint ezzel a republikanizmus éppen ezek meghaladását akadályozza.
Az előadásokat közös eszmecsere követte a hallgatóság részvételével.
Szöveg: Békefi Miklós
Fotó: Szilágyi Dénes