NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

70 évesen is lendületben – Pokol Bélát köszöntötték

Pokol Béla útja 70 évesen is új kihívások felé vezet, mindez különleges szellemi állóképességet feltételez – erről beszélt Koltay András, rektor a neves jogtudós, alkotmánybíró, egyetemi tanár Jurisztokrácia című könyve angol nyelvű fordításának bemutatóján. Az NKE EJKK Molnár Tamás Kutatóintézet és a Századvég Alapítvány közös rendezvényén szó volt a tudós eddigi munkásságáról is.

A Jurisztokrácia című angol nyelven megjelent könyv a Magyar Tudományos Művek Tára összesítése szerint Pokol Béla 50. kötete, a szerző idézettsége pedig eléri a 3500-at, a kötet iránt Német – és Lengyelországból is nagy az érdeklődés. A könyvbemutatón Koltay András rektor arról beszélt, hogy Pokol Béla a tudománydisztribúcióban újkeletű, hiszen az új kommunikációs csatornákat innovatív módon használja. Jurisztokrácia című könyve személyiségének és az általa művelt tudományterületnek is a helyes önértékelése, mindez kellő iróniával. Az NKE rektora személyes élményeit felidézve emlékeztetett a kutató 1995-ben megjelent Médiahatalom című művére, amely a médiaháború közepén íródott és arról értekezik, hogy a sajtószabadság alanyai - jogászoktól eltérő módon - politikai aktorként értelmezik magukat. „A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nagy becsben tartja tanár urat” – jelezte Koltay András, aki szerint Pokol Béla produktivitásával nehéz lépést tartani.

„A magyar szellemi közélet legszínesebb személyisége ül itt köztünk” – méltatta az alkotmánybírót Stumpf István. A volt alkotmánybíró, egykori kancelláriaminiszter, jelenleg a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos szerint Pokol Béla az Alkotmánybíróság (AB) kritikusa, aki sokszor tett hitet amellett, hogy az AB ne írja újra az Alaptörvényt, legyen inkább értelmezője annak. Stumpf István szólt arról is, hogy a „jog átpolitizálódott, „a politika eljogiasodott”, miközben szerveződőben van egy új nemzetközi alkotmányos arisztokrácia, ha tetszik „világkormány”, amelyről Pokol Béla is ír.

A köszöntésen és könyvbemutatón Pokol Béla életművét is felelevenítették. Szó volt a 2000-ben indult Jogelméleti Szemléről, az alkotmánybíráskodásról és az AB aktivizmusának kritikájáról is. Mint azt a jogtudós elmondta: a jurisztokrácia és a jurisztokratikus állam fogalma épp az aktivizmus és az alkotmánybíráskodás tágabb kritikája. Az aktivizmus ugyanis – meglátása szerint – „tönkreteszi a demokráciát”, erre jó példa, hogy az Alkotmánybíróság 1991-1995. között az összes törvény egyharmadát semmisítette meg, ami akkoriban a világon a legtöbb volt. Pokol Béla szólt a világállam létrejöttéről, a nemzetközi alkotmányos oligarchákról, akik jellemzően olyan alkotmány – és politikai jogászok, akik a nemzetállami akarat fölé helyezik magukat és így akarnak bíráskodni. Az ilyen öt-hatezer fős apparátussal és 40-50 ezer NGO-t összefogó hálózattal működő tömörülések egyes államok jogát, politikai akaratképzését és alkotmánybíráskodását írnák felül. Ez tulajdonképpen a nemzetközi jurisztokrácia – foglalta össze Pokol Béla. 

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes