Az Orczy-kert már 1875-ben is teret adott sporteseménynek, a Ludovika Akadémia megtelepedése fellendítette a sportéletet, az Akadémia sportegyesülete, a LASE pedig olimpiai bajnokok sorát adta – a Ludovika Szabadegyetemen elhangzott információk szerint. A 19. század második felének pest-budai sportéletéről és a Ludovika sporttantervéről a 40 éve sporttörténettel foglalkozó Szabó Lajos számolt be az érdeklődőknek.
Pest-Budán 1817-ben nyílt Egger Vilmos első nyilvános testgyakorlója, 1833-ban pedig egy volt katonatiszt, Clair Ignác alapította meg feleségével a Pesti Testgyakorló Intézetet. Erre alapozva 1839-40-ben – Széchenyi és Kossuth támogatásával – tovább erősítik az oktatást, vidéki gimnasztikai intézetek is létesülnek. A forradalom és szabadságharc után, 1849-1858 között Clair intézete magánvállalkozásként működött, a tornaügy akkoriban nem volt támogatott, mert a napóleoni háborúk nyomán a forradalmi lendület éltetőjét látták a tornamozgalmakban – számolt be előadásában a testgyakorlás 19. századi helyzetéről Szabó Lajos. Később, az 1860-as években előbb a tűzoltóegyletek létrejötte lendíti fel a sportot, majd a ’63-ban létrejött Pesti Torna Intézet és a ’66-ban alakult Pesti Torna Egylet egyesülésével létrejön a Nemzeti Torna Egylet 1867-ben. Rá egy évre törvény rendelkezik az első tornatanítói tanfolyam elindításáról. 1875. május 6. a következő fontos dátum: a Magyar Athletikai Club versenyt rendez a fővárosban az Új Épület udvarán (mai Szabadság tér), az Orczy-kertben pedig tornasport bemutatót tartanak. Ennek emlékére május 6. a Magyar Sport Napja – emelte ki Szabó Lajos, aki beszélt arról is, hogy a Kertet a Magyar Athletikai Club, vagy ahogyan sokan ismerik, a MAC egészen 2001-ig használta, az évek során fejlesztésekre is áldoztak. Az egyik legenda szerint a labdarúgás megjelenése a MAC-hoz, személy szerint pedig Harry Perry nevéhez köthető, aki az itt gyakorló atlétáknak és „akadémiásoknak” mutatta meg az új sportot, ami későbbi kutatások szerint akkoriban is már évek óta ismert volt.
Az Orczy-kert életében a Ludovika Akadémia sportéletének fellendülése hozott változást – folytatta Szabó Lajos. A századfordulón – Andrássy Géza gróf lelkesedésének hála – Magyarországon is megjelent a lovaspóló, az 1936-os olimpián például Ludovikás tisztek is szerepeltek ebben a sportágban. Az Akadémia tantervének pedig része volt a testgyakorlás, amely az intézmény 1897-es főiskolai rangra emelésével a felvételi követelmények között is nagyobb hangsúlyt kapott. Az Orczy-kertben felépül a kor legmodernebb uszodája, a katonák is tanulnak úszni, az Üllői út felől szabadtéri lovaspálya kap helyet, a mai Természettudományi Múzeum pedig fedett lovarda volt. A Főépület másik oldalán vívóterem épült, ahol Bécsújhelyen képzett katonai vívómesterek tanították a fiatal tisztjelölteket. A Kertben elszórva tenisz-, és tekepályák, diszkosz – és gerelyhajításra alkalmas négyzet, futballpálya létesült. 1920-ban formálisan is megalakul a LASE, a Ludovika Akadémia Sportegyesülete, amely az „akadémiások” napi életének része lesz. A versenyszerű sportélet befelé forduló tevékenység, de szerteágazó és szervezett, amely a bajtársiasság, a közösség és nevelés részét képezi, „embernemesítő” célzattal – fogalmazott Szabó Lajos, aki beszélt arról is, hogy 1933-34-ben a LASE már 15 szakosztállyal működött, olimpikonokat és olimpiai bajnokokat adott. Az Akadémia vívómestere, Berty László, de Schenker Zoltán és Rády József is nyertek olimpiai aranyakat, a Ludovikán végzett kardozó, Kovács Pál pedig 1932-1960 között végig diadalmaskodott a sportágában. Az Akadémia bezárása előtti utolsó sporttettek egyike a hegymászó Makray Zoltán nevéhez kötődik, aki 1944. júliusában egy keresztet helyezett el az 1154 méter magas Oltár-kő tetején, az akkori Magyarország legnehezebben megmászható sziklacsúcsainak egyikén. A betörő román és szovjet csapatok csak aknavetővel tudták leszedni onnan, most ismét egy kereszt áll a szikla tetején. Ma a Ludovika Campus Magyarország legsportosabb campusa, olyan sportlétesítmények sorával, amely a nagy egyetemeken sincs – vont mérleget előadása végén Szabó Lajos.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes