NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Idén újra személyesen vehetünk részt a Kutatók Éjszakáján

2021. szeptember 24-25-én a tudományé a főszerep a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozaton, ahol a többi között a Nemzeti Közszolgálat Egyetem (NKE) által szervezett programok nyújtanak betekintést a különböző tudományterületek titkaiba.

A Kutatók Éjszakája programjain tavaly a járványhelyzet miatt a korábbi években megszokottakkal ellentétben csak a világhálón keresztül lehetett részt venni, idén azonban – a járványügyi korlátozások szigorú betartása mellett – újra lehetőség nyílik a személyes jelenlétre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) programsorozatának rendhagyó állomása is lesz: a 2020-as tapasztalatokra építve ugyanis az Egyetem az online térben is hozzáférhetővé teszi programjainak egy részét, hogy lehetővé tegye a távolban levőknek is a részvételt, valamint hogy számos előadást, kísérletet az eseményt követően is meg lehessen tekinteni. A szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az idei rendezvény megannyi helyszínén minden eddiginél több programot szerveznek az NKE oktatói és hallgatói. A karok és a karközi intézetek mellett az egyetem doktoranduszai és szakkollégistái több mint száz előadást és bemutatót tartanak majd.

A központi események helyszíne a Ludovika Főépület. A Rendészettudományi Kar előadásai iránt érdeklődők számos hasznos és érdekes információt kaphatnak a többi között a kriminológia és a kriminalisztika világából, valamint délután három órától az Orczy-parkban rendőrségi és büntetés-végrehajtási kutyás bemutatón is részt vehetnek.

Az Eötvös József Kutatóközpontja idén tíz előadással vesz részt a Kutatók Éjszakáján: szó esik például a mesterséges intelligenciáról, az európai integráció digitális jövőjéről és az Európai Unió föderalizálódásának esélyeiről. A diplomácia, a külpolitika és a határkérdések iránt érdeklődők számára pedig lehetőség nyílik új tapasztalatok szerzésére az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar előadói jóvoltából. A Hadtudományi és Honvédtiszképző Kar előadói a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson betekintést nyújtanak például a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységébe, a radikalizmus jelzőrendszer fontosságába, vagy az űrhadviselés kérdéskörébe. A migráció rendkívül aktuális témákat szolgáltat a kutatóknak is: a Nemzetbiztonsági Intézet előadásain szó lesz a tömeges illegális migráció és a biztonság kérdéseiről, a jelenkori terrorizmusról, valamint a játékosítás alkalmazhatóságáról a rendvédelmi és nemzetbiztonsági szervezeteknél. Szolnokon pedig a repülés világa iránt érdeklődők VR repülő szimulátoros bemutatót, a drónok irányításának alapjait, valamint egy magyar fejlesztésű 3D-s nyomtató látványos nyomtatási folyamatát is megnézhetnek a Debreceni Egyetem Szolnoki Campusára látogatók.

Baján a Víztudományi Kar helyszínein kipróbálható a virtuális drónszimulátor, megtekinthető a Planetárium, geodéziai eszközpark, különböző mérőjárművek (zajt és levegőminőséget ellenőrző eszközökkel), drónbemutató, -verseny és berepülés várható, és be lehet állni a LEGO Mindstorms EV3 Robotika asztal mögé is. Akik pedig tudományos, szakmai előadásokra kíváncsiak, megtalálhatják a kedvükre valót a többi között a vízellátás, vízminőség, és Európa legnagyobb áramkimaradása témaköreiben. Az eseménysorozat ingyenes, néhány program azonban regisztrációhoz kötött, melyre szeptember 23-a éjfélig az itt van lehetőség.

Felhívjuk a látogatók figyelmét, hogy az esemény védettségi igazolvánnyal látogatható!

 

Szöveg: Sallai Zsófia

Fotó: Szilágyi Dénes