Hűteni vagy fűteni kell a gazdaságot?

Fiskális politika a poszt-Covid helyreállás időszakában – e címmel rendezett konferenciát az NKE Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézete (GVKI) és a Magyar Közgazdasági Társaság Államháztartási Szakosztálya.

Az október 8-i szakmai rendezvény megnyitójában Zachar Péter Krisztián nemzetközi dékánhelyettes kiemelte: a pandémia nyomán kialakult keresleti és kínálati sokk és a gazdasági leállások a kormányokat jellemzően költekezésre késztettek. Kérdés, hogy annak mértéke miképpen dolgozható le és a növekedés vajon kitermeli-e az adósságot.

Az első, a Fiskális fenntarthatóság és államadósság a Covid-19 járvány után címet viselő panelbeszélgetést Marton Ádám (GVKI) vezette. A felvetésre, mely szerint paradigmaváltás zajlik a maastrichti kritériumok kapcsán, Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke elmondta: noha a jelek szerint 2022-re visszatérünk a ’19-es gazdasági szinthez, semmi sem fog úgy működni, mint korábban. Az államadósság csökkenése is elhúzódik: a maastrichti kritériumok háttérbe kerülése mellett a Fed is megemelte az adósságplafont.

Dr. Báger Gusztáv, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa szerint a fiskális fenntarthatóság háttérbe szorulása nem lehet tartós. Noha másfél év alatt sok ország GDP-je visszaállt a Covid előtti szintre – a 2008-as válság után ehhez közel 7 év kellett! –, a hosszútávú fenntartható fejlődés érdekében szükség van az államháztartási egyenleg konszolidálására.

Dr. Lentner Csaba, az NKE egyetemi tanára néhány új elemet emelt ki: egyfelől az EU megjelent a kötvénypiacokon, emellett lehetővé tették a nemzeti költségvetések lazítását, harmadrészt pedig nőtt a jegybankok ereje, felelőssége. A mennyiségi lazítást nem lehet folytatni, kimerültek a lehetőségek – fogalmazott Lentner Csaba. Az infláció miatt pedig a jegybankoknak most nem fűteni, hanem hűteni kell a gazdaságot, tette hozzá. „Jó lenne, ha a válság után visszaállnánk az optimális egyensúlyi pályára, de ha egy világ szocializálódik a fiskális expanzióra, akkor már nem nagyon lehet visszahúzni a kiengedett költségvetési politikát.”

Meddig tartható fenn a jelenlegi helyzet? Új uniós paktumra lehet-e szükség? Kovács Árpád szerint felmerült, hogy országspecifikussá kellene tenni a kritériumokat. „Azt valószínűsítem, hogy finom szabályozás lesz. Nem hiszem, hogy 2023-ban visszatérne az EU a szigorú egységesítéshez” – jelezte. Ahhoz, tette hozzá, hogy jobb pozícióba kerüljünk, változtatásra van szükség. „Nem mindegy, hogy mire költjük a pénzeket, ezzel kapcsolatban vannak aggályaim, nem tagadom”. Kovács Árpád szerint a fiskális expanzió hátránya az is, hogy annak nyomán széthúzódik az országok mezőnye, lesznek olyanok, akiknél javul a helyzet, mások lélegeztetőgépre kerülnek.

Báger Gusztáv úgy véli: 2022-ig a jelenlegi helyzet fennmaradhat, utána 2-3 éves átmeneti időszak várható a szabályozásban. A professzor figyelmeztet: a pénzügyi expanzió elkényelmesíti a vállalatokat, a mérlegek is romlanak, és az elmaradt technológiai fejlesztések miatt egy idő után a gazdasági növekedés is mérséklődik.

A konferencián szóba kerültek még a poszt-Covid helyreállás kérdései az európai gazdaságokban, az elemzői panelben pedig a fiskális politika kihívásairól és lehetőségeiről értekeztek a szakértők.

 

Szerző: Kovács Lilla

Fotó: Szilágyi Dénes